Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Luxemburgi Renault

| 2009. 12. 17. | 16:45:20
A Renault-istálló marad a Forma–1-ben, de a csapatban többségi tulajdonrészt vásárol egy luxembourgi befektetőcsoport, amely a későbbiekben részt vesz az irányításban is.
Luxemburgi Renault
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„A Renault folytatja F1-es szerepvállalását, és üdvözli a Genii Capitallal való stratégiai együttműködésben rejlő lehetőségeket – derül ki a istálló által kiadott tájékoztatóból. – A luxembourgi központú vállalat kifejezetten a technológiai újítások, a márkaépítés és a motorsport területein tud érvényesülni.

A részesedés tervezett eladását követően a Genii és a Renault közösen irányítja majd az F1-es istállót. A szándéknyilatkozatot a két cég 2010 elején írja alá. Bernard Rey, a csapat elnöke mindehhez hozzátette, hogy a bejelentés megerősíti a Renault elkötelezettségét és bizalmát a sportág irányítói felé. Ezzel egy időben az is kiderült, hogy a Red Bull-istálló jövőre is a francia gyár motorjait használja majd.

A Renault a 2009-es szezonban leginkább csalási botrányával hívta fel magára a figyelmet. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) motorsport-világtanácsa ugyanis szeptemberben két év felfüggesztett eltiltással büntette a csapatot, mert a tavalyi szingapúri versenyen Nelson Piquet Jr. – elöljárói utasítására – szándékosan okozott balesetet, elősegítve ezzel társa, Fernando Alonso győzelmét.

Az eset nyomán Flavio Briatore csapatfőnököt örökre eltiltották a Forma–1-től, míg a főmérnököt, Pat Symondsot öt évre kizárták a FIA-rendezvényekből. A botrányt követően számos szponzor azonnali hatállyal szerződést bontott a Renault-val. Az istálló a 2010-es szezonra már leszerződtette a lengyel Robert Kubicát, a másik versenyző kiléte azonban még nem ismert.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Magyar Nagydíj: Norrist meg sem tudták szorongatni
Magyar Nagydíj: Norrist meg sem tudták szorongatni
A világbajnoki címvédő rajt-cél győzelmet aratott.
Magyar Péter: a Hungaroring támogatása nem változik
Magyar Péter: a Hungaroring támogatása nem változik
A Magyar Nagydíj előtt kapták mikrofonvégre a miniszterelnököt.
Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen
Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen
Az összetettben vezető Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) a negyedik.
Ismét Magyarországon a száguldó cirkusz
Ismét Magyarországon a száguldó cirkusz
A Hungaroring immár teljes pompában fogadja a versenyzőket.
Utolsóból lett második a debreceni gokartos
Utolsóból lett második a debreceni gokartos
A DEAC sportolója az elrontott időmérő után javított.
Brit győzelem a debreceni salakon
Brit győzelem a debreceni salakon
Ez Európa-bajnoki döntő volt a tét.
Az Eb-döntőbe jutás a tét Debrecenben
Az Eb-döntőbe jutás a tét Debrecenben
Az év nemzetközi versenyét rendezik a Gázvezeték utcai stadionban.
Hetvenéves Besenyei Péter
Hetvenéves Besenyei Péter
Számos nagyszerű eredményt ért el.
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Május 1-jén ismét felbőgnek a motorok.
Ami Stohl Andrásnak Debrecenben kihagyhatatlan
Ami Stohl Andrásnak Debrecenben kihagyhatatlan
Nem habozna, ha egyszer versenymotorra ülhetne.
Magosi Norbert a körülményekhez képest jól van
Magosi Norbert a körülményekhez képest jól van
Nagy bukás után vitték a debreceni kórházba.
Hirdetés
Hirdetés
Cristiano Ronaldo elvette Georgina Rodríguezt
Cristiano Ronaldo elvette Georgina Rodríguezt
Egy képpel tudatták az örömhírt.
Épület égett Polgáron
Épület égett Polgáron
Tiszaújvárosból érkezett segítség.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharnak 22 milliárdos keretből 65 millió jut
Hajdú-Biharnak 22 milliárdos keretből 65 millió jut
Bedő, Bihardancsháza és Kokad részesült a most megítélt támogatásokból.
A Bíborfehér lett Magyarország Tortája
A Bíborfehér lett Magyarország Tortája
A rögös túró és a tejföl párosa kap főszerepet.
Budapest: lesz tűzijáték, de csak rövid
Budapest: lesz tűzijáték, de csak rövid
A fővárosban tíz helyszínen várják az érdeklődőket az ünnepen.
Gazdaság
Egyre bizonytalanabbnak érzik munkahelyüket a magyarok
A dolgozói lojalitás nem csak a bérezéstől függ.
Mészáros cégét kizárták – közölte Kapitány
Az uniós források hazahozatalának és felhasználásának fontos alapelve van – írta.
Afrikai sertéspestis egy hazai állományban
Mind az 1850 állatot le kell ölni.
A debreceni „simli” után is keresik a tervezőt
Nem csak a Vértesi úti felüljáróról van szó.
Magyar Péter: Megszüntettük a lopást és a pazarlást
Majd 1000 milliárd forinttal csökkentették a hiányt – jelentette.
Támogatott tartalom
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Három helyszínen éled újjá a nagyerdei nyarak hagyománya.
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Debreceni vérplazmaadás letisztult, biztonságos, újjávarázsolt környezetben.
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Különleges éjszakai program várja az érdeklődőket augusztusban Debrecenben.
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Válaszd a Semmelrock prémium térburkolatait!