Bidénézőben
Az egykori debreceni kultúrpápa jobbkezeként elhíresült műtárgykereskedő és népművelő lassan már tíz éve hozza lázba a ritkaságra vágyókat; régiségvásárt működtet. Az egyik új ruhát öltött multi parkolójában minden második vasárnap magas adrenalin szintű versenyzők igyekszenek lecsapni a váratlanul felbukkanó kincsekre.
A szomszédos Kassán ugyancsak működik egy hasonló műintézmény, azzal a kiegészítéssel, hogy bizonyos darabszám összegyűlte után tematikus mini kiállításokkal is megörvendeztetik a látogatókat. A szakrális hely egy egészségügyi intézmény felett van, a meredek kapaszkodó után hirtelen bal kanyarral jutunk a parkolóba, onnan meg az udvarba. Az az. Egy vizit előtt vagy után a kellemes séta már önmagában véve is fertőtlenítő hatású. Suhogó lombok, megnyugtató környezet. Aztán néhány percnyi gyaloglás után, minden átmenet nélkül egy termetes bidékiállítás kellős közepén találhatjuk magunkat, feltehetőleg az intézmény szakmai és műértő tevékenységének is köszönhetően. A látnivaló a konyhával kezdődik, egy Márai-idézet révén – végülis Kassán vagyunk – kerülünk igazán képbe: a márkajelzéses falicsapok voltak a múlt század konyhamalacai, a cselédek abba öntötték a moslékot, kakát, pisát, jól beletisztálkodtak, majd nyugovóra tértek, mindezért persze a legkevésbé őket lehetett hibáztatni. A konyhai alvás sajátos bútordarabon történt, a cselédágy igazság szerint úgy néz ki, mint egy kempingkoporsó. A háztartási alkalmazott éjjel se érezze jól magát. A Rácfürdő 1863 feliratú fürdőcédulák mellett az első igazi döbbenet a múlt századi pesszárium. Talán az lesz a legjobb műszaki leírás, ha elárulom, hogy a terem/sátorőr néni egész a legutóbbi időkig azt gondolta, mandzsetták. Fekete fémdugó hegyes nyúlvánnyal, ami a méhszájba ment, horror.
A mindenféle fürdőszobai rekvizitumok mellett sztár a 20-as évekből származó száraz sampon (mégse a WU-2 volt az első) és a Depilator hajszőrvesztő. A 20-as években a rövid szoknya első ízben jött divatba, ezért már ekkoriban megjelentek az első szőrtelenítők (ráadásul korábban villany se volt, s esetleg csak 30 évvel később derült ki, hogy az asszony azonos a Bundaláb néven körözött gengszterrel). A fából készült bidék a napóleoni kortól kezdtek divatba jönni, eleinte fogamzásgátlásos alapon történő hüvelyöblögetésre használták őket. Hordozható lévén, külön pikszisből kellett beleönteni a vizet, viszont nem volt lefolyó: nem különösebben rentábilis dolog belegondolni, mi úszkált abban a bidécsészében egy tevékeny éjszaka után. A szobainas, amit az IKEA mostanában újra felfedezett, tonettgyártásban látható, aztán Károlyi Mihály úri neszesszere, Hunter S. Thompson szemének való, mozgó rendőrségi narkólabor jellegű látvány. A mobilkorszakban semmi sem volt beépítve, ebből az érából származik a beépített víztartályos (3 liter) mosdóállvány, ami olyan, mint egy rakétaindító állványra szerelt szamovár, Fazola Henrik stílusában kovácsolva. A bilivel egybeépített gyereketetőszékről hirtelen eszembe jutott, hogy gyerekkoromban még én is tudtam nagydolog közben szendvicset enni. Ugyanez kicsit vadabb változatban a tonettszobavécé a felhajtható székülőkével, ami alatt kényelmes vécéülőke rejtőzik. A kübli diszkrét gobelin mögött búvik meg. Igazi pszichopata bútordarab a szobavécé-rekesztő, ami egy paraván jellegű álszekrény – hülyeség, hogy nincs hátoldala, pedig az ugyanúgy rekesztené a szobavécét, és még szekrénynek is lehetne használni. Most már mindegy. A szobavécék legbrutálisabbja porcelán levesestál alakú, érdemes elképzelni benne a salakanyagot.
Élt a XVII. században egy Louis Burdalou nevű püspök, aki meggyőző mennyiségű irodalmi munkássága mellett prédikációi során sem fogta rövidre magát. A hosszú szentbeszéd és a hideg templom egymásra hatása váltotta ki azt az effektust, ami végül a püspökről elnevezett hordozható női pisilőeszköz kifejlesztéséhez vezetett. Láb között is elfér, de a szolgáló csempészi be az abroncsos szoknya alá. A legérdekesebb bourdaloue alján tükör is van, egyrészt talán a pisiszex végett, másrészt a hölgyek végre kielégíthették természettudományos érdeklődésüket. A bourdaloue-nak volt babázós, gyerekváltozata is. Az egyéb háztartási eszközök már kevésbé érdekesek, bár van sci-fi porszívó meg verkliszerűen tekeredő mosógép, amit a kályhára lehet tenni, ha nem az energiatakarékos programra állítottuk. Az élmény feldolgozása nem tart tovább öt percnél, utólag viszont érthető, miért nem gyötört senkit a büfék és falatozók fájdalmas hiánya.
Szalmási Nimród
