Hirdetés

Fele királylányság

civishir.hu

2015.08.21. 15:47

Fele királylányság

Bébiblog újratöltve! Lesz itt minden: kacagás, sírás-rívás, ajtócsapkodás. (25., befejező rész)

Hirdetés

25. rész: Rozi és Dóra elköszön

Nyári nap volt: ígéretes, könnyű. Ilyenkor Dóra nem kel korán (bezzeg Rozi), pizsamában üdvözli a postást – fél kettőkor –, majd gyertyaállásban kiabálja, hogy menjünk már valahova, csináljunk már valamit. A szünidő ilyen, attrakciót kíván a gyerek minden nap. Két dolgot lehetetlen bírni: az igényeket meg a diktált tempót. Dórát általában valami jelentéktelen felnőttes dologgal le lehet szerelni: kávézással, egy kis turkálással, de szívesen megy kenyeret venni, ügyeket intézni, akár okmányirodába vagy könyvelőhöz is. Szereti érezni a világ sodrát. Ezen az ígéretesnek tűnő és könnyűnek látszó napon el is mentünk valahova ketten, már épp visszafelé tartottunk, amikor megszólalt az autó hátsó ülésén:
– Úgy maximum nekem meddig kell veletek laknom?
Ekkor azt éreztem, amit a molylepke érezhet a lámpaburában. Valami sütött és fájt és kiegyenesedtek a beleim és villámgyors fénypontok húztak el a szemem előtt. Tömegével.
– Nem jó velünk lakni?
– De, és nem is megbántani akarlak, de remélem, tudod, én nem fogok mindig veletek lakni. Majd vasárnaponként hazajövök, megölellek, eszek húslevest.
– Csak 6 éves vagy. Maradhatnál még egy kicsit.
– Hat és fél – dünnyögte, amikor az ülve kihordott infarktustól elvétettem a kapualjat, ahova be kellett volna fordulni. Máskor is eltévedek, de pont itt nem nagyon szoktam, ahol elvégre lakunk. A nap könnyűsége ezzel szertefoszlott. A gyerekben viszont valami felfénylett. Hogy ő tud és akar is majd elszakadni. Nekem meg marad a húsleves. És az ölelés. Az se kevés!

Rozinak haláli marketingje van. A tavaszi bárányhimlője után még sokáig elesett volt, mintha megrendült volna a bizalma az egész világegyetemben, amiért az pöttyökkel büntette. Naphosszat az ölemben lógott, semmiségek miatt sírt és szinte a ragtapaszommá vált. Ezzel, hogy átmenetileg kizárólagos kötődést mutatott felém, megtelt a szívem. Mégiscsak én vagyok a vára, ha elmegy az ereje! Már minden hólyag rég elmúlt, akkor is hónapokon át dédelgettem, hordoztam a 15 kilós fenekét napközben fel és alá, mígnem egyszer rájöttem, hogy pofátlanul átver. Ugyanis ha kitettem a lábam otthonról, megint a régi volt. A maga csendes derűjében remekül elszórakozó, régi Rozi visszatért. Azaz el se ment. Kihasznált. Elgyötört. Diadalt ült. Ez a hálátlan lény a minap azt találta mondani: 
– Hagyjál békén, sürgős dolgom van. 
Ha a szárítóról való ruhatépkedést, a reggeltől estig tartó falatozást és a fürdőszoba tettestárssal történő eláztatását annak lehet nevezni, akkor tényleg, lehet igaza. Meg aztán mindent egyedül! Egyedül pusztítja a gyerekfogkrémet, egyedül tölti pohárba a vizet, egyedül pisil a bilibe, egyedül mos kezet – mindezt a magam részéről nyugodtan nevezhetjük kilátásban lévő takarításnak. És a lépcsőn is egyedül. De ha támasztom a fenekét, nem jó, ha fogom az egyik kezét, nem jó. Azt akarja, csak menjek mögötte.
– Ne segíts, anya!
Na, hát az a legnehezebb.

Dóra pár nap múlva iskolába megy, Rozi mindjárt kétéves lesz. Valahol a küszöb alatt feltartóztathatatlanul és leginkább észrevétlenül kifolyt az idő. Az az idő, amelyiknek minden perce… Nem! Nem volt végig szép, sőt, néha kifejezetten csúnya volt. Sokat üvöltöztünk, irgalmatlan hisztiken vagyunk túl, olyan esti altatásokon, ami kívülről nézve inkább a pszichiátriára emlékeztet, mint egy kisgyerekes családra. (Néha belülről nézve is...) Tisztán látszik már, mit kellett volna egész másképp csinálni. Ahhoz késő van. Ahhoz viszont nincs, hogy bevalljam magamnak: életet hoztak az életbe – minden eltört pohár, összefestett verseskötet és éjjeli felsírás mellett ott áll egy tiszta hangú dal, egy félálomban is mesét kérő szó, na és az a két pár széttárt kar, amivel egymás felé rohannak, ha egy napig nem látják egymást. Így akarom őket megőrizni magamnak.

Most Rozi és Dóra elköszön, hiszen sok és sürgős dolguk van. Viszlát, nénik! Viszlát, bácsik!

A D-vitamin 50, a Fele királylányság 25 részen át követte Dóra, majd a kettejük lépteit. Hogy lesz-e folytatás? Isten tudja. De ő biztosan. :)

24. rész: A nagy a kicsi, a kicsi a nagy
23. rész: Meglepetés
22. rész: Golyózápor
21. rész: Marketing
20. rész: Összezárva
19. rész: Veszélyben a haza. Azaz a háza!
18. rész: Költözködés
17. rész: Bizonyítványosztás
16. rész: Ketten a dzsungelben
15. rész: Nem értem, de szeretném
14. rész: Gyerekjáték
13. rész: Félek!
12. rész: Esetek és balesetek
11. rész: Ez sem a csend éve lesz
10. rész: Holmik túléléshez
9. rész: Vajon minden gyerek szép?
8. rész: Szokások és mániák
7. rész: Ha nem lennének
6. rész: Bendő Band
5. rész: Kettőt szeretni
4. rész: Hova tegyük a gyereket?
3. rész: „Két gyerek nem egy!”
2. rész: Csak az esték ne lennének!
1. rész: Jöjjön, akinek jönnie kell!

Galéria

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés