Sunyi „mikulások”

Lassan már a tégláskerti, a belvárosi parkolóövezettől eléggé messze fekvő házam előtt sem merek megállni, mert félek, hogy amíg bemegyek a kiskapun, hogy félrehúzzam a nagykaput, valami leleményes és villámgyors közterület-felügyelő mikuláscsomagot hagy a szélvédőmön.

Pedig mostanában nagyon óvatos és törvénytisztelő vagyok. A korábbi években ugyanis kissé felhalmoztam a büntetőcsomagokat, vagy azért, mert egyszerűen elfelejtettem jegyet venni, vagy lejárt a cédulám, vagy nem volt apróm, de az is előfordult, hogy kockáztattam. Összegyűltek tehát ezek a felszólítások, én meg ostoba fejjel bíztam abban, hogy úgysem érnek utol. Hát utolértek, több tízezer forintra duzzadt a büntetőpakk, és eljutottam egészen a bíróságig. Ott aztán már nem volt mást tenni, mint részletfizetésért könyörögni. 

Elmúlt, kifizettem, túl vagyok rajta. Azóta viszont esténként összekészítem az aprópénzt, ha tudom, hogy másnap parkolós dolgom lesz. Olykor még a kilenc éves fiamtól is kölcsönkérek, csakhogy ne kerüljek szorult helyzetbe. Mégis, a napokban elfelejtettem gondoskodni kellő fémpénzről, de olyan nagyon nem rémültem meg, mert egy bank mellett volt intéznivalóm. Gondoltam, ott majd váltok pénzt, és rendben lesz minden. Sikerült is a pénzintézet közelében leparkolni, az utca sarkán meg ott kéklett a jegykiadó totem. Besiettem a bankba, gyorsan váltottam néhány forintot, aztán bedobáltam az automatába a minimális összeget és ballagtam az autómhoz. Nem hittem a szememnek! Ott piroslott a kis csomag. Na, mondom magamban, biztosan valamelyik vicces autóstársam átrakta a saját büntetését az én szélvédőmre. Ám nem ez történt. Bizony, a cédulán az én járgányom rendszáma állt. A büntetőintézkedés ideje pedig pontosan három perccel előzte meg azt, amikor én a parkolójegyet kiváltottam. 

Túl messzire nem juthattak ezek a „mikulások”, ahányszor látom őket, ráérősen ballagnak, és abban bízva, hogy megtalálom őket, autóval tettem egy gyors kört a lakótömb körül. Aztán még egyet. És még egyet, és még egyet, a járókelők már ismerősként integettek, végül feladtam. Felszívódtak, elszublimáltak, föld alá süllyedtek. De hogy léteztek, és nem hallucináltam, azt biztos, kezemben volt a bizonyíték. 

Szerencsémre eszembe jutott, hogy talán tudnak segíteni rajtam a DKV-ügyfélszolgálaton. Úgy is volt, egy készséges hölgy hamar lefénymásolta a bizonylatokat, és megnyugtatott, hogy törölni fogják a büntetést. Mindez úgy zajlott, olyan rutinnal, mintha óránként történne hasonló eset. Az egész ügy nem érdemelne említést, ha csak ennyi lenne a történet. Ám valahány ismerősömnek elmeséltem, mindannyian csak legyintettek, hogy ilyenek ezek, elbújnak valahová, kifigyelik, ki érkezik a parkolóba, aztán ha az autós jegyváltás nélkül eltűnik, hamarjában megbüntetik, és gyorsan felszívódnak a környékről.
Szeretném hinni, hogy ez nem így van, bár túl sok ismerősöm bizonygatta ezt a gyakorlatot. Én mégsem hiszem. Azt meg pláne nem, hogy tömegesen vannak ilyenek. 

Meg aztán azt is olvastam, felemelték a közterület-felügyelet vezetőjének a fizetését. Nem is kis mértékben. 



Barna Attila
barna.attila@civishir.hu