Gyűlölni, szívből
Nem lehet teljesen egyszerű minden reggel azzal a magasztos gondolattal felkelni, hogy ma kit utáljak? Majd kávézás, ürítés, szeretgetés, de akár lópatkolás közben arra – és csak arra – gondolni, hogy ez még mindig nem elég inger; akit görcsben álló nyelvvel és ujjpercekkel legalább két mondaton keresztül lehet szidni: a kátyú, a plakát, a pedofil, a fociedző, a zsidó, a cigány, a migráns-menekült-terrorista, Merkel vagy Erdoğan vagy a legutolsó falunapi fellépő KEVÉS, esetleg (ne adj' Isten!) egyszer elfogy. Na, az valóban világraszóló tragédia volna. Bepelenkázhatnánk magunkat gyászlobogóba.
Nehogy azt higgye senki, hogy nehéz így élni. Nem az. Egy háromnegyed ország él így. Viszonylag kiegyensúlyozott gyűlöletben. Szinte élvezetben. Ez mindamellett, hogy morálisan irtózatos gáz, nemzetgazdasági szinten és a társadalom egészére vetítve is komoly veszteség, mert ezek az emberek valahol mélyen vagy totálisan magányosak, vagy előbb-utóbb elviszi őket a rák. A gyűlölet hosszú távon megbetegít – elég világos kórkép. A magányosak érzelmileg végül ellehetetlenülnek, nem ritkán mások áldozataivá válnak, a rákos pedig többnyire meghal. Márpedig ne lépjen ki az ablakon senki! És idő előtt ne kelljen eltemetni senkit! Igencsak szomorú, mindenekelőtt azonban égető nemzeti ügy az intézményesült undokoskodás. Ennek szellemében Magyarországon legközelebb arról kellene népszavazást tartani, hogy legyen-e TB-támogatott a gyűlölet terápiás kezelése. Legyen.
Menő lett – olykor még a jó ellen is – nagy gőzzel fellépni, ezzel párhuzamosan istálló-stílusban negatív véleményt nyilvánítani, mintha az valamiféle értékteremtés lenne. Lecsapni, rothadó rések után kutatni, kikezdeni. Hogy aztán a gerjesztett utálat majd minden napon visszaharapjon egyet. De amíg ez a fekete fog nem rágja el a lelket, addig akár sztár is lehet a gazdája. És ezeknek a Bayer Zsolt hóna alól levegőt szívó elemeknek van hite, hazája, jövője. És főként népszerűsége. Meg is fizethetik. Ki is tüntethetik.
Nem, nem kell mindenkit szeretni. Sőt. Tömény dózisban kapjuk az ellenszenvre naponta tisztességgel rászolgáló szereplőt a politikustól az öngyilkos merénylőig, de elképzelhetetlenül sokat haladna előre a világ, ha a kényszeres kommentelők néha felállnának a gép elől, megpucolnák az ablakot vagy játszanának egyet a gyerekkel.
A gyűlölet lehetne akár magánügy is. Mint a szerelem. Vagy az ágyba pisilés.
Bereczki-Csák Helga
