Debrecenben is büntetik a cukorbetegeket?
Valószínűleg Debrecenben is sokakat érint a probléma. Az 1-es típusú cukorbetegség általában gyermek- és fiatal korban alakul ki, legfőbb oka genetikai hajlam, a 2-es típusú főleg felnőttkorban, és kialakulása bizonyos rizikófaktorokhoz kötött. Ilyenek az elhízás, a magas vérnyomás vagy a túlzott alkoholfogyasztás. Ha viszont már kialakult, nem gyógyítható.
Egy 2012-es kormányrendelet a diabéteszesek és az őket kezelő orvosok felháborodására feltételekhez köti a korszerű, jó felszívódású úgynevezett „analóg” inzulin felírását. A rendelet szerint csak azoknak finanszírozza az egészségbiztosító ezt a készítményt, akiknek a hemoglobin 1Ac szintje (ez a betegek állapotára nézve fontos mutató, átlagos vércukor értéket jelent, és jelezheti a betegeknél szövődmények kialakulását, állapotuk romlását) tartósan 8 alatt marad. A gond csak az, hogy a rendelet nem tesz különbséget „vétlen” betegek és olyanok között, akik helyes életvitellel megelőzhették volna az a betegség kialakulását, sem olyanok között, akik mondjuk kemény munkával 13-as szintről indulva, nagy odafigyeléssel dolgozzák le például 9-re ezt az értéket. A cukorbetegek száma pedig – legnagyobb ütemben sajnos az 1-5 évesek korosztályában – folyamatosan növekszik.
Hiába mozog valaki sokat, étkezik egészségesen, figyel a súlyára és vérnyomására, más tényezők (például a stressz) miatt a Hemoglobin 1Ac értéke meghaladhatja a kívánatos 8-as értéket. És ha ez két egymás utáni mérésen előfordul (negyedévente ellenőriznek), megvonható a támogatás a drágább inzulinra, ami viszont tényleg jelentős életminőség-romlást eredményezhet.
Ördögi kör. Mert onnantól kezdve nincs aktív sport, túrázás satöbbi, mert a vércukorszint folyamatos ellenőrzése nem engedélyez ilyen szabadságot. Éppen arról kell lemondani, ami javíthat az állapoton, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a cukorbetegek teljes életet éljenek. Ha pedig valaki elbukik a teszten, ugrott a támogatás. Nem elég valakinek, hogy mondjuk önhibáján kívül 5 éves korától élete végéig együtt kell élnie a betegséggel, még képletesen bele is rúgnak: fizessen, vagy használjon korszerűtlen inzulint, ha nem tudja tartani a szintet. És az nem is olyan egyszerű. Az orvosok egyetértenek abban, ösztönözni kell a betegeket, hogy ne dolgozzanak a kezelés ellen, illetve jutalmazni kell, ha valaki tesz állapota javulásáért, de egy konkrét számhoz kötni a támogatást erősen diszkriminatív, mivel nem feltétlenül van egzakt megfelelés a kívánt érték és az életmód között.
Annak is lehet jó hemoglobin 1Ac szintje, aki nem tesz érte semmit, és az is túllépheti, aki mindenre figyel, amire kell, évtizedek óta – és ez a cukorbetegség esetében igen nagy szó! – szövődmények nélkül él betegségével, aktív, sportos, életet, mindenre kiterjedő figyelemmel. Mindebből sajnos azt érezhetik a betegek, orvosaik és a kívülállók is, hogy nem a betegek egészségi állapota, hanem a gazdasági érdekek irányítják a törvényalkotókat.
A korszerű inzulin sokkal többe kerül, az olcsóbbal viszont sokezer diabéteszes állapota, életminősége romolhat. A kormányzatnak tényleg mindegy? Egyet lehet érteni a chipsadóval, büntessék, ha valaki tudatosan rombolja az egészségét, de ez azért már tényleg túlzás.
Szabó-Kovács Patrícia
