Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

DVSC: a Vác csak verve jó!

| 2010. 04. 11. | 11:19:32
Debrecen – Elkezdődik a Vác–DVSC párharc a döntőért a női kézilabda NB I-ben. A Lokinak vagy ma, vagy majd a harmadik meccsen nyernie kell Vácon a továbbjutásért. Mindent bele! 
DVSC: a Vác csak verve jó!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A bajnokság eddigi legfontosabb meccse vár a debreceni hölgykoszorúra, és a Sportklub jóvoltából mindannyian szemtanúi lehetünk a délután 15 órától kezdődő találkozón. A két csapat az alapszakaszban oda-vissza verte egymást, összességében a váciak egy ponttal többet szereztek, azért vannak most kedvezményezett helyzetben. A két győzelemig tartó bajnoki elődöntőből csak akkor jut tovább a Loki, ha egy legalább meccset megnyer Vácon.

Köstner Vilmos vezetőedző a Cívishírnek a héten úgy nyilatkozott, hogy becsülettel felkészültek az összecsapásra, és készek arra, hogy legyőzzék azt a gárdát, mely – Köstner szerint – pillanatnyilag még előrébb jár „szakmailag”. A debreceni mester éppen ezért úgy vélekedett, hogy az egységes, fegyelmezett csapatjék még nem elég a Németh András vezette alakulat legyőzéséhez, két-három egészen kimagasló egyéni teljesítményre is szükség van.

– Hiába jut valaki első vagy éppen negyedik helyen a rájátszásba, a döntőbe jutásért két meccset kell nyerni. Itt csak a győzelem számít, nincs szoros, de értékes meccs, nincs tisztes helytállás, kétszer kell nyerni a döntőért. Ennek szellemében dolgoztunk az utolsó időszakban, a harci szellemet az elődöntőre akartam kihegyezni. Azt a harci szellemet, amit sokáig hiányoltam a csapatból! Itt csúszni-mászni kell, meg kell harcolni minden négyzetcentiméterért, mert ennek jelentősége lesz! A Vác küzdő csapat, s ha a játéknak ebben a fázisában lemaradunk, az döntő lehet. Biztos vagyok benne, hogy a párharc két vagy három meccse szoros lesz, így minden kipattanó labdának van jelentősége. Akármelyik csapat nyer vasárnap, annak nagyon nehéz dolga lesz a visszavágón, s a párharc végéig hatványozódnak majd az izgalmak! – olvasható Köstner Vilmos nyilatkozata a klub hivatalos honlpaján.

Arany Ászok Liga, elődöntő, 1. mérkőzés:
VÁC-DEBRECEN
Vác, április 11.. vasárnap, 15:00 - tv: SportKlub
Játékvezetők: Bonifert, Oláh.

A további program:
2. mérkőzés: április 19., 19:00, Debrecen
3. mérkőzés (ha szükséges): április 25., 16:00, Vác

A másik ágon a címvédő Győr az első mérkőzésen 32–24-re verte a Békéscsabát, és 1–0-ra vezet.

Hirdetés
További híreink
Magabiztos debreceni siker
Magabiztos debreceni siker
Igaz, csak edzőmeccsen.
A Fradi otthonában nyert a Debrecen
A Fradi otthonában nyert a Debrecen
Felkészülési meccsen.
Debreceni győzelem az első edzőmeccsen
Debreceni győzelem az első edzőmeccsen
Mezőkövesden nyert a DEAC.
Megvan a DVSC összes ellenfele
Megvan a DVSC összes ellenfele
Kialakult a női NB I. mezőnye.
Világbajnokság: öt debreceni a válogatottban
Világbajnokság: öt debreceni a válogatottban
Tunézia, Kanada és Svédország lesznek a csoportellenfelek.
Debreceni a hónap utánpótlásedzője
Debreceni a hónap utánpótlásedzője
Sporttörténelmi sikert ért el a csapatával.
Európa-bajnok a debreceniek új igazolása
Európa-bajnok a debreceniek új igazolása
Nagyszerű magyar siker született.
Az EL csoportkörében kezd a Debrecen
Az EL csoportkörében kezd a Debrecen
A kvalifikáció első körének sorsolását július 14-én tartják.
Hirdetés
Hirdetés
Papp László is válaszolt a „történelmi bűnre”
Papp László is válaszolt a „történelmi bűnre”
A debreceni polgármester szerint Tárkányi kettős beszédet folytat.
Hirdetés
Barcsa Lajos visszautasítja Tárkányi Zsolt állításait
Barcsa Lajos visszautasítja Tárkányi Zsolt állításait
A debreceni akumulátorgyárak ürügyén ugrott össze a két politikus.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A magyar női maratonisták előtt le a kalappal!
A magyar női maratonisták előtt le a kalappal!
Legutóbb 1966-ban nyert magyar maratonista Eb-n érmet.
NB III.: a DEAC nyerte a debreceni rangadót
NB III.: a DEAC nyerte a debreceni rangadót
Női játékvezetők dirigáltak.
Kozák Lucával hatodik a női 4x100-as váltó
Kozák Lucával hatodik a női 4x100-as váltó
A debreceni sprinter a harmadik ember volt a váltóban.
Gazdaság
A kormány felülvizsgálja a 3 százalékos lakáshitelprogramot
A program rossz mellékhatásairól beszélt Vitézy.
Ismét emelkednek az üzemanyagárak
Mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés következik.
Pálinkafőzés: a NAV figyelmeztet
Magánfőzőként évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő jövedékiadó-mentesen.
A legjobb hajdú-bihari portékákat keresik
Idén is lehet pályázni termékdíjra.
Nettó 62 millióból korszerűsítik az álmosdi iskolát
Festenek, burkolnak, akadálymentesítenek.
Felújítaná légkezelő rendszerét az élményfürdő
Hűtőkörök és szerkezeti elemek korszerűsítésére várják az ajánlatot.
Támogatott tartalom
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Extra segítség a téli tüzelő előkészítéséhez
Hecht rönkhasító fejszés rönkhasítás helyett.
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
Galiba Gyermekfesztivál: hat nap, 91 program
A családoké lesz a főszerep Debrecenben.
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
A kedvezményes jegyértékesítés már elindult.
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Szeptemberben is érdemes ellátogatni a fürdővárosba.