Horgász húzta ki a másfél méteres vízből.
Meghalt a kórházban csütörtökön az a siklóernyős, aki a kiskunmajsai horgásztóba zuhant – erősítette meg pénteken az MTI-nek a baon.hu információit Ördögh Csaba, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház orvosigazgatója.
Korábban egy horgász – aki szemtanúja volt a történteknek – számolt be a halasinfo.hu-nak a balesetről. Elmondása szerint először úgy tűnt, hogy a Majsa-tó mellé fog leszállni a férfi, aki később irányt váltott és a tó közepébe, a mintegy másfél méteres vízbe zuhant. A horgász csónakkal azonnal a segítségére sietett, de addigra a férfi elmerült a vízben. A horgász a víz alól húzta ki és tartotta a siklóernyőst, míg a parton lévők segítséget hívtak. A helyszínre érkező helyi hivatásos és önkéntes tűzoltók segítségével emelték ki a tóból a férfit, akit a mentők válságos állapotban szállítottak a kiskunhalasi kórházba – írták.
A 33 éves férfi balesetének körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.26)