Cívisblog: passzot adunk

És nem olyan biztos, hogy menten értesülni akarunk arról, ami nap mint nap ellenünk történik. Tudjuk, persze, most majd máshogy lesz. És ezt a máshogyat úgy négy-/nyolcévente el is képzeljük, mint a jobb és bal fület egyszerre vérbe fordító erotikus masszázst, aztán még sincs sehogy. (A végén elkérik a pénzt, mi meg fizetünk). De derűre fel! Tavasz van vagy valami hasonló a Kossuth téri locspocs felett. Míg újjáépül az ország, míg megsimogatja valaki végre a szociális hálót, és Dávid Ibolya üres székét abban a pazar Duna-parti épületegyüttesben, a Cívishír is küldetést vállal: blog rovatot indít.

Adott a perc: éppen interregnum van, azaz nincs „király”. A köz érzete szerint legalább is. A régit már a híradóban sem mutogatják úgy két hónapja. (Legutóbb egy üzletember-fórumon tűnt fel – vágóképen, félprofilból). A következőnek pedig (újra) be kell gyakorolnia a tükör előtt a könnyű testi sértéssel felérő mosolyt és a katonás szótagolásra épülő észosztást, ami vélhetően, de nem bizonyíthatóan remek, dakota retorikatechnikai sajátosság. Van még tehát nagyjából két percnyi idő oda, rájuk figyelni; addig pedig még lehet hinni, várni, olvasni, írni. Valami okosat, jót, szórakoztatót. Esetleg bugyutát, rosszat, de szórakoztatót.

Adott a hely: Debrecen egyszerűen történik. Kényszerek nélkül. Nem lepi be a por, ha mégis, leverjük róla. S ha a mese néha fonák – olykor a csillogó báltermek lépcsőfokain felejtett büdös, kínai lábbelikről szól, amihez nem jár se jó csaj, se herceg, se lencse, csak a hamu meg a mostoha –, azért érdemes megélni. S ha már részesei vagyunk, örökítsük meg. Ekképpen a blog monitorra írt modern mese lesz a mellettünk gőzölgő valóságról. Ki ne hagyjunk belőle valamit! Hát még valakit! Írjuk nekik, Önöknek, akik tudják, nincs szabadabb szabadság a választás lehetőségénél.

Indulásként álljon itt hat napló. Néhány vágyból azzá lett blogger s megannyi téma, amihez nem csak kedvünk, de szerencsére eszközünk is van: a Cívishír felületén szétszedjük Debrecent, kibontjuk Erdélyt, megterítjük az asztalt, lovaglunk a nyelven, passzot adunk. Vegyék át! 

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu