Autonómiák Európában V.: Vallonok és flamandok

Az egykori Németalföld egy részét Hollandia, másik részét Belgium uralja. Belgium aránylag fiatal állam, területe a 19. századig Franciaországhoz tartozott, a németalföldi tartományok 1830-ban szövetkeztek önálló államba. Így nem csoda, hogy a lakosság egy részét a francia Lotharingia nyelvjárását beszélő vallonok képezik, ők a régi francia Belgiqe tartomány lakói. A felső, kelet felé eső részen laknak a flamandok, a hollandokkal rokon népesség, bár a flamand nyelvet régibbnek tartják, mint a hollandot.

Ahhoz, hogy megértsük történelmi mélységében a vallon-flamand viszonyt, vissza kell kalandoznunk a múlt régiójába, mégpedig a középkori Flandria, magyarul Németalföld szép históriájába. Tudjuk, hogy a 14-15. században zajlott polgári fejlődés leghamarabb éppen Németalföldön teremtett virágzó gazdasági hatalmú polgárságot. Fejlett volt a posztóiparuk, hajógyártásuk, csakhamar szemet vetettek gyarmatokra is, Indonézia, például a legutóbbi időkig holland gyarmat volt. Nem csoda, hogy az Amerika felfedezése utáni nagy kivándorlási hullám egyik főszereplői, németalföldi kereskedők alapítják meg New York városát is. Gazdagságuk már korán felkeltette a spanyol királyság mohó étvágyát és a 16. században el is foglalta Spanyolország Németalföld nagy részét, kivéve a mai Hollandia területeit. A rideg, katolikus spanyol uralom az egész Németalföldön hatalmas népi ellenállást váltott ki, az állandó felkelések vezérei közül kiemelkedik Egmont herceg, aki csapataival számos győzelmet aratott a spanyolok fölött, de tőrbe csalták és kivégezték. Emlékét ma is kegyelettel őrzik Németalföldön, róla komponált szép nyitányt Beethoven, mely nekünk, magyaroknak is kedves, hiszen éppen a mi 56-os forradalmunk és szabadságharcunk szimbóluma ez a nyitány.

1575-ben a szabadságharcok beletorkollottak a világ első polgári forradalmába, ami aztán évek múlva kisöpri a spanyolokat Németalföldről és olyan szabad utat nyit a kapitalista fejlődésnek, hogy sok történész szerint valójában ezzel a forradalommal kezdődik az emberiség újkora. Az északkeleti tartományok csakhamar külön válnak Hollandia néven, és az akkori világ egyik leggazdagabb tartományaiként írták be nevüket az emberiség történetébe. Flandria délkeletibb része nem egyesült Hollandiával, ők inkább érdekeltek voltak a franciaországi gazdasági életben, az itt élő flamandok és a délebb lévő vallonok sorsközösséget vállalva,az 1830-as francia forradalom zűrzavarát kihasználva kikiáltják a Belga Királyságot. A protestáns flamandok és katolikus vallonok között azonban azóta is fel-fellángolnak az etnikai ellentétek, amelyek a mai napig izzásban tartják a belga közvéleményt. 1996-ban úgy döntöttek, hogy az országot négy nyelvi területre osztják fel. A Brüsszeltől délre, kelet-nyugati határon húzódó vonaltól északra a belga lett a hivatalos nyelv, amely magában foglalja a francia nyelv brabanti és himburgi nyelvjárásait, a vonaltól északra a francia nyelv lett a hivatalos, mégpedig a vallon, a picardiai és lotharingiai nyelvjárásokkal. A keleti részeken pedig a némethez nagyon hasonló flamand nyelv lett a hivatalos. Mindhárom nyelvi régiónak teljes körű autonómiája van, a Flandriába beékelődő Brüsszelnek kétnyelvű státusza. Ez így látszólag rendben is lenne, de a flamandok mégis elszakadással fenyegetőznek és gyakran, mint legutóbb is, komoly kormányválságot okoznak Brüsszelben. A flamandok kétségtelenül Belgium legfejlettebb tartományát lakják és szempontjuk, egy esetleges holland államszövetség, elől nehéz kitérni.

A kedves olvasó az eddigiekből is láthatta, hogy az autonómia nem újkeletű találmány, hanem kiváló megoldás az etnikai konfliktusok megszüntetésére és hasznára válnak a többségi nemzetnek minden esetben.

Bereczki Károly