Hirdetés

Krisztus feltámadt: hajnal a fancsikai templomromnál
A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség istentiszteletét egyre többen látogatják.
Nézőcsúcsot és DVSC-zakót hozott a húsvétvasárnap
A debreceniek a második félidő elején rövidzárlatot kaptak.
Ami Stohl Andrásnak Debrecenben kihagyhatatlan
Nem habozna, ha egyszer versenymotorra ülhetne.

Miért fontos Orbánnak és Magyarnak is Debrecen?
Mindketten itt finiselnek.

Magosi Norbert a körülményekhez képest jól van
Nagy bukás után vitték a debreceni kórházba.
Most megy

Két autó ütközött a forgalmas debreceni úton
Anyagi káros baleset történt.
Sokan már véglegesítették az adóbevallást
Akinek pénz áll a házhoz, érdemes mielőbb jóváhagynia a tervezetet.
Négyes karambol Polgáron
Mentő is érkezett a balesethez.
Mentőhelikoptert hívtak a sérülthöz a 4803-as útra
Derecske és Földes között történt.
Leó pápa: az igazságot fake news homályosítja el
Egy éve hunyt el Ferenc pápa.

Csak egy pont termett a két debreceni csapatnak
Megszakadt a kis Loki veretlenségi sorozata.

Eszközökre és örökségre is jutott Esztáron
A bihari falu a Versenyképes Járások Program forrásából fejlesztette a konyhát, könyveket adott ki, és már a következő ütemre is készül.
Tojáskereséssel robbant be a húsvét Hajdúnánáson
A városközpontban minden adott volt az ünnephez: napsütés, díszbe öltözött tér, családi programok és régi hagyományok új élete.
Orbán Viktor Magyarország „köldökzsinórjáról”
A kormányfő a helyzetet súlyosnak értékelte.
Támogatott tartalom

Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.

Rendszerintegráció, hálózatépítés Debrecenben
Pályázati felhívás.

Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.

E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.

Stílus és funkcionalitás találkozása
Nagyméretű kombi térkövek a modern környezetért.

Gyerekek tanítanak a fürdőkultúráról Debrecenben
Rajzpályázat.

Skodát venne tartós bérletbe a DKV
Beszerzési hirdetmény.

A csend ereje: BMW elektromos modellek kedvezményekkel
Zéró emisszió, maximális élmény – BMW tavaszi ajánlatok.

Rágcsálókat kell irtani Debrecenben
Nyílt pályázati eljárás.

Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Egy grátisz gombnyomással azonnali nyeremények várnak rád!
Hajdú-Bihar

Milliárdok a sínekre, kérdőjelek az állomásokra
Felszálltunk Debrecenben a vonatra, és elmentünk Balmazújvárosig: íme, a tapasztalataink.
Tojásdíszbe öltözött Polgár központja
A Polgáriak a Városért Egyesület idén is különleges tojásfával, sőt tojásalagúttal készült.
Látványosan halad a püspökladányi fürdőfejlesztés
Újabb támogatással folytatódik a beruházás, spray park is épül a gyermekmedence mellé.

Víztorony is épül Hajdúsámsonban
A vezetékhálózatot 8 kilométeren kicserélik. +Videó
A védője fojtotta bele szót a hajdúböszörményi vádlottba
Fűkaszával, autóval, égő olajjal törtek egymás életére a beszólogatós Robika miatt.
Forró bográcsba esett egy kislány Hajdúszoboszlón
Súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Korszerűsítik Hajdúnánás egyik fő útvonalát
A nagykörút felújítása a közlekedésbiztonságot és az utazási komfortot is jelentősen javíthatja.
Tetoválásért jött, gödörben végezte a Keletinél
Tragikus véget ért egy lengyel-magyar barátság Hajdúszoboszlóhoz közel.
Református bölcsődével gazdagodott Nádudvar
A Reménység bölcsőde átadásával a kisgyermekes családok számára is új lehetőség nyílt a településen.

Daróczi Csaba és a természet ünnepe
A Püspökladányból indult fotós türelemmel, ötlettel és különleges technikai megoldásokkal alkot maradandót.
Szűcs Tamást Dánia felvértezte
A debreceniek válogatott kerettagja az útnak indító városában mesélt.
Zölden növekedne tovább Ebes
Intézménybővítés, útfejlesztések és fegyelmezett költségvetés jelöli ki az irányt.
Helyben járó

Értékes ajándékot kapott Debrecen Németországból
Debrecen és Paderborn közötti több mint harmincéves a testvérvárosi kapcsolat.
Varga Zoltánék a választások után sem adják fel
A debreceni DK-s már meg is hirdette a következő időpontot.

Magyar Péter Debrecenben zárja a kampányt
Április 11-én érkezik a városba.
Debrecenben ítélik el a csákánynyeles gyilkost
Szerelme szeretőjével végzett, de majdnem a nővel is.

Vásárt rendeznek a Kerekestelepen
Helyi termelők kínálják áruikat.
Buszmegállót újítanak fel Józsán
Munkálatok kezdődnek a Bocskai utcában.

Orbán Viktor Debrecenbe érkezik
Beszédet mond a Dósa nádor téren.
Jön a Fradi: debreceni buszok terelőútvonalon
Érdemes időben tájékozódni.
Campus

Pályahátrányból kezdi a rájátszást a Debrecen
Hazai pályán kapott ki a DEAC.
Új központjuk lehet a meddő pároknak Debrecenben
Évente 1500 beavatkozást tudnának elvégezni.
Debrecen erősíti tehetséggondozó szerepét
Összekapcsolódik az oktatás, a kutatás és az innováció.

Sprichst du Deutsch? Debreceni gimnazista a győztes
A Debreceni Református Kollégium diákja nyert.

Talentum-díjas a debreceni tudós
Az elismerésre érdemes kutatók Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan itthon végzik a munkájuk jelentős részét.
Két kategóriában is csúcsra ért a Debreceni Egyetem
A tavalyi hallgatóbarát győzelem és kancellári különdíj után idén is az élmezőnyben végzett az intézmény.

Farmakoterápia menedzsment szak indul Debrecenben
Gyakorlatorientáltság és multidiszciplináris szemlélet.

Tehetséggondozás: élen a debreceni iskola
Pedagógusok vehettek át elismerést.
Létrejött a Debrecen-Hongkong kapcsolat
A most megkötött megállapodás lehetőséget teremt az együttműködés kereteinek bővítésére is - írják.
Bűn és bűnhődés

A rendőrség a „négy nem” szabályára figyelmeztet
A rendőrök az ünnepek alatt is folyamatosan jelen lesznek az utakon - ígérik.
A húsvéti italozás is nagyon fájhat
A biztosítást is el lehet bukni.
Elosztókat vittek el Berettyóújfaluból
Összesen nyolc embert vettek őrizetbe.
Szlovák tolvajokat fogtak a polgári bevásárlóközpontban
Értékes ruhákat loptak.
Alkalmi ismerőse fosztotta ki a debreceni nőt
Közösen italoztak a hölgy lakásán.
Minden, ami sport

Nézőcsúcs születhet húsvétvasárnap Debrecenben
A DVSC a Ferencvárost fogadja.

Kemény csatát vívott a DVSC Szombathelyen
Az utolsó tíz perc döntött a bajnoki pontokról.
Dopping: eltiltották a magyar atlétát
A 2022-es müncheni Eb-n bronzérmet szerzett.
Hirdetés
















