A magyar-szlovák „belülről” – óráról órára

16:00
Megérkeztünk a stadionhoz, azt hittük túl korán, de a rend éber őrei, s az igazán fanatikus szurkolók is gyülekeztek már. Gyakorlatilag nem lehetett olyan egységet találni, ami ne lett volna tele az Üllői út környékén. Nem mellékes dolog, hogy a mérkőzés csak 20:45-kor kezdődött.

17:32
Már nemcsak a pubok, de az utca is tele volt mindenre elszánt, magyar jelképekkel felvértezett fanatikusokkal, akik azt taglalták, hogy csak ez a meccs legyen meg! „Egy nap az élet, fiúk” – szólt a csatakiáltás valahonnan a tömeg kellős közepéből.

19:45
Megérkezett a szlovák szurkolótábor. Ezt még az is tudhatta, aki stadionon, de meg merem kockáztatni, hogy Budapesten kívül tartózkodott: akkora füttykoncertet kaptak, amilyet egy ezerfős rigóraj sem tudna csinálni.

19:52
Érkezett a hír a horvát blamáról, Azerbajdzsán-Horvátország 1-1. Akkor igazán még nem is tudtam hova tenni ezt az eredményt, nem lehetett tudni, hogy ez nekünk jó-e, vagy sem. A szurkolók is arról értekeztek, hogy a horvátokat ez majd a mi meccsünkre arra készteti, hogy százegy százalékon futballozzanak.

19:54
Gulácsi Péter vezérletével kifutottak a kapusaink bemelegíteni. Ekkor pedig akkora volt a tapsvihar, amilyet szerintem koncerten is csak a legnagyobbak élhetnek át, mint például Majka, aki egyébiránt kint is volt a mérkőzésen.

20:00
Arra lehetett figyelmes a nagyérdemű, hogy a szlovák tábor mellé egy csapat rendőr felsorakozott, s pillanatokon belül ki is derült, hogy miért. Beléptek a lelátóra a felvidéki magyar szimpatizánsok. A tapstól ismét alig lehetett hallani egymás szavát, de megjegyzem, így volt szép.

20:02
Kifutott a magyar válogatott a gyepre bemelegítés gyanánt. Talán már írnom sem kell: zúgott a lassan-lassan megtelő Groupama. Örömében síró kisfiú, torkaszakadtából üvöltő nagymama, nem az a tipikus őszi látkép, mindenesetre felemelő volt az érzés, s semmivel sem összehasonlítható.

20:30
A teljesen feketébe öltözött B-közép előtt „megjelenik” a felirat: „Az Európa-bajnokság előttetek, a Fekete Sereg mögöttetek.” – az ember hátán még talán az a szőr is felállt, ami nem is volt.

20:42
Himnuszok: a szlovák alatt hátat fordító szurkolók, füttyszó. A magyar alatt körülbelül húszezer ember hangja mindenféle hangnemben. Az érzés azonban közös: ez Magyarország, ezek vagyunk mi!

20:45
Útjára indult a labda, méghozzá magyar vezérlettel. Mellettem pedig egy, mint megtudtam, 8 éves kislány zokog, és annyit mond az édesapjának, hogy köszönöm a születésnapi ajándékom. Bevallom férfiasan, az én szemembe is könny szökött.

21:12
Elindultak az igazi szurkolói slágerek: Tavaszi szél vizet áraszt, Az éjjel soha nem érhet véget, Ria-Ria Hungária, Hajrá Magyarok!, és még sorolhatnánk. Körülnézve nem is igen volt olyan ember, aki ne énekelt volna teli torokból.

21:26
Láthatóan elcsúszott a védekezésünk, szlovák beadás jobbról, s már érezni, valami van a levegőben, volt is, szlovák gól. Pillanatokra néma csend lett a stadionban, majd jött a „Mindent bele!” buzdítás.

21:35
A szünetben mindenki arról beszélt, hogy a kivetítőről azért vették le a képet a gól visszajátszásánál, mert les volt. Illetve egy fiatal hölgy ült szomorúan, könnyezve. A baj okát nem kellett kérdezni, látszott. Egy férfi azonban megvigasztalta, „nyugi kislány, lesz magyar gól!” – ekkor még nem tudtuk, csak reménykedtünk.

21:53
Jött a magyarok gólja. Szabadrúgás, pont oda, ahova kell. A 160 centis emberek rögtön 180 centisre nőttek, persze, hogy mindenki ugrált. Repültek a sörök, egymás nyakában voltak a fanatikusok. Hihetetlen élmény volt ez élőben!

22:00
Az egyre jobban hűvösödő pesti éjszakában a szlovákok még fagyosabbá tették az estét. Újra vezetést szereztek. Itt már felfért a mellény, azt pedig ekkor csak remélni lehetett, hogy a zakó nem fog jönni rá.

22:33
VÉGE! Nincs tovább – kikaptunk. Ez pedig azt jelentette, hogy jöhet ismét a számolgatás, jöhet a taktikázás, hogy ki, kivel, mikor, mit – de tényleg ez lenne a sorsunk?!

0:07
Még mindig hömpölygött a tömeg a főváros utcáin. Bizakodók, pozitívak a magyar szurkolók továbbra is. Az éjjel ezúttal sem ért véget, kicsit szomorú volt, kicsit gondolkodós, de volt. Hál’Istennek balhé, rendbontás nélkül.

Innentől pedig akkor jöhet a végelláthatatlan matematikaóra!

Palánki István