Őrült, vad, pszichedelikus: ilyen lett Az északi

Robert Eggers neve valószínűleg sokaknak nem mond semmit, sőt az eddig elkészített két alkotása sem biztos. Pedig A boszorkány (The Witch, 2015) az utóbbi évek horrorreneszánszát beindító egyik legfontosabb darab, A világítótorony (The Lighthouse, 2019) pedig legkiváló pszichológiai dráma – igaz, egyik sem közönségbarát mozi, sokkal inkább rétegfilmek. Ám a szakma felismerte Eggersben a tehetséget, és csak idő kérdése volt, mikor kap lehetőséget egy hollywoodi stúdiónál. Ez pedig Az északival jött el.

Az erős szerzői vízióval rendelkező fiatal amerikai rendező új filmjét 90 millió dollárból készíthette el, és ugyan ez sem ajánlható mindenkinek, mégis sokkal érthetőbb, egyszerűbb és befogadhatóbb filmről van szó.

Az északi története szögegyenes: 895-ben egy viking királyságban járunk. Aurvandil királyt (Ethan Hawke) megöli fattyú öccse, Fjölnir (Claes Bang), majd elveszi a király feleségét, Gudrúnt (Nicole Kidman). Ennek szemtanúja a tíz év körüli Amleth herceg (őt felnőttként Alexander Skaarsgaard alakítja), aki megfogadja, hogy megbosszulja az apját, megmenti az anyját és megöli Fjölnirt.

A történet nagyjából 10-15 évvel később folytatódik. A már felnőtt Amleth a Ruszok földjén él, és csatlakozott egy rablóbandához, akik falvakat dúlnak fel. Amleth egy beszélgetés során meghallja, hogy a faluból Fjölnir földjére visznek embereket rabszolgáknak, ezért ő is csatlakozik a társasághoz. Itt találkozik egy Olga nevezetű (Anya Taylor-Joy) lánnyal, akivel szövetséget kötve felbolygatják Fjölnirék életét.

Alaposság mindenekfelett

A sztori talán sokaknak ismerős lehet, mivel William Shakespeare Amleth herceg legendáját használta fel a Hamlet forrásaként. Robert Eggers és forgatókönyvíró-társa, Sjón pedig ezt a történetet helyezi vissza a 9. századi Izlandra, ahonnan egyébként valószínűleg származik ez a legenda. 

Eggers már előző két filmje kapcsán is hihetetlen történelmi alaposságra törekedett, így a 17. században játszódó A boszorkányban korhű angolt beszélnek, míg a 19-20. század fordulóján játszódó A világítótoronyban az 1930-as évekbeli kameraoptikát alkalmazott és 4:3-as képarányban forgatta filmjét.

Az északiban állítólag még a csak messze távolban lévő, szinte a filmben alig látható vitorláshajókat is múzeumi replikák alapján készítették. Természetesen ez még önmagában nem garancia egy jó filmre, Eggers pedig szerencsére nem csak erre épít. Az északi elsősorban erőteljes atmoszférájával emelkedik ki a kortárs mozik közül.

A rendező által hibátlanul használt hangulati elemeknek köszönhetően Az északi lehengerlő módon adja vissza a mágikus szemléletet, amely ekkoriban uralkodott. Az egész filmet áthatja a sagák, a mítoszok atmoszférája, így szinte végig érzi a néző a vér és a testek szagát, az akkori lét miliőjét. 

Az északi tele van számos brutális és véres harcjelenettel, de emellett szürreális, már-már pszichedelikus víziókban is bővelkedik. Utóbbi még inkább elmélyíti az amúgy is félelmetes atmoszférát. A hétköznapi és a természetfeletti összemosása nem zavaró – remekül egészítik ki egymást és adják meg a film hangulatát.

Zsigeri szinten hat

A rendező azt akarja, hogy a néző ténylegesen elmerüljön a lázálmokban, a sárban, harcokban, a kilátástalan mindennapokban, valamint a rideg izlandi (valójában Észak-Írországban forgattak) tájban. Ezen kívül sarkalatos pont, hogy az istenekkel még rendkívül közeli viszonyt ápoló karakterek autentikusan működnek ebben a világban: Eggers és Sjón arra is odafigyel, hogy a figurák szájába adott mondatok korhűek legyenek, így a nyelvezet inkább hasonlít egy régi Shakespeare-fordításra, mint a mai beszédmódra.

A filmben végig érezhető, mi az, ami a valóságban és mi az, ami Amleth fejében történik, így ebből a szempontból nem zökkenti ki a nézőt a komfortzónájából. Persze, nem kizárt, hogy aki egy tradicionális, csak akciójelenetekkel teletűzdelt alkotásra vágyik, azt ledobja magáról a film, mert Robert Eggers ezekben a víziókban megőrzi szerzőiségét, kellően elborult és bizarr trippek ezek.

Az északi lecsupaszított történetvezetése zsigeri szinten hat nézőjére. Kevés fordulat van benne, voltaképp csak egy, ami mégis jól árnyalja a figurákat és a történetet is, legalábbis megkérdőjeleződik magának a bosszúnak a mivolta.

Amleth figuráját mintha csak Alexander Skaarsgaardra öntötték volna, ennek megfelelően szépen viszi a hátán az alkotást. Mellette Anya Taylor-Joy, Nicole Kidman, Claes Bang is jól hozza figuráját.

Az északi elsősorban moziélményként működik. A csodálatos operatőri munka mellett a fantasztikus hanghatásokat és a hangkeverést érdemes kiemelni, ami ténylegesen leviszi az ember a fejét, amikor a nézőtéren ül.

A film olyan világot tár elénk, amelyben nincs humánum, nincs jog, csak a kegyetlenség, a bosszú, a hatalom és a vér szava uralkodik. Az északi nem hagy illúziókat afelől, hogy ebben a korban és helyen nem lehetett jó élni.

Gaál Csaba