A hajdúságiak szerint lejárató kampány folytatnak ellenük a fővárosiak.
Amint arról beszámoltunk, a Vasas vízilabdacsapata a szövetséghez fordult, amiért a hét végi, Debrecen-Vasas bajnoki találkozón két játékosa is súlyos sérülést szenvedett. Az olimpiai bajnok Steinmetz Ádámnak a szemgödör melletti csontja tört el, és a játékos szerint a debreceniek pólósa, Vindish Ferenc szándékosan ütötte meg. Ugyancsak sérülést szenvedett Takács Bálint is, akit Szasa Misics ütött meg.
A debreceni klub közleményben reagált a Vasas lépésére:
Értetlenül állunk a Vasas vízilabda egyesületének lejárató kampánya előtt, melyet együttesünk ellen indított a sajtóban, három nappal a DVSE - Vasas bajnoki mérkőzés után. Természetesen sajnáljuk, hogy az összecsapás közben sérülések történtek, de visszautasítjuk a vádat, hogy Vindisch Ferenc szándékos ütéssel ártott volna Steinmetz Ádámnak, Szasa Misics pedig Takács Bálintnak.
A 2013/2014-es bajnoki szezonban több olyan alkalom is volt, amikor debreceni játékosnak okozott sérülést a rivális valamelyik játékosa. Sőt, a 2012 szeptemberében megrendezett debreceni Nemzetközi Férfi Vízilabda Felkészülési Tornán éppen a Vasas pólósa, Angyal Dániel mért olyan erejű ütést csapatunk centerére, Szasa Misicsre, aki attól dobhártyasérülést szenvedett, és hetekre kidőlt. Mi egyetlen esetben sem indítottunk támadást és sajtókampányt az ellenféllel szemben, sajnos a sérülésveszély fokozottan jelen van ebben a sportágban.
Elfogadhatatlannak tartjuk azt is, ahogy Steinmetz Ádám és a Vasas minősíti Vindisch Ferencet - ellenkező esetben klubunk egyetlen játékosa vagy vezetője sem tenne ilyet. Úgy gondoljuk, hogy mindenki egyenértékű, nincs olyan, hogy minőségi, és nem minőségi játékos.
Kérjük a Vasas vezetését és játékosait, hogy méltósággal viseljék a mérkőzésen elszenvedett vereséget, és hagyják abba a mesterséges indulatkeltést. Ezen a találkozón egyszerűen jobb volt a Debrecen!
Később a debreceniek annyival egészítették ki a közleményt, hogy Vindisch Ferenc az ominózus találkozón a Steinmetz Ádámtól elszenvedett rúgás következtében bordatörést szenvedett, melynek orvosi diagnózisát továbbították a Magyar Vízilabda Szövetségnek!
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Átvizsgálják az épületeket.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.08)