Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vona mellénye, és ami mögötte van

| 2010. 05. 14. | 10:42:50
Debrecen – Mennyivel szexisebb lenne, ha nem egy mellény, hanem egy tangabugyi tematizálná a közbeszédet. No nem a Vona Gáboré, annyi bűnünk nincs Isten előtt, hogy azzal a látvánnyal sújtson! És nem is a Lendvai Ildikóé! Pfúj!
Vona mellénye, és ami mögötte van
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az értelmetlen és fárasztó közéleti vitánál csak azt utálom jobban, amikor álmomban a medve hazáig kerget, vagy amikor a kisebbik lányom egy görbe este után másfél órával – reggel hatkor – felébreszt, mert a maciján fekszem. Mind a kettő horrorisztikus élmény, még a legádázabb ellenségemnek sem kívánom. A magyar pártpolitika azonban nem kívánságműsor, azt kapjuk, amit érdemlünk.

Most éppen egy ruhanemű a téma, ezen csámcsognak nekünk már legalább egy hete, vagy talán még régebb óta, nem tudom, mentségül szolgál, hogy nagy derbit nyert a Loki, ilyenkor nem ér rá az ember mással foglalkozni három napig. A lényeg, hogy a ruhanemű, mely meghatározta a közbeszédet, nem más, mint egy mellény. Akarom mondani: lájbi. Lehetne lajbi is, de úgy a megboldogult gyergyóremetei nagyapám szerint értelmetlen, szóval lájbi, és kész! Csak azért nem haszontalanabb a farmerdzsekinél, mert jobban megy hozzá a zsebóra. Télen hideg, nyáron meleg, a pocakosnak össze sem ér. Én már másodikban ledobtam az évzárón, de sajnos nem sikerült divatot teremtenem. A székelyekkel nem egyszerű…

Az újonnan alakuló Országgyűlés ma magasztosságok helyett konfekcionális fordulatot vesz, mert ha Vona Gábor állja a szavát, akkor lájbisan vonul be, hogy provokálja a globalista tőke bérenceit, és tökös magyar legénynek tűnjön. Nincs más választása. A jobbikosok bibliája ugyanis máris kétségbe vonta, hogy az olvasótábora által a parlamentbe tolt párt fellép a Magyar Gárda és a kuruc.info védelmében. Vona Gábor és csapata „otthonról” kapta a pofont, s a napnál is világosabb, hogy nem minden kóser, illetve szebb jövőt sejtető. A párt szüzességét elvette egy pártállami miniszterjelölt, nehéz így a makulátlan lájbisok szerepében tündökölni, de ne legyünk annyira szigorúak: egy volt kommunista még nem dönt tőkét!

Szóval a gárdistamellény viszi ma a prímet, és nem azért, hogy melegítsen vesetájékon, ha esetleg huzatos lenne az a szép nagy ház a Duna partján. Mennyire jobban örülnék egy tangabugyinak! Képzeljék csak! No nem Vona Gáborénak, annyi bűnünk csak nincs Isten előtt, hogy azzal a látvánnyal sújtson! És nem is a Lendvai Ildikóénak! Pfúj! Mik jutnak eszembe? Akkor már inkább Vona!

Lehet, persze, naphosszat filózni arról, hogy a devizahitelesek lassan a buszmegállókban koldulnak, de csend van, lassú tapogatózás. A MOL-maffia pofátlanul nyúlja a pénzünket, ami nem téma, vagy csak alig. Cigánybűnözés? Kiment a divatból, már nincs kampány. Magyar foci? Már megint nélkülünk rendeznek futball-világbajnokságot, és még sorolhatnám. Van nekünk elég bajunk. A mellény, és ami mögötte van, az le van szarva! Magas ívből.

Tessék, kezdek begurulni. Ha az ember a témát komolyan venné, akkor hosszú napokra depresszióssá válna, arra pedig nincs idő, mert itt a nyakunkon az Újpest elleni meccs. Meg kell békélni azzal, hogy technikai vívmányait egészen jól használó debilek telenyomják a netet, a televíziót ostobaságokkal, és tudomásul kell venni, hogy a féltve őrzött szólásszabadságnak van egy óriási defektje: olykor kénytelenek vagyunk eltűrni sok ostoba ember idióta véleményét.

Nézd mindig az élet napos oldalát! Ha így kezdődik ez a parlamenti ciklus, akkor képzeljük, mi lesz, ha majd a fiúk igazán belakják a házat! Lehet, hogy a sorsunk nem fordul jobbra, de szórakozni legalább fogunk! Kínunkban.

Cs. Bereczki Attila

 

 

 

 

 

További híreink
Amikor majdnem kirobbant a harmadik világháború
Amikor majdnem kirobbant a harmadik világháború
Pedig csak ájulásig itta magát az atomtengeralattjáró legénysége.
A keleti rangadó elé: mi lesz veled, DVSC?
A keleti rangadó elé: mi lesz veled, DVSC?
Még annál is nehezebb helyzetben a debreceni gárda, mint ahogy az a tabellán látszik.
„Elfradisodott” a DVSC, és ez sokaknak nem tetszik a cívisvárosban
„Elfradisodott” a DVSC, és ez sokaknak nem tetszik a cívisvárosban
A debreceniek mindössze három magyarral álltak fel Kisvárdán.
Akkumulátorgyár: egybites kommunikációs harc zajlik. Mutatjuk!
Akkumulátorgyár: egybites kommunikációs harc zajlik. Mutatjuk!
A debreceni CATL-beruházás lebutított országos politikai üggyé vált.
Fauda: Európára is átterjed a káosz
Fauda: Európára is átterjed a káosz
Ilyen jót Hollywoodban nem tudnának csinálni.
Harry & Meghan: ráhúzzák a rasszista bélyeget az angolokra
Harry & Meghan: ráhúzzák a rasszista bélyeget az angolokra
A Netflix dokumentumfilmjében soha nem látott képeket kapunk a magánarchívumból.
Cristiano Ronaldo egójának kell túlélnie ezt a fricskát
Cristiano Ronaldo egójának kell túlélnie ezt a fricskát
Nélküle is van portugál válogatott, nem is akármilyen.
Hirdetés
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés