Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagy csatát vívott Massa és Alonso

| 2010. 07. 25. | 20:32:08
Hockenheim – Alonso két alkalommal is megpróbálta megelőzni csapattársát, végül azonban a csapatfőnök közbenjárására volt szükség a spanyol győzelméhez.
Nagy csatát vívott Massa és Alonso
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A spanyol Fernando Alonso (Ferrari) nyerte a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíjat. A második helyen csapattársa, a brazil Felipe Massa végzett, míg a harmadik a német Sebastian Vettel (Red Bull) lett.

A kétszeres világbajnok spanyol pilóta idei második futamgyőzelmét könyvelhette el, az elsőt az évadnyitó bahreini GP-n aratta. Massa, napra pontosan egy évvel a Hungaroringen történt súlyos balesete után, nagyszerűen versenyzett. A rajt után a harmadik helyről az élre került, majd pozícióját a verseny kétharmadán keresztül megtartotta, ám ekkor - nyilvánvaló csapatutasításra - átengedte az első helyet a vb-címre még esélyes Alonsónak. A pontversenyben éllovas brit Lewis Hamilton (McLaren) negyedik lett, míg a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) - körhátránnyal - ezúttal is csak epizódszerepet játszott - a hazai versenyen.

Kétszer is előzött volna

Nagyobb gond nélkül zajlott le a start: Massa a harmadik helyről körbeautózta Vettelt, Alonso megtartotta második helyét, míg Hamilton feljött a negyedik pozícióba. A tízedik körben változatlanul Massa vezetett, mögötte Alonso, Vettel, Hamilton, Webber és Button következett. A 12. kör végén megkezdődtek a kerékcserék: elsőként Vettel járt a boxutcában, aztán Alonso, Mark Webber (Red Bull), Massa és Hamilton következett. Az élen - a huszadik körben - nagy csata zajlott le Massa és Alonso között, a spanyol két alkalommal is megpróbálta megelőzni csapattársát, de a brazil ekkor még nem hagyta magát. A vb-címvédő brit Jenson Button (McLaren) csak a 23. körben cserélt kereket, és az ötödik helyre tért vissza. Féltávnál semmi sem változott az élbolyban, a pilóták viszonylag békésen „vonatoztak". A 49. körben - miután a csapatfőnök Stefano Domenicali beszólt rádión Massának, hogy Alonso a gyorsabb - a brazil látványosan átengedte az elsőséget a spanyolnak. A hajrában Vettel egyre jobban megközelítette Massát, Button pedig Hamiltont vette üldözőbe, de a helyzet már nem változott.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Ismét az ausztrál sztárnak termett babér Debrecenben
Ismét az ausztrál sztárnak termett babér Debrecenben
Az 51. Debrecen Nagydíjat rendezték.
Féktelen száguldás Debrecenben. Ne hagyja ki!
Féktelen száguldás Debrecenben. Ne hagyja ki!
A kapukat már 13 órakor nyitják.
Megdől a nemzetközi rekord Debrecenben
Megdől a nemzetközi rekord Debrecenben
Veretes mezőny méretteti meg magát augusztus 20-án.
Magyar Nagydíj: Norrist meg sem tudták szorongatni
Magyar Nagydíj: Norrist meg sem tudták szorongatni
A világbajnoki címvédő rajt-cél győzelmet aratott.
Magyar Péter: a Hungaroring támogatása nem változik
Magyar Péter: a Hungaroring támogatása nem változik
A Magyar Nagydíj előtt kapták mikrofonvégre a miniszterelnököt.
Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen
Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen
Az összetettben vezető Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) a negyedik.
Ismét Magyarországon a száguldó cirkusz
Ismét Magyarországon a száguldó cirkusz
A Hungaroring immár teljes pompában fogadja a versenyzőket.
Utolsóból lett második a debreceni gokartos
Utolsóból lett második a debreceni gokartos
A DEAC sportolója az elrontott időmérő után javított.
Brit győzelem a debreceni salakon
Brit győzelem a debreceni salakon
Ez Európa-bajnoki döntő volt a tét.
Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt híreink
Ingatlanok, amelyeket Debrecen városa átadott
Közcélokat tartott szem előtt a város közgyűlése, amikor átengedte a használatot.
Elkezdték a próbagyártást a CATL debreceni gyárában
Továbbra is a Kínán kívüli legnagyobb gyártóbázist hoznák létre a városban.
A DVSC nem fogadja el az MLSZ magyarázatát
A debreceni klub a közösségi oldalán reagált a szövetség érvelésére.
AZ MLSZ így látta a DVSC–Vasas vitás eseteit
A debreceni talákozót több vitatott szituáció borzolta az idegeket.
Végig hajtania kellett a debrecenieknek Vácon
A harmadik mérkőzését is megnyerte a DVSC kézilabda csapata.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
Családbarát elismerést kapott a debreceni klinikai központ
Több részleg is megkapta a kitüntető címet.
A Zsuzsi titkai nyomában
Őszi kalandra várják az érdeklődőket a Zsuzsi Erdei Vasútnál.
Jég esett Debrecen keleti városrészében
A város más pontján azonban még eső sem volt.
Furgon és személyautó ütközött Debrecenben
A helyszínelés ideje alatt félpályán halad a forgalom.