„Ablakreklámok”

Előző este még nem utalt semmi világháborúra, reggel mégis arra ébredek, hogy egy megafonnal ordítanak a fülembe. Felriadva megállapítom, nincs statárium, ez csak a tollfelvásárló. A lerobbant autó lerobbant hangszórójából egy ’80-as évekbeli, videokazettás narrátorra hajazó „anyóshang” tudatja az egész világgal, hogy végre megérkezett. „Kacsatollat, libatollat”? Ha már ilyen nagy tollgyűjtő, legszívesebben hozzávágnám a kispárnámat, de akkor nem lenne mit a fülemre szorítani.

Bezzeg a reggeli kávét nem hozzák ágyba. Félúton az ébresztő csésze felé ráadásul felcsendül a rettegett mobil fagyis dallama, vagy – ha úgy tetszik – a Szólj anyádnak, hozzon pénzt! című szám. A napomat meg árnyékba borítja az elvonuló citromsárga monstrum, maga után hagyva a kutyák keserves vonyítását. Ezek a „cégek” nem gondolnak az éjszakásokra? Vagy arra, aki egyszerűen szeretné kialudni magát a hétvégén? Vagy életében egyszer hallhatja amint Lucinda medtudja, ő nem José Luis lánya. Az biztos, amíg így hizlalják a „családi fagyasztott” kasszát, addig füldugóra spórolok. Vagy egy baltára. De mégsem. Lenyelem a hangosbeszélős békát, mert inkább jó állampolgárként gyomorrákkal szeretnék kimúlni.

Ha már jövő: egy hangos reklámokkal teli korról „rémálmodozom”, ahol reggel hatkor kéretlenül az arcomba vágják egy helikopterről, hogy „vegyél popsikrémet”. A kutyákon gyorséttermes transzparensek sétáltatás közben, a járdára felfestve a moziműsor.

De hol is tartunk most? Bár a tűzifás szekér is divatba jött, Debrecenben még nem olyan baljós a helyzet. Cirkusz is ritkán látogat hozzánk. Másfelé a csirkéstől és a dinnyéstől is retteg a környék. Ráadásul a fővárosban már hangos plakátokról is hallani, egyes panelházak alatt meg a cigányasszony énekli ki az ablakból a megunt göncöket. Japánban meg már a mosdóban is van internet, nehogy legyen egy legalább egy csendes pisiszünetünk. Bizony, a reklámok jó eséllyel pályáznak a személyes életterünkre. Mert mi megérdemeljük.

Hajnal László
hajnal.laszlo@civishir.hu