DKV, mi így szeretünk!
Nagy ötlet a DKV népszerűsítésére rendezendő kiállítás. Egy újabb dolog, amire erőforrásokat – pénzt, paripát, fegyvert – pocsékolnak, s melynek a várható megtérülése a nullával egyenlő, így látatlanban. Ki gondolhatta azt komolyan, hogy egy lassan működésképtelenné váló, a funkcióját egyre kevésbé teljesítő szolgáltató egy interaktív kiállítástól lesz elfogadottabb? De most tényleg…
Lehet bármilyen akció, bérletgyűjtés, kiállítás, valami nem változik: az utasok száma egyre fogy. Nem ab ovo utáltuk mi a DKV-t, dehogy. Megutáltatta magát velünk. Az egyre növekvő jegyárak – hiszen a csökkenő számú tisztességes utason próbálják ugyanazt az X összegű bevételt behajtani, amennyit a gazdaságos, kihasznált járatok összessége hozna – elriasztják a most meglévő utasokat is. Arról meg ne is beszéljünk, amit a folyamatos járatritkítások okoznak. Az valószínűleg még nem jutott a DKV vezetők eszébe, hogy az emberek többsége nem azért száll buszra, hogy melegedjen a járatokon, vagy szívességből bevételt produkáljon a cégnek, hanem hogy eljusson A-ból B-be, ráadásul gyakran időre.
Ha erre a célra a busz nem megfelelő, mert nem akkor közlekedik, amikor az utasok zöme, akkor más megoldást kell keresni. Itt jön képbe a nem éppen környezettudatos, ám kényelmes és pontos autó, nem nagy távolságok esetén gyaloglás, nagyobbak esetén kerékpár. Ugyan miért is járna busszal az ember, mikor egy mezei hétköznapon hó, fagy, árvíz, baleset, minden kiszámíthatatlan körülmény felmerülése nélkül is képes egy 25 perces útvonal körülbelül feléig 10-15 perces késést produkálni bármelyik járat?
Buszra Debrecenben már csak azok szállnak, akiknek nagyon muszáj. De ők sajnos egyszerre, és szegény DKV nincs fölkészülve a reggeli iskolakezdésre, délutáni műszakzárásra: a buszon fürtökben lógnak az utasok, nem ritkán lemaradnak. És mi erre a közlekedési vállalat reakciója? Természetesen járatritkítás. Mert nem az utasok szállítása, igényeik kielégítése a lényeg, hanem a gazdaságosság.
Én mégiscsak azt ajánlom, ha népszerűbbek szeretnének lenni, emeljék a szolgáltatás színvonalát. Lehet, hogy az sem kerülne sokkal többe, mint egy ilyen nagyszerű kiállítás megrendezése, és a tanácsadó, bocsánat, szakértő díjazása, aki ezt a remek ötletet adta a vállalat vezetésének. Mert akkor esetleg a visszatérő utasoktól bevételhez is jutnának. De addig marad a – nem közösségi! – hanem tömegközlekedés, a szó legrosszabb értelmében véve, a színvonal további romlása, megspékelve a még fizető utasok rossz érzésével, hogy az általunk kifizetett jegyek és bérletek árát ilyen értelmetlen baromságokra költik.
DKV, köszönjük!
Szabó-Kovács Patrícia
