Duna: az elherdált lehetőség

A dunai teherhajózás nem is olyan régen a közép-európai áruszállítás egyik meghatározó szegmense volt. Ezen belül a magyar hajók, a dunai hajósok Európa-szerte ismert és megbecsült tagjai voltak e zárt világnak. A dunai teherhajózás ma is az európai áruszállítás meghatározó szegmense. De hová tűnt a magyar hajózás?

Nemrégiben két teljes napot töltöttem a Dunán: egy nagyhírű hajdani magyar vontatóhajó, a Sopron fedélzetén készítettem riportot. Jó volt látni, milyen nagy a forgalom a folyón! Szinte egymást érték a kisebb-nagyobb és egészen hatalmas teherhajók, a tolóhajó elé szép sorba kötött bárkák (ahogy a hajósok nevezik: tolatmányok), no és persze a kirándulóhajók meg a „kabinosok”, azaz a szállodahajók. Aztán az első nap végén feltűnt valami – elkezdtem figyelni, milyen zászló alatt hajóznak a járművek. Az eredmény megdöbbentő…

Ha nem számítjuk a Budapest és a Duna-kanyar között közlekedő kirándulóhajókat és a szárnyasokat, akkor két teljes nap alatt mindösszesen 1, azaz egyetlen hajóval találkoztunk, amely tatján magyar zászló lobogott!

A dunai teherhajózás nem is olyan régen a közép-európai áruszállítás egyik meghatározó szegmense volt. Ezen belül a magyar hajók, a dunai hajósok Európa-szerte ismert és megbecsült tagjai voltak e zárt világnak. A dunai teherhajózás ma is az európai áruszállítás meghatározó szegmense. De hová tűnt a magyar hajózás? Hová tűntek a magyar teherhajók, és hol vannak a magyar hajósok?

Az utóbbi kérdésre egyszerű a válasz. A magyar dunai hajósok ugyanazt csinálják, mint rég: a Dunán hajóznak. A Sopron kormányállásán üldögélve, s a rádióforgalmazást hallgatva egyre-másra ámultam, hogy akár szerb teherhajó, akár svájci zászló alatt közlekedő elegáns szállodahajó jött szembe, kapitányunk angol vagy német szavaira minduntalan magyar válasz érkezett. Nincs mit csodálkozni ezen: a dunai hajók nagy részén ma is magyar tisztek dolgoznak, és a legénység körében is rengeteg a honfitársunk. A magyar hajós nem vész el. Ha nincs magyar hajó, hát külföldi zászló alatt dolgoznak.

A magyar teherhajózás ugyanis gyakorlatilag tökéletesen megszűnt létezni. Ukrán, szerb, román, szlovák, osztrák, német, holland, francia, svájci, máltai zászlókat fúj a szél a dunai hajók tatján – magyar elvétve sem nagyon akad. Két nap alatt egyetlen… A Mahart hajdani hatalmas dunai flottáját eladták vagy lebontották, csak hírmondónak maradt meg belőlük néhány, egy maroknyi lelkes csapat jóvoltából, amely innen-onnan összekuncsorgott pénzből, javarészt a saját kezük munkájával mentettek meg néhány emblematikus magyar hajót az enyészettől. S hogy mit hagytunk elveszni mi, magyarok, a dunai hajózás egykori nagyhatalma? Mindazt, ami az ukránoktól a szerbeken át a hollandokig és a máltaiakig mindenkinek jó üzlet: a folyami áruszállítást. Csak mi nem törődünk vele, csak mi törődünk bele abba, hogy más keressen pénzt a mi folyónkon.

A Duna ma egy tizenkétezer kilométeres európai vízi út része – köszönhetően a lassan húsz éve működő Duna–Rajna–Majna-csatornának. Számoljunk! Egy kamion két konténert visz el egy kamion költségéért – egy konténerszállító folyami hajó ötszázat visz, öt kamion költségéből. Mi mégis országúton szállítunk (tisztelet a sajnálatosan csekély, vasúti szállításnak). Az Alföld gabonáját kamionok szállítják a csepeli kikötőbe, holott azt akár Szolnokon is be lehetne hajózni, és már mehetne is lefelé, Konstancába.
Ja, persze, nincsenek hajóink! Már nincsenek. De sebaj, itt vannak a hollandok, a németek, az ukránok és a többi hajós nép – majd ők megoldják a dolgot. Mi pedig integetünk nekik a partról.

Horváth Árpád