Az elnök emberei

Ha mindez forgatókönyv szerint alakulna, aligha hinnénk el; márpedig így alig négy héttel a választások előtt a Fidesz kampánygurujai lassan elengedhetik foteljeik karfáját; a vér egyre gyorsabban tér majd vissza elfehéredett ujjperceikbe; levegő kifúj. Az ellenzék maga dobja fel vaskos pofonjait majd ütemesen alá is kényszerül; a Simon-ügy még javában dübörög, erre itt van megint ez az azóta már állítólag be is fenyegetett Zuschlag, meg az ő könyve. Azt eszik viszont, amit főztek; Gyurcsány invitálása a már amúgy is veszélyesen a merülővonal alá kerülő bárka fedélzetére jósolhatóan azzal a következménnyel járt, hogy a DK-vezérből tipikus média-termékmegjelenítést kreáltak, ötletparádézó ámokfutásaira nincsenek adekvát párhuzamos bólintások, ígéretnek pedig a kétezer forintos könnyítés a patikába járó szavazóknak eléggé soványka.

Mindezek fényében a magyarázó emberek már az Orbán-kormány konszolidációjáról beszélnek, s bennfentes hevülettel latolgatják a fideszes kulcsemberek jövőbeni mozgásait. A magyar belpolitika évtizedes közhelye viszont, hogy Orbán soha nem ígér pozíciót senkinek, csak kinevez, amikor úgy alakul. Komolytalanok tehát azok a sajtóértesülések, amelyek biztosan odaígért kormányzati helyeket emlegetnek; a választást követő forgatókönyvek maximum a kormányfő fejében léteznek, informális véleménycsere azokról még disznóvágáskor sincs. Találgatások persze vannak; arról például már régóta suttognak, hogy Martonyi János semmi esetre sem vállalna el egy újabb külügyminiszteri ciklust. Martonyi éppen a választás előtti napon tölti be 70. életévét, s már nem ambicionálja a folyamatos diplomáciai kiküldetéseket; igaz Orbán teljesen súlytalanná is tette a posztját, amióta Szijjártó Péter vette át a külgazdasági kapcsolatok kezelését. Nem kizárt tehát, hogy ő lesz az új külügyér, de felmerült a jó diplomataként ismert Navracsics Tibor neve is. Mások szerint ő inkább Brüsszelbe távozna, de Orbán ragaszkodik személyéhez; fideszes forrásaink szerint Navracsics mozgástere a párton belül minimálisra szűkült, így hatalmi szempontból nem tényező, Orbánnak viszont szüksége van a kormányban intellektusokra, akik nem a régi fideszes magból érkeztek, más logikát képviselnek, mint ő, mégis lojálisak hozzá.

Lázár János szinte bizonyosan megőrzi jelenlegi feladatköreit; munkabírása és fegyelmezési képességei nélkülözhetetlenek a kormányfő számára. A fejlesztési politika várhatóan teljes egészében bekerül a Miniszterelnökség fennhatósága alá, amit könnyen lehet, hogy Lázár már kancelláriaminiszterként vezet majd. Kérdés, miként alakul Rogán Antal sorsa, aki, Kósához hasonlóan az Országgyűlést választotta a polgármesterség helyett. Egyesek szerint a fejlesztési tárcát, mások elmondása alapján a főpolgármesterséget ambicionálja, erről pontosabbat nem tudni. Abban az esetben, viszont, ha elhagyja a frakciót, akkor forrásaink szerint szinte biztos, hogy a városunkat elhagyó Kósa Lajos Fidesz-alelnök lesz az utódja – már ha Orbánnak sem lesz ellenvetése, ismervén kettejük meglehetősen ambivalens viszonyát.

Varga Mihály posztja stabilnak látszik, és jó esélye van Balog Zoltánnak is EMMI élén maradni. Általános vélekedés ugyanakkor, hogy a humán csúcsminisztérium túl nagy, nem működik kellő hatékonysággal és alapvető igazgatási feladatokkal sem boldogul. Az egészségügy ezért valószínűleg önálló minisztériumi képviseletet és Szócska államtitkár helyett új politikai felelőst kap; továbbá könnyen lehet, hogy az oktatási államtitkárság is kikerül az EMMI kötelékéből. A távozók között lehet Hoffmann Rózsa is, aki makacsul ragaszkodik elképzeléseihez, és forrásaink szerint Orbán már nagyon unja, hogy újra és újra ugyanazokat az ötleteket kénytelen visszadobni. A kormányfő és magas kultúra, közvetve Halász János közötti viszony csak a negatív tartományban értelmezhető, sőt összességében Soltész Miklóson kívül Orbán egyetlen EMMI- államtitkárral sem elégedett; ezért ha tavasszal valóban feláll a harmadik Orbán-kormány, a humán területeken alapos vérengzésekre kerülhet sor.

Szalmási Nimród