Debrecen kikosarazva
Sportos a téma, de minden debrecenire tartozik, még arra is, aki életében nem látott palánkot, mert csak 160 centire nőtt, mert itt bizony súlyos milliókról van szó, szegről-végről az adófizetőkéről, TAO vagy más „huncutság” által, és ezért nem mindegy. Meg még azért, hogy Debrecent ne égessék!
Merthogy itt Debrecent alázzák. A pályán is, azon kívül is. Debrecen névvel nem lehet seggutolsóként szenvedni. Nem ezt tanította nekünk, az új debreceni generációnak Kósa Lajos. Amikor a híres Bocskai ökölvívó-emlékversenyt a fővárosiak le akarták nyúlni, mert itt nem volt rá pénz, azt mondta a város első embere nekem a telefonba bele, hogy „nem oda Buda, ez a miénk ötven éve, és a miénk is lesz!” Tökös hozzáállás! Mint ahogyan tökös volt a professzionális kosárlabda finanszírozása éveken keresztül, ugyanakkor töketlen volt az egész Vadkakasokat kiherélni, abból taréj- és herepörköltet főzni, és nagyfröccs kíséretében nagypofával felfalni, vagy hazavinni az egész kondérral. Mert nagyjából így történt.
Debrecen és kosárlabda. A kettő olyan, mint víz és a tűz. Nem fér össze. Nagy kár, mert a Vadkakasok meccsei színt vittek a debreceni sportéletbe. Több volt a nő a lelátón, mint a férfi, az átlagéletkor nem érte el a huszonöt esztendőt. A negyedek között rögtönzött divat- és nőbemutatónak lehettünk szemtanúi, annyi jó bőr a legendás debreceni szórakozóhelyeken egy hétvége alatt összesen nem jön össze, mint akkor egy-egy Vadkakasok-meccsen. Csakhogy amíg mi a tudósítást írtuk - mert Patrick Lee úgy bűvölte a lasztit, hogy lehetett miről írni -, vagy még hálásabb munkabeosztás révén a nők fenekét bámultuk, a tíz-húsz-harminc-negyven-százmilliók folytak ki az ablakon, vagy akárhol, a lényeg, hogy néhány év orgia után a Vadkakasok lassan, de biztosan elvéreztek.
Most meg itt a nihil. Olyan egy kosármeccs, mint egy serdülő edzés. Ott a nagymama, az életunt anyuka, a felszarvazásba beletörődött apuka, meg a lelketlen szerető. A fiúk a pályán teszik a dolgukat, le a kalappal, de egy meccs nézők nélkül olyan, mint egy bika f@sz nélkül, mondta egy debreceni edzőlegenda, nyugodjék békében. Tiszteletre méltó, de hiábavaló a Factum elöljáróinak törekvése: Debrecen nem izgult rá a csapatra, az élvonalbeli kosárlabdára, és ez tény. Másrészt a városi tulajdonú Sportcentrum Kht. nem tilthat ki egy élvonalbeli együttest a város csarnokából, mert egyszerűen nem elegáns. Mert az Debrecent képviseli, még akkor is, ha történetesen hétről hétre rommá verik. Háromhavi elmaradás után ma felbontják a svájci frank alapú lakáshitelt, nem lehet arra hivatkozni, mélyen tisztelt, hatezer világversenyt lebonyolított sportcentrumos nagymenők, hogy évek óta nem fizet a Factum a csarnokért. Miért nem tetszettek három hónap után bezárni az ajtót, ahogy a Raiffeisen Bank teszi a magunkfajtával? Dacból szívatni az általános iskolában szoktak, de ott is csak második osztályig.
Egy debreceninek Tiszaújvárosba menni albérletbe megalázó, és ezt a tiszaújvárosiak lehetőleg ne vegyék zokon tőlem, mert imádom a jégpályás strandjukat! Pusztán arról van szó, hogy Debrecen vagy megmenti magának ezt a csapatot – és elsősorban nem az ezer sebből vérző önkormányzatra gondolok, hanem a sok öntelt milliárdosra -, vagy temesse el, de nagyon gyorsan. Könyörgöm, ne alázzuk már saját magunkat!
Cs.. Bereczki Attila
