Kop-kop, bejöhetek?

Emerenc szimpla bejárónőkét kerül a házba, de élő lelkiismeret lesz belőle. Nem anyapótlék, nem alkalmazott, nem alattvaló, nem családtag: valahogy több és kevesebb is ezeknél. Persze, főz és tisztán tartja a házat, de az első tányér leves tálalásával le is fekteti az íratlan szabályokat. Amit a kanál felemelésével mindenki el is fogad. Emerenc és az írónő: az érem két oldala-egy ideig. Amíg ki nem nyílik az ajtó. Ösztönösen teszi, amit az emberség parancsa diktál: kiszedi a fagyhalál szélén álló kiskutyát a hóból, de ha úgy látja jónak, el is veri. (Vajon miért találom ezt rendjén valónak, amikor egyébként elméletben-gyakorlatban egyaránt elítélem az erőszakot, idesorolandó a gyerek fenekére vagy kezére ütést is?)

Az élet érték, még ha egy kutyáé is.

Emerenc nem habozik: cselekszik. Romlatlan, tizedmilliméter pontosságú szimatával nem bölcselkedik, hanem azonnal nyújtja a kezét. Vagy üt, vagy simogat, amit épp kell. De egy ponton elszámítja magát, nem veszi számításba, hogy ő is esendő. A betegség leveri a lábáról, ha nem kap segítséget, valószínűleg nem élné túl. Az írónő azonban dönt, nem kevés vívódás után: az ajtót be kell törni. Ki kell menteni Emerencet, segíteni kell neki! De amikor betörik az ajtót, feszegetik a kilincset, ország-világ (de legalábbis a ház minden lakója, ami majdnem ugyanaz) láthatja Emerenc szégyenét.

Azonban ez az ajtó nem szobát rejt, emögött bizalom, önfeladás, hűség, és szeretet van. Méghozzá rengeteg és illékony.

Az élet érték, de a halál is az.

Mi hány kilincset nyomtunk le, csakazértis, amelyek elsőre nem akartak engedni?

Czibere Anikó

Az ajtó díszbemutatója március 13-án az Apolló moziban lesz. Érdemes előtte elolvasni Szabó Magda könyvét.