Mennyi pénz van Debrecenben a sportra?

Debrecen tényleg egy különleges csodaváros. A gazdasági válság őrjöngésének legmélyebb bugyraiban, az állami, céges és magánszemélyi eladódottság csúcsán itt nem megszűnnek, hanem gombamód szaporodnak az első osztályú sportklubok és csapatok. Ennek csodájára kell járni, az biztos.

Miközben Magyarországon a legtöbb érték éppen a megszűnéssel küszködik, minálunk Cívisben újabb és újabb kezdeményezésekről hallani, amelyeket a kezdeményezők szerint a város(vezetés) is támogat.
Itt van például a kosárlabda-szektor: Körmenden sztrájkolnak a játékosok, a Dombóvár gyakorlatilag megszűnik, ám Debrecen a Vadkakasok látványos, kínos és nagyon sokba kerülő csődje, valamint a DEKE idén februári csúfos visszalépése és felhalmozott adósságai ellenére „megszállja” az NB I-et. Állítólag indul férfi gárda az NB I. B-ben (DEAC?), indul női csapat is az NB I. B-ben (Debreceni Sportcentrum-SI), és mintegy ráadásként a cívisváros még a férfi A csoportba is benevezett (Factum-Debrecen?). Hogy miből? A kérdés jó, a helyesen válaszolók között kisorsolunk két Sokol-rádiót, addig pedig találgatunk: nyilván beszáll a város, az egyetem, a szülők, elképzelhető, hogy akad néhány támogató is, a hiányzó milliócskák pedig vélhetően az Isten fizesse meg-alapon vannak betervezve a büdzsébe.

De Debrecen nemcsak kosárcsapat képződésben jár az élen: van nekünk már élvonalbeli vízilabdánk is. A csapat (a neve valami ilyesmi: CPDVSE) a harmadosztályból villámnevezéssel „jutott fel” a legjobbak közé, és miután az elnök lemondott (ez kosárlabdázóéknál is elég gyakran fordul elő), mindjárt meg is kezdte a felkészülést az OB I-re, sőt, állítólag még Magyar Kupa négyes döntőt is akar rendezni. Ezeknek aztán biztos van pénzük, gondolná az ember, ha közben nem hallaná azt fél füllel, hogy az egyesületnek momentán egyetlen főállású alkalmazottja sincs. Pedig mondjuk egy titkárnő nem kerül sokba, és ha csinos, még a marketinghatása is nagy… Aki azt hiszi, hogy csak kosárlabdában és vízilabdában üdvözölhetünk új debreceni csapatot az új idényben, az téved: az ínyencek kedvéért jegyezzük meg, hogy a tekézők is a csúcsra törnek.

Még mielőtt bárki azzal vádolna minket, hogy nem örülünk az új jövevényeknek, gyorsan rögzítsük: örülünk, sőt, gratulálunk, sőt, kalaplengetünk, sőt, sok sikert kívánunk, sőt, még szurkolni is fogunk a sikerért. Egy biztos: pénzt, azt nem tudunk adni. Mert a profi sporthoz bizony pénz kell, jó sok, több, mint az elég. Amennyiben Debrecenben a fociLokin és a kéziLokin túl még minderre van pénz (a DKSE és a hokisok másodosztályban „parkoltatása” mellett), akkor hozsanna, akkor hurrá, akkor hajrá. Viszont ha esetleg még sincs ennyi pénz Debrecenben a sportra (fizetőképes közönség az biztos nincs ennyi), akkor fél év múlva megint jön a botrány, a csőd, a visszalépés, a kizárás, a szégyen, a gyalázat, a nyomor, a kínlódás, a kimúlás és a körbetartozás. Persze megszoktuk mi már ezt errefelé, ám mégsem ezek lennének a sport szépségei: azokat nem a semmire alapozzák.

Tóth Csaba Zsolt