Debrecen – A csíki hokisokat hétről hétre lerománozzák a magyar sajtóban, ha egy vonalat hajszállal arrébb húznak meg 1920-ban, most mi is románok lennénk Lokistól, Tankcsapdástól, mindenestől – legalábbis nekik.
„Catalonia is not Spain.” Ezt hirdette egy hatalmas felirat Barcelonában a 98 ezres Nou Camp teltházas lelátóján, jelezvén, hogy a BL-címvédő katalán csapat drukkerei nem csupán a foci miatt járnak meccsre. „Székelyföld nem Románia.” Ezt meg egy erdélyi társaság feszítette ki a sátra mellé idén nyáron a kiskunsági Bösztörpusztán egy hagyományőrző találkozón, a Magyarok Országos Gyűlésén. A Csíkszereda román csapat. Ezt pedig a Magyar Távirati Iroda közli velünk kitartóan. A magyar-román hokiliga összes szeptemberi fordulója után a román szó szerepelt a székely hokisokra épülő, egyébként címvédő együttes neve mögött.
Van néhány hely, ahol hozzátesznek még kemény három betűt, és megszületik a romániai kifejezés. De a magyar média többsége változtatás és gondolkodás nélkül veszi át, és közli az MTI híreit, sokszor idő, sokszor meg igényesség hiányában, így aztán a csíki csapat román marad. Egy székely csapat, melynek népes szurkolótábora azzal cukkolja a bukaresti rivális Steaua táborát, hogy „holnaptól útlevéllel jöttök”.
Többször is hallottam, hogy Székelyföldön a falusi öregek közül sokan nem is tudnak románul. Meg is kérdeztem egyszer egy háromszéki, zabolai nénikét, beszéli-e a román nyelvet, mire ő csak annyit mondott: „Tudom én azt, amit ők elfeledtek…” Persze sok magyar embernek meg az a meglepő, hogy az ország határain túl beszélnek magyarul. Érmihályfalvi barátom szüleit még meg is kérdezték, hogy tanulták meg ilyen szépen a nyelvet román létükre.
Jó kérdés egy a létrejötte óta évszázadokon át színmagyar, ma is majdnem színmagyar városban. Jó kérdés, 40 kilométerre Érmihályfalvától nekünk is feltehetnék - te debreceni román gyerek, hogy beszélsz ilyen szépen, ízesen magyarul - , ha a románoknak az eredeti tervnek megfelelően sikerül Debrecent is elcsatolniuk. Akkor aztán mi is románok lennénk - az MTI sportrovatának, meg sok honfitársunknak.
Kötve hiszem, hogy jó érzés lenne bárkinek is.
Mikor kilenc éve elkezdtem Erdélybe járni, mindig nyitott szívvel fogadtak az ottaniak, de egy órán belül megtört a beszélgetés, mert szóba került Magyarország. Tízből kilencen elpanaszolták, hogy első ottani útjukon lerománozták őket, és kétségbeesetten kérdezték az okát. Nagyobb fájdalmat szó nem okozhat számukra.
Az igazi okát azóta se tudom, jobb híján a 40 évig tartó elsötétítéssel (igaz, ami azóta van, az se kutya) magyaráztam nekik, az emberek tudatlanságával. Volt olyan eset, hogy egy étteremben egy társaság az 1920-ban született béke elleni közismert tiltakozást adta meg az asztalhoz tartozó számla jeligéjének, mire a fiatal pincérlány visszakérdezett: „Westel Trianon? Ilyen márkáról még nem hallottam.”
Lehet az ok tudatlanság, lehet rosszindulat. És az is lehet, hogy az a másfél millió, aki igennel szavazott 2004. december 5-én, sohasem lesz több másfél milliónál. De még az is lehet, hogy idővel kitisztul a fejekből a sok félelem és tév(é)eszme, és lassan mindenki felfogja, elfogadja, hogy még mindig többen vagyunk tízmilliónál.
Dezső Tibor Attila, székely református lelkész azt mondta a székely-magyar kapcsolatról a Kurultáj című filmben: „Ha mi ezt a testvériséget megtartjuk, a világ kifordulhat a négy sarkából, de nem vesz erőt rajtunk.” A mai világban lehet, hogy sokaknak utópiának tűnik a népmeséink logikáját követő tiszta gondolat, de egy dolog azért elvárható ebben a kérdésben. A másik ember iránti alapvető tisztelet. És abba nem fér bele egy magyar ember lerománozása. Manapság egyre erősebben lépnek fel az előítéletek és a gyűlölködés ellen, az emberi méltóság védelmében. Jó is lenne odáig eljutni, hogy bőrszínre, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül csak a cselekedetei alapján ítéljük meg embertársainkat. De azt elfelejtik, hogy ehhez előbb magunkat kellene elfogadnunk. Nekünk magyaroknak egymást, úgy ahogy vagyunk.
HeGergAnd
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.30)