Már bocsánat!

civishir.hu

2016.03.17. 11:37

Már bocsánat!
Pukli István (Fotó: Végh Tibor, Facebook)

Míg Debrecenbe érnek, nem ártana kitalálni, mit csináljanak azzal a pár száz tanárral, ha már lelőni nem lehet őket…

Hirdetés

Áder János és Orbán Viktor, miután beszívták a nyíló pitypang illatú reggelt, beülnek ugyanannak a szolgálati Ladának a hátsó ülésére, hogy elinduljanak országjáró bocsánatkérésre. Jó lesz sietni, 2018-ra vissza kell érni! Az M3-ason rázendít a motor, így alig hallani az alufólia zizegését, mikor a szadai lehajtónál szinte egyszerre nyúlnak a szalámis szendvicsért. Nehéz emberek között nem ömlik a beszéd, ha maguk maradnak: két csendes csámcsogástól szegélyezve kevés szó esik apróvadakról, gyorsan növő gyerekekről és régi húsvétokról, amikor még zománcos vödörrel lehetett egymásra öntözni falun a kútvizet, olyan boldog volt az idő. Ma már nincs így, egyre gyakrabban hord havat a márciusi szél; és tüntetést.

Hatvannál meg kell állni pisilni – dolgozik a reggeli kávé –, úriemberek annyira, hogy nem céloznak keresztbe. Sovány hólyaggal a közérzet is jobb, a munkakedv is megjön: míg – mondjuk – Debrecenbe érnek, nem ártana kitalálni, mit csináljanak azzal a pár száz tanárral, ha már lelőni nem lehet őket… Pedig az eredeti terv ez volt! Majd csak utána akartak bocsánatot kérni. Lőporos kézzel hitelesebb, mint most, szinte bűntelenül.

Debrecen még 170 kilométer, odáig pedig de sok a látnivaló! Széles a határ, iskolák nőnek minden tágasabb betonplaccon, hát hova ennyi gyerek? Ki épített ide uszodát és tornacsarnokot? Jani, ne már, az csak egy alapkő.

Ilyen visszafogott kedélyességgel múlnak a percek, fogy az út alattuk, mire megérkeznek, fegyelmezett, néma tömeg várja őket. Ők megfogják egymás kezét (mint csalódott szerelmesek szakítás előtt, némi veszteségérzettel, de a fiatalság erőt adó tudatával), felállnak a dobogóra, és azt mondják: bocsánat. Ezt követően 54 percben kivetítőn bemutatják a 2 milliárd forintból megvalósult projektet, aminek keretében minden hazai oktatási intézmény homlokzatára, továbbá az egy- és kétszámjegyű főútvonalak mellé óriásplakátokat helyeztek el azzal a felirattal, hogy bocsánat. Alatta ugyancsak ez a jelentéstartalom jelenik meg még öt nyelven, köztük arabul és kurdul is. Aki Magyarországon tanul, számítson rá, hogy nincs kréta és vécépapír, de van bocsánat. Tréfadolog, tényleg. Megkövetni magunkat saját elhatározásból és belátásból kell. Felszólításra szart sem ér.

Másrészt.

Aki kiáll, hogy elmondja a baját – azokét is, akik nem mernek kiállni, csak panaszkodnak és lapítanak akár évtizedek óta, ahogy a tanárok nem elhanyagolható része teszi –, az bátor. Következő lépésként vagy bátor hős lesz belőle, vagy bátor hülye. Bátor hős az, aki ha hibát (a hiba élettelen. Nem személy.) talál, akkor előre mutat és megoldást keres; küzd. Bátor hülye az, aki erőre kap egy mikrofontól, aminek hatására olyan dolgokat követel vagy helyez kilátásba, ami semmin nem változtat. Bocsánatkérés? Azta. Sztrájk? Meddig? Egy óráig? Azta. Két napig? Azta. Megáll az élet? Azta. Hol?

Pukli válaszúthoz érkezett. Ez a házi: meg kell találnia a helyét. 

Egy biztos: már a fejükre nőtt.

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés



Hirdetés