Debrecen – Cowboy- és western moralitás felsőfokon. Pedig annyira nem is western, hiszen a rendező, a fogatókönyvíró, a zeneszerző, a helyszinek és a színészek egy része is olasz, európai. Így csak tőlünk Western.
De ki a JÓ, és ki a ROSSZ? A CSÚF szubjektív megítéléséről nem is beszélve? Meg lehet ezt határozni? Van olyan, hogy a JÓ, az egyszerre CSÚF is, vagy a ROSSZ az szép? A Gonosz az európai-fauszti kultúrkörben össze van kötve a Csúffal. Ő a Megátalkodott. A Jó és a Rossz különválasztása pedig eleve megahatározottnak látszik kb. 2000 éve, a Tízparancsolat által kodifikálva. Ez már nem csak Európa, mondjuk Eurázsia is, merthogy nem csak mi vagyunk érintve. Sőt a gyökerek valahol a Holt Tenger, és ha elfogadjuk, a Tigris és az Eufratesz találkozása alatt gyökereznek.
És akkor ebből a konstellácioból kihagytuk a Yangce folyó környékét, ahol a Ying és Yang metafora fejezte ki fehéren és feketén, hogy a világ eseményei és résztvevői, nem képezhetőek le feketén és fehéren, avagy a mai fizika és programozás nyelvén 1-sel, és 2-sel.
Hogy miert is írtam ezt a hosszú bevezetőt? Mert én eddig naivan a Fekete-Fehér verzióban hittem… De manapság – vagy a világ változik – vagy én öregszem – egyre többet csalatkozom ebben a szemléletben. A mai nappal – Nappal és Éj – újra egy színekben kifejezhető ellentét – pont azt a szakmailag legelhivatottabb, általam-, és országosan is a legmaximalisabban megbecsült Embert állították fel az asztalától, aki a címben szereplő tulajdonságokból egyet biztos nem bírt: ez a Rossz. A Csúf meg úgy is szubjektív. A maradék egyet: a Jót, maradéktalanul bírta… Úgy szakmailag, mint emberileg.
De akkor most mi van? Visszatért a Cowboy világ? Aki gyorsabban lő, az nyer? De lehet, hogy nem is mindenki akar lőni? És lehet, hogy nem hátulról… Hátulról nem lövünk, de azt hiszem, hogy a ma politikai-gazdasági-társadalmi-morális világnak nem ártana a Cowboy etikett.
Előre vagy hátrafelé ülünk a lovon? Egymás szemébe nézünk-e? (a kedvenc kancsi és csúf színész szemmel) Mi az a végső helyzet, amikor fegyvert rántunk? Egyátalán az egymás szemébe nézése után érdemes-e, s akár a Csúf is lehet-e emberieg annyira csúf, hogy a szembenézés után hátbalő. A mai világ nem egy túl"cukorizált" Cowboy világnak tűnik: És ez megtörténhet. Ha azt feltétezük, hogy van egy éles határvonal, ami mentén ezek az értékek szerinti elvek elszámolhatóak, akkor az adott pillanatban tévedhetünk, s a golyó a hátunkba csapódhat.
Kár………… (mondja 1 nemVarjú és nem Biztosítós)
További bejegyzésekért kattintson Gorcsev blogjára!
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
A polgármester hétfőn este jelentette be.
Gurmai Zita és Komjáthi Imre tartott fórumot.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.03)