Dísztelen díszszemle a Sportkollégium sírjánál
A polgármester előre kitervelt kommentárt fűzött saját előterjesztéséhez. Ez alkalomból a polgármester száját magán- és mássalhangzók hagyták el. Ezek között egyaránt találhattunk affrikátákat, bilabiálisokat, mediopalatálisokat stb. Mindezen tények ellenére az egyetem nyelvészeti tanszékének oktatói és egyéb munkatársai nem tudták megállapítani, hogy a polgármester mit csinált valójában, amikor látszólag beszélt. Ez az eset nem először fordult elő. Sőt, helyesebb, ha úgy fogalmazunk, hogy az egyetem nyelvészeti tanszékének oktatói és munkatársai eddig még soha nem tudták megállapítani, mit is csinál valójában a polgármester, amikor látszólag beszél.
Az egyetem nyelvészeti tanszékének oktatói és egyéb munkatársai közül ketten a nap folyamán öngyilkosok lettek. A többiek menedékjogot kértek Észak-Koreában; diplomájukat ezzel egyidőben leadták a portán. A polgármester kurta virsliujjaival szórakozottan lapozgatta az előterjesztést. Elégedetten végighordozta tekintetét nehezen összekotyvasztott frakcióján; rutinosan felsorolta magában a hozzávalókat: jó másfél kiló kádárizmus, 14 éves hónaljszag, lefegyverző, lenyűgöző, kikezdhetetlen, sziklaszilárd ostobaság, lustaság, gyávaság, kisszerűség, pitiánerség, csipet 80-as évek, sok-sok szervilizmus, só, bors, ízlés szerint. Oldalt pillantott; Somogyi látható érdektelenséggel hallgatta a még érvelni próbáló ellenzéki képviselőt, olyan mosollyal az arcán, ami akkor születik, amikor forrasztópákát dugnak az ember seggébe. Hát igen, sokan kikérték már maguknak, hogy kultúráért felelős alpolgármester lehet az ország második városában, de mit lehet tenni, Halász akarta így, aki már rég eltemette a nótát és egy vékony műanyagpálcikára tűzött balázs ákost szopogatott.
A polgármester hervatag mosollyal figyelte a süket fülekbe üvölteni akaró ellenzékit, de most ahhoz sem fűlt a foga, hogy közéleti buzgalmát – mint a kamaszgyerek szép szerelmi vágyát, szénhordással, hideg fürdővel és gyógytornával – levezető álvitát kezdeményezzen. Visszaemelte tekintetét a frakcióra; Becsky… vele nehéz volt, maradék lelkiismeretét furdalta, hogyan magyarázza meg nemrég elhunyt drámaíró barátjának a szükségszerű frakciófegyelmet. Mazsu, Pankotai… amikor a kádári parlament működési mechanizmusát oktatják, magukról vajon mit oktathatnak? Szabó Gyula… az epreskerti ősbölény, aki már akkor itt ült, amikor Hüvelyk Matyi, Babszem Jankó és Apró Antal már nem uralkodtak, de őspatkány-bűzük még belengte a termet. Na és Asbóth, sportemberként miként indokolja meg az övéinek ott, a NAV mögött ezt az egész Sportkoli-ügyet?
Fura egy társaság, szavaznak a kiadottaknak megfelelően, pedig a polgármester már az Óperencián meg az üvegzsebhegyeken is túl lesz, ők meg hát ugye maradnak, maradnának, itt fognak élni ez után is, nem lesz sátoros ünnep, hiszen arcul aranyköpték választóikat, egykoron barátaik már most átmennek az utca túloldalára, de majd meggyónnak, három papp is van a frakcióban. Az egyik még utód is lehet, neki már a kiscsoportban is pajszer volt a jele, a nagycsoportban meg ácskapocs.
A jámbor Jámbor locsolójával bíbelődik, mert ő volt a virágfelelős emberemlékezet óta, Papp Csabi, jó munkásemberként altatja a kézivezérelt agyhalottakat, Fodor Levi meg keresi az ellenszert a TEVA környékén, s locsolgatja a kivirágzott, dögbűzös húsevő gyomokat az ablakban. A nagybajuszú, jól értesült pojáca még mindig a Debrecen című kampfblatt legfrissebb számát kereste, s befutott Kati is, aki olyan, mint maga a tavasz, miután elmúlt. Aprókat sikkantott, és kicsike, friss fűvel bélelt fedeles kosárban, margarétás, vidám szalvéta között újabb intézmény összevonásokat hozott.
A polgármester még folytatta volna a dísztelen szemlét, de a váratlanul beálló csend megzavarta a csöndes elmélkedést. A reménytelenül ellenzéki befejezte hozzászólását, szavazás következett. A polgármester fölemelte tekintetét, s egy pillanatra maga is megrémült, de rögtön meg is nyugodott. A tőle jobbra helyet foglaló hajdani fideszes udvari nyaloncok helyén, a szavazógép „igen” gombja fölött lebegő, hatalmasra nőtt narancsbőrös mutatóujjakat látott.
Szalmási Nimród
