Hirdetés
Most kiderül, mire jó a Debrecen!
| 2010. 09. 25. | 12:44:19
Szentes – A DCPVSE pólósai az első valamirevaló felkészülési tornájukat játsszák. OB I-es csapatok ellen mérik össze tudásukat a fiaink, s nagyjából kiderül, mire számíthatunk a bajnokságban.
A zöld asztalnál a vízlialbad OB I-ben jutott debreceni együttes bajnoki rajtra való felkészülés jegyében Szentesen vesz részt egy négycsapatos tornán. Ez a két nap igazán jó erőfelmérőnek bizonyul, hiszen négy élvonalbeli együttessel méri össze tudását a gárda, és meglátjuk, nagyjából milyen erőt képvisel. Egy hónappal a bajnoki rajt előtt már sejthetünk valamit a lehetőségeinket illetően.
Gyöngyösi András vezetőedző csapata szombaton és vasárnap is két mérkőzést vív, sorrendben a Szentes, a Pécs, majd az OSC és a BVSC ellen.
Hirdetés
Hirdetés
Olvasta már?
Baleset történt az M3-ason
Füzesabony közelében, a Nyíregyháza felé vezető oldalon.
A DEAC cseh játékosa hosszabbított
Dominik Novotny: Debrecen a második otthonom.
Gazdaság
A nőgyógyászati és a biotechnológiai üzletág bevételei ugrottak meg
A Richter árbevétele csökkent, nyeresége nőtt.
Négy önkormányzati épületet korszerűsítenek Napkoron
Gazdaságosabb lesz a működés.
Rangos díjat vehetett át Debrecen polgármestere
Papp László közös sikernek tartja az elismerést.
Felnőttek számára indulnak szakképzések Hajdú-Biharban, 18 településen
Több mint hatszáz embert vonnának be.
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
A Zöld Kódexben kijelölték az irányt.
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
Támogatott tartalom
Élőzenés est Debrecen legújabb szórakozóhelyén
Minden korosztály otthon érezheti magát
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.