Kölcsey Ferenc előfizetett a Netflixre

Ferenc! Képzeld el, azóta Álmosdon és a Tiszaháton is elérhető a Netflix, és bár fogalmam sincs, szeretnéd-e az Outlander című sorozatot, amiben egy karót nyelt brit nő pitypangszedés közben visszarepül az időben kétszáz évet, de vegyük úgy, hogy veled most ugyanez történik, csak fordítva, és itt vagy 2022-ben, ahol két szenzációs dologgal feltétlen szembesülnöd kell.

Egy: anyukád kérheti neked a bárányhimlő elleni védőoltást. Hagyunk most pár percet, hogy mindezt megemészd, hiszen oly sok mindent átírna, ha nem ennéd magad egy életen át a külsőd miatt és két szemmel láthatnád a dolgok folyását. Talán Kazinczy és Szemere mellett – vagy helyett – egy jóravaló asszonyba botlanál bele, aki társad lenne a nagy töprengésekben, segítséged a gazdálkodásban, csendes múzsád az alkotásban.

Kettő: a Himnusz minden szava igaz. A küzd ellenséggel főleg. Fején találtad a szöget, de tényleg: rendszerszintű elvárás és megveszekedett rutin a gyűlölködés, mániánk a panaszkodás és reménykedni is csak bokáig lógó orral tudunk, miközben persze a tokaji szőlővesszők nektárja és valamennyi további tájjellegű gyümölcsé is ipari mennyiségen fogy. Ezek vagyunk mi, magyarok: az ősök feneke partján egy kézzel evező, másik kézzel mellet döngető, mélabúra hajlamos, de legalább masszívan alkoholista nép. A tatáron és a törökön – nagyjából – túl vagyunk, de akad itt ádázabb ellenség is. Manapság az a divat, hogy egymást nyúzzuk. Meg saját magunkat. Hitted volna, hogy a tengernyi kín még el sem jött? Hogy ez nem halálhörgés, egyelőre csak ócska nyafogás? Látom, ingatod a fejed, és valóban: a károk megjósolhatatlanok. Te leírtad. Már 199 éve, úgyhogy ne szerénykedj! Mert – egyebek mellett – ebben a korban azt sem bírjuk. Aki szerény, az biztos antiszociális, fóbiás, családon belüli erőszak elszenvedője, lappangó ámokfutó, szexuális elfojtások szorongatják, a kiégés útján ballag, de az is lehet, hogy az iskolában bullyingolják. Szerény vagy. Fogyatékkal élsz. Gyereked nincs. Szóval isteni csoda, hogy egyáltalán emberként számon tartanak. Hiszen aki más, aki különbözik, az deviáns, érted? Nem érted. Hogy mondjam neked? Félnótás. Félcédulás. Féleszű. Vagyis biztosra veheted, hogy nincs köze az egészhez, a tökéleteshez. Ha valakinek, akkor neked érteni kell a nyelvet…

Szóval emeld fel azt a nagy fejed, és légy büszke rá: magasztos éneked fennmaradt. Őrizzük. A nemzet énekévé vált. Az első versszakot majdnem minden magyar tudja. Valamennyire. Tétel az érettségin. Focimeccs elején és olimpiai versenyszám végén kifejezetten jól szól. Hogy szavaljuk-e? Inkább énekeljük. Irgalmatlan ritmusban tudunk rá billegni szilveszterkor, meg hanyatt vágódni az iskola udvarának betonján minden június 15-én. Ó, a ritmus! Mondjuk ha akkor nem lettél volna már egy ideje halott, nem ártott volna ennek az Erkelnek egy kicsit a körmére nézni, mert a mi himnuszunk dallamvilágától elég nehéz lelkesedni, sőt, hogy őszinte legyek, a Tiszának menni sokkal könnyebb.

Miféle kérdés ez? Hogyne maradt volna meg a folyód! Történt itt sok minden, de ugyanarra folyik, mint rég – előre, nem hátra –, a bal partján megvan még Cseke is: akadálymentes a honlapja és nagyüzemben főzik a szilvalekvárt, a református templomát pedig úgy kipucolták, hogy az minden pénzt megért – neked is tetszene. Remélem egyébként, hogy a gazdag szatmári föld ölelésében megnyugvásra leltél. Otthon vagy ott? Csak azért kérdezem, hogy van-e róla fogalmad, hányan nem lelik honjukat a hazában? Hát, Barátom, gyanúsan sokan.

Szívügyed, a magyar kultúra érdekel, tudom. Nem fogod elhinni, de az utóbbi időben ismét  felütötte fejét a himlő, ami egy időre bezárta a bibliotékát, a teátrumot, de még az ivót is. Az értelmesebbje azóta magába zárkózik egy könyvvel, valami jobb mozgóképpel, a hülyébbje meg várja a csodát. Villanások csak: elvétve egy-egy jó színdarab, civilek vesznek olykor nagyobb levegőt, de valójában hosszú ideje nincs itt semmi látnivaló. A Louvre és a Hamlet élőben, de otthon, a saját szobádban – igen, igen, úgy, hogy ott sem vagy. Az ilyesmiken összetojod magad, ugye? Ne is mondd! Mi is.

Mintha néhány kavicsot lötyögtetnénk egy harminc literes húsleveses fazékban – csak a zaj hallatszik. Az se sokáig. Ez most a magyar kultúra. A nyelv leépült, kizárólag a letűnt napokat ápoljuk, és fejlesztettük művészi szintre a nosztalgiát: több szólamban sírunk az után, ami ugyan tényleg volt, csak egyáltalán nem úgy nézett ki.

Jó ez a Netflix, nem? Mindenki ezt nézi. Ezen nézel most te is minket. Magyar felirattal. Szívesen. Azon a kis darab műanyagon a bal felső piros gombbal tudod majd kikapcsolni. Ha unnád.

Szánd meg, Isten, a magyart! Az áldással élni mi nem tudunk.

Bereczki-Csák Helga