Debrecen, Olaszliszka

Történt, hogy itt kapták el azokat a fickókat, akiket a cigánygyilkosságokkal vádolnak (ez lenne ugye a magyarkérdés), most meg kéretlen bónuszként másodfokon itt, nálunk tárgyalják az olaszliszkai magyarlincselés gyanúsítottjainak ügyét (ez lenne ugye a cigánykérdés).

Debrecenben tehát erőteljes cigányozás van – mármint a közbeszéd és a híradások tematikáját tekintve -, a kocsmában fegyveres magyarokat, a tárgyalóteremben meg megbilincselt cigányokat találni mostanság. Hogy a cívisvárosban forrnának az indulatok, az nem állítható bizonyossággal, de vélemények azért vannak, és szálldosnak az őszi levegőben, mint az össze-vissza hulló falevelek. Egyesek szerint az olaszliszkai cigányokat ki kellene végezni, a lecsukott magyarokat meg kiengedni és kitüntetni, míg mások szerint a lecsukott magyarokat kellene kivégezni, az olaszliszkai cigányokat meg kiengedni, mert ők nem tehetnek semmiről.

Próbáljuk röviden rekonstruálni az eseményeket. Olaszliszkán autózott egy magyar tanárember a gyermekeivel, elsodort (vagy nem) egy kislányt, megállt, mire a cigányok fogták magukat és agyonverték. Ezt követően az ország tucatnyi pontján az történt, hogy ártatlan cigányembereket támadtak meg – a vád szerint – magyarok, és hidegvérrel meggyilkolták őket, de minimum rájuk gyújtották a házat.

Na mindehhez képest egyre visszatérőbb vélemény az üggyel (ügyekkel) kapcsolatban, hogy mindez nem magyar- vagy cigánykérdés, hanem hogy szociális, jogi, közbiztonsági, satöbbi probléma. Nos, van egy rossz hírünk: ez az álláspont konkrétan az esetek nagyképű, buta és felelőtlen elmismásolása. Magyarországon léteznek fajgyűlölő náci csoportok és mindent vérrel intéző cigánymaffiák. Magyarországon sokan utálják a cigányokat, és egyre többen utálják a magyarokat. Magyarországon a magyarok többsége nem bízik a cigányokban, a cigányok többsége pedig nem bízik a magyarokban. Vagyis ellentét van, ellenérdek van, feszültség van, félelem van.

És ez nagyon komoly és fontos dolog. Komolyabb, mint a gazdasági válság, fontosabb, mint a H1N1, és inkább meghatározza Magyarország jövőjét, mint az Európai Unió összes többi tagországa tokkal-vonóval. Ezt fel kellene már ismerni és ki kellene már mondani, a legmagasabb kormány- és a legalacsonyabb önkormányzati szinten. Ha ezt nem tesszük, teszik meg, és Magyarország (vagyis a magyar közösség és a cigány közösség) tovább hazudik önmagának, nagyon nagy bajok lesznek, nagyobbak még Olaszliszkánál is, nagyobbak még a romagyilkosságoknál is.

Persze mindezt Debrecenből könnyű mondani. „Ezeket” csak itt tárgyalják, „azokat” csak itt fogták el. A főváros gettóiban és a kistelepülések mindennapjaiban ezek már réges-régen véresen reális problémák, máshol – például a cívisvárosban - még nem kulminálódtak ennyire. De előbb-utóbb mindenki (cigány, magyar) találkozni fog a jelenséggel, és nem fog örülni neki. Nagy bajban lesz ugyanis.

Tóth Csaba Zsolt