civishir.hu
2011.12.31. 11:36
Debrecen – A várakozásoknak megfelelően, a lokisták Füredije és Dzsudzsák Viktora jutott az M3 Outlet XI. Real Team-kupa döntőjébe. Még a mennyezeten is lógtak az emberek.
Annyian voltak pénteken a Hódosban, amennyien talán még soha a nagymúltú, ám annál szegényesebb kinézetű csarnokban. A lelátók már reggel 10 órára megteltek, sőt egy idő után a rendezők kénytelenek voltak lezárni a bejáratokat, hiszen az emberek csak érkeztek és érkeztek. Megjósolni sem tudjuk, pontosan mennyi, de biztosan több ezer ember zsúfolódott össze a helyosztókra.
A Mezei-Vill már a 16-ban elbukott
A futsalos Trencsényiék a Bajzát Pétert – eltiltás miatt – nélkülöző, ám Torghellével rohamozó Szuper Divatáruházzal szemben maradtak alul potya ízű aranygóllal, bár mindenképp meglepetés, hogy az ország egyik legjobb kispályásai pont kispályán veszítettek. A Mezei-Villtől eltekintve, a 16 közé az összes nagyágyú bejutott, igaz, a végül döntőt játszó Dzsudzsákék hajszálnyira álltak a búcsúzástól. A Radnai György-Beliczky Gergő-féle debreceni CTS az utolsó perceket kettős, majd sima emberelőnyben játszhatta végig a paprikás hangulatú találkozót, ám rendkívül passzív játékuknak az lett az következménye, hogy Dzsudzsák álompasszából Schranz Balázs a Viktort lőtte tovább a nyolcba. Az Ecu és a Füredi is simán abszolválta a meccsét, míg a Real Team megyénk másik futsal csapatát, a DEAC-Armadát búcsúztatta. A Koroknai Autósiskola a mainzi Lőw Zsoltott is a soraiban tudó Kohárikot küldte haza.
Sorsolás után már nyolc közt egy „döntő”
A rendezők a nyolc közé jutott csapatokat sorsolták, így futott egymásba a torna talán két legjobb formában lévő csapata, a nyolcba éppen csak becsusszanó Viktor és a Szakály-testvérekkel, Gosztonyival felálló Túros Batyut búcsúztató Ecuador. A végig kiélezett mérkőzésen a 2-0-ról fordító Ecu 3 perccel a vége előtt még vezetett 3-2-re, ám ekkor egy nevetséges büntetővel az egyébként NB I-ben játékvezető Iványi „belenyúlt” a találkozóba. Kenesei Krisztián bevarrta a büntetőt, mely megzavarta Nagy Zsoltékat, és törvényszerűen jött az újabb gól, majd a végén Dzsudzsák üreskapus gólja már csak hab volt a tornán a Viktornak. A Koroknai a szolnoki Laboncfa ellen jutott a négy közé, a Szuper Divatáruház a Vi-Szövit búcsúztatta, míg Korhuték a házigazda Real Team FC-t intézték el magabiztosan.
Dzsudzsák éppen Madar Csabán próbál átjutni. Háttérben a később negatív főszereplővé váló játékvezető.
Viktor–Füredi döntő, Dzsudzsák-parádé
A négy között a Viktor simán verte a Szupert, míg a Füredi izgalmas meccsen, csak egy góllal múlta felül a Balmazújváros NB II-es csapatára épülő Koroknait. Így a bronzért a Szuper és a Koroknai meccselt, ahol a motiváltabbnak tűnő újvárosiak nyertek 4–3-ra.
A döntőben már kétszer 20 perces meccs várt a felekre, és bár az egész csarnok a Fürediért szurkolt, a Viktor ezúttal egy Dzsudzsákkal jobb volt Rezeséknél, és ez el is döntötte a találkozót. Noha 1-0-ra Bódiék mentek, Dzsudzsi két parádés gólt szerzett, végig ellenállhatatlan volt, amivel a Füredi nem tudott mit kezdeni, ráadásul a Viktor kapujában Rácz Róbert a lehetetlent is kivédte. A Füredi folyamatosan futott az eredmény után, ám 5 perccel a vége előtt, 3-3-nál újabb gólt kapott. Hiába a közönség támogatása, az utolsó percekben elfáradni látszó és beszoruló Viktor mindent kivédekezett, vagy ha nem, akkor a szerencse segített. A Füredin ezúttal nem érződött az átütő erő és Dzsudzsákjuk sem volt, így összességében megérdemelten nyert a Viktor, és hódította el – 2008 után újra – a Real Team-kupa elsőséget.
A Főnix kell!
A négynapos tornát összefoglalva: fergeteges sporteseményen vagyunk túl. A 11. alkalommal megrendezett Real Team-kupa ezúttal is bebizonyította, hogy az ország legnagyobb és legnívósabb kispályás labdarúgótornája, amelynek helye lenne a Főnix Csarnokban!
Kupagyőztes!
Középdöntők:
Füredi Söröző 7-2 Standox
Mezei-Vill FC 2-3 Szuper Divatáruház aranygóllal
Kohárik Kft 2-3 Koroknai Autósiskola aranygóllal
Labonczfa-Stabil FC 3-2 B 52
Real Team FC 3-2 Deac-Armada
Vi-Szövi 5-2 CL Disaster
Viktor Security 4-3 CTS Kft
Ecuador-eHarex 6-4 Túrós Batyu
Nyolcaddöntők:
Szuper Divatáruház 5-3 Vi-Szövi
Viktor Security 5-3 Ecuador-eHarex
Koroknai Autósiskola 2-1 Labonczfa-Stabil FC
Füredi Söröző 7-2 Real Team FC
Elődöntők:
Szuper Divatáruház 4-7 Viktor Security
Koroknai Autósiskola 1-2 Füredi Söröző
3. helyért:
Szuper Divatáruház 3-4 Koroknai Autósiskola
DÖNTŐ
Viktor Security 4-3 Füredi Söröző
M3 Outlet XI. Real Team-kupa, végeredmény:
1. Viktor Security (Szolnok)
2. Füredi Söröző (Debrecen)
3. Koroknai Autósiskola (Balmazújváros)
4. Szuper Divatáruház (Debrecen)
Góllövőlista:
Beliczky Gergő (CTS) 14 gól
Domokos Imre (B52) 8 gól
Weisz Tamás (Kohárik Kft) 8 gól
Legjobb kapus: Holczer Ádám (Szuper Divatárúház)
Legjobb védő: Ludánszky István (Koroknai Autósiskola)
Legjobb mezőnyjátékos: Spitzmüller István (Füredi Söröző)
A legjobbak...
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Bak Csaba üzletében nemcsak a kétkerekű, hanem a környezetvédelem is fókuszban van.
Azt egyelőre nem tudni, mennyi hajdú-bihari helység érintett.
Kisbusz és személyautó ütközött.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.04)