Az élet, amibe bele kellett halni

civishir.hu

2015.04.11. 08:41

Az élet, amibe bele kellett halni

József Attila 110: a szeretetlenség megevett ideget, elmét, testet, de örökkévaló lírát teremtett.

Hirdetés

Lehetett volna könnyebb? Ha vonásaiban és magánéleti tetteiben egy vonzóbb férfi számára nagyvonalúbban méri az Isten a büszkeséget, ami alkalmasint nem engedi nők elé térdelni, bizonyára akkor se lett volna könnyebb. Látni egy anyát elenyészni, apátlanul..., szült soha meg nem válaszolt, nyomasztó kérdéseket, amihez sötét álmokat festett a mindig üres gyomor: a gyermekkori rettenetek sokasága levehetetlen, 32 boldogtalan éven át maga után húzott ólmokat akasztott József Attila nyakába.

A szorongó, elemi emberi igényektől hajszolt férfi jellemzően oda menekült, ahol sosem várták: érdemtelen ölekbe. Amitől a nők megfosztották – nem is érzelmi gonoszságuk, inkább csak más rajzolatú szeretetélményeik miatt –, abból a mély fájdalomból József Attila papíron pazar házat, úri palotát emelt. Így lett a férfiből költő. Avagy férfi helyett költő. Egyéni vesztesége egyetemes értéket teremtett.

Hogy alkalmanként feltűnő játékos kedve mögött igazi volt az öröm, azt hinni aligha lehet. Egy remegő lélek tett próbát nem egyszer semmi másra, mint átlagos életre. S hogy nem sikerült, abból utánozhatatlan életmű született. Világot épített a nincsből. Gazdagot. Talán nincs is nála gazdagabb.

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Óda; részlet)

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés