Fővesztést áremelésért!
Bizonyára a Szerencsejáték Zrt.-nek is kedvenc hónapja a január, mivel már az ókori rómaiak is szerencsehónapnak nevezték. Ők is nevezték el a kétarcú Janus istenről. Kettős fejjel ábrázolták, amelyeket tarkójuknál illettek egymáshoz, így mutatva azt, hogy éjjel-nappal, elöl és hátul is őrzik a kaput. Később a Vesta szüzek templomát őrizték és a római hitvilág szerint minden kezdetnek istene lett Janus. Kapus Isten hónapjának is nevezték a januárt és ezért „mensis ianuáriusban” szívesen házasodtak a régi rómaiak. Numa Pompilius, a Krisztus előtt 715-672 között uralkodó római király az addigi 10 hónap helyett bevezette az évi tizenkét hónapot és március helyett január lett az év első hónapja. S mivel a szerencse hónapja volt, Numa Pompilius ebben a hónapban a római piacon fővesztés terhe alatt megtiltotta az áremelést.
Na mármost. (Egyáltalán nem) szeretett kormányunk vagy nem ismeri a történelmet és a kalendárium furcsa hagyományait, vagy nem fél a fővesztéstől. Csakugyan, milyen régen nem fejeztek le senkit a Vérmezőn! Nem ártana pedig felújítani ezt a régi jó szokást! Ha mondjuk egy-két fő porba hullana, esetleg három is lehet, akkor bizonyára nem kezdenének minden évet áremelésekkel. Mondjuk, hogy a parlament alkalmazna egy hivatásos bakót. A pallosra sem kellene pénzt költeni, lízingelni lehetne a Hadtörténeti Múzeumból. A fővesztést felváltva alkalmaznák a parlament ellenzéki pártjai. Az alkalomra nagy tömegeket kellene kirendelni! Többnyire azokból a társadalmi rétegekből, amelyek a drágított élelmiszereket és más árucikket már nem tudják megvásárolni. Az áremelőt nyitott kordén kellene a Vérmezőre szállítani, rendőri felügyelet mellett, esetleg engedélyezni lehetne rothadt paradicsommal és uborkával való megdobálását az áremelőnek. A bakónak talpig bíborban kellene lenni, fején olyan csuklya lenne, amelyen a szemnyilások fölött a drágított élelmiszerek százalékos aránya is fel lenne tüntetve. Az elítéltnek nem lenne joga utolsó kívánsághoz, mert ő sem hallgatta meg az éhező magyarok utolsó kívánságát.
A vérpadon erőteljesen meg kell ragadni s a haját körben lenyírni, hogy a pallos jobban találja a nyaki ütőeret. Szemét sem szabad bekötni, hogy utolsó pillanatában is lássa az éhező tömeget. Mikor fejét a tőkére helyezik, a nadrágját lehúzzák és két ellenzéki apród vesszőzné a fenekét. Mikor feje a fűrészporos kosárba hull, a tömeg üdvrivalgását közvetítené a rádió és televízió. A miniszterelnöknek minden fővesztést kötelezően végig kell néznie, s ha ezek után még támad kedve árakat emelni, akkor őt magát is fővesztésre kell ítélni. Természetesen előzetesen alaposan meg is kell kínozni, hogy a haladó hagyományokat is tiszteljük.
Mindaddig, amíg ezek a szép tervek valóra válnak, még sokat kell éheznünk és nélkülöznünk. De (egyáltalán nem) szeretett kormányunk mindennapos áremelő munkáját látva én optimista vagyok. Addig is játszom a lottón: vagy nyerek, vagy nem.
Bereczki Károly
