ByeAlex, a legkisebb királyfi és az ő Kedvese, amitől jó neki
ByeAlex, (a fenébe is, milyen név ez ???) magyarul PáSanyi slágerére, ha már Eurovízió, szántam egy kis időt. Nagyon nem szeretem, megpróbáltam hát megfejteni, mi lehet erre az okom. Ebben a műfajban a közönségsiker alapkövetelménye, hogy legyen a szöveg viszonylag egyszerű, de ne érdektelen, a dallam fülbemászó, de nem primitív, az ének nem túl cirkalmas, de azért nem kántálás. A Kedvesemről ezek fényében túl sok jót nem tudok elmondani. Ha a szöveg tartalmilag nem lenne elég unalmas – de az –, akkor is agyonvágná a rengeteg ismétlés. Rímel ugyan, de eléggé ötletszerűen. Jó, mondjuk változatosnak. Csakhogy rímei is ismételgetésből fakadnak. Emellett súlyosbító körülmény, hogy egy ennyire „mekegő” nyelvben, mint a miénk (nagyon magas arányban használatos az e magánhangzó) még a kedvesem szót is csak saját magával képes rímeltetni a szerző, ami több mint igénytelenség. Na jó, néha sikerül a „jó nekem”-mel is. Fantasztikus. És állítólag a dal mai formájának megszületése – persze nem folyamatosan – de három évig tartott. Jéééézusom…
Nagyvonalúan hagyom inkább a farkast a délibábbal, a tengereket a felhőkkel, és a kócos, széllel fonatott hajat. Ezek a képek, gondolom, meglepni, rácsodálkoztatni szeretnének, meg lírai magasságokba röpíteni, sikertelenül. A szöveg az ismétlődéseken kívül kb. 10 sorból áll. Dögunalom. A zenéjétől, már ha ezt annak lehet nevezni, szintén kiráz a hideg. Mivel nem vagyok zenész, szakmai alapom, érveim nincsenek, hogy’ jövök hát ahhoz, hogy kritizáljam? Megkértem inkább pár hozzáértőt, fejtsék ki informális beszélgetés keretében, miben áll a nóta nagy- esetleg kisszerűsége?
Azt az érzést, hogy a szöveg halálra untat, csak erősíti a zene monotóniája. A pentachord dallam akár élvezhető is lehetne: öt egymás mellett álló hangból építkezik számos gyermekdal, például a Láttál-e már valaha csipkebokor rózsát?, a Hová mész te, kis nyulacska? stb. Némelyikben az öt hang egész kellemesen variálódik. De a Kedvesemben senki nem vesztegette idejét arra, hogy a dallam változatos legyen: a legnagyobb kunszt az, hogy a refrénben az öt hang hatra bővül. Csodálatos. Hangszerelése is végtelenül primitív, jóindulatúak nevezhetik nemesen egyszerűnek: gitár, néhány természeti elemet utánzó effekt, nyújtott ritmussal.
Tulajdonképpen mégis megértem a nép- és tündérmeséken szocializálódott közönséget, miért éppen ezt a fiatalembert választotta továbbjutónak. Az unalomig mutogatott magyar sztárocskák mellett benne látták az idegenből jött legkisebb királyfit, aki mer és nyer. Ismeretlensége miatt elhitték, hogy ő a semmiből berobbant ösztönös zenész, és átsiklottak afölött a tény fölött, hogy ByeAlex mögött lemezkiadó áll, stílusa zeneileg és külsejét tekintve is megkreált. Számomra egyenesen irritáló ezzel az erőltetetten spontánnak hatni akarással. Mégis, sikere sokat jelent: ha ezzel a dallal ki lehet jutni egy nemzetközi versenyre, és Magyarországot képviselni, akkor tényleg vannak csodák, bármi lehetséges! Akkor akárkiből – a szomszéd Rozikából, Erzsikéből, Jenőkéből – is lehet sztár. Az meg az én bajom, hogy a mindenséggel ölelkező énekesből és slágeréből - pélybarnásan szólva - nekem semmi nem jött át.
Szabó-Kovács Patrícia
