Hirdetés
Akik nem értenek egyet az orosz sportolók kizárásával
Az Olimpiai Charta alapelveire hivatkoznak.

Az Olimpikonok Világszövetsége (WOA) nem ért egyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlásával, amelynek nyomán számos sportági világszövetség kitiltotta az orosz és fehérorosz sportolókat a nemzetközi versenyekről. A NOB február 28-án javasolta a sportszövetségeknek, hogy
Oroszország és az ukrajnai háborúban őt támogató Fehéroroszország versenyzőit ne engedjék indulni eseményeiken.
A több mint százezer olimpikont képviselő szervezet honlapján közzétett állásfoglalásában leszögezte, hogy
megérti és tiszteletben tartja a NOB ajánlását, azonban szilárd meggyőződése, hogy a versenyzésről minden sportolónak egyénileg és az Olimpiai Charta alapelvei szerint kell döntenie, és joga van részt vennie sporteseményeken.
További híreink

Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.

Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
A debreceniek mellett a berettyóújfaluiak is érdekeltek.

A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A bajnokságban két sima Loki-siker született.

Bárány Donát Debrecenben marad
Meghosszabbította a szerződését.

Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
A Hungarotarg sikereitől hangos az utóbbi években a debreceni amatőr foci.

Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Sokat érne most az idegenbeli győzelem.

Programkavalkád a debreceni családi napon
A DEAC rendezvényén húsz sportágat lehet kipróbálni.

Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Nem jutottak be a legjobb négy közé.

Salakmotor: rangos verseny Debrecenben
Május 1-jén ismét felbőgnek a motorok.

Jégkorong-vb: nem lesz DEAC-os résztvevő
Mihalik Gergő kikerült a keretből.

NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
Július 24-én kezdődik a következő idény.

Dodgeball: Szoboszlói úti iskolások diadala
Új sportág a Mozdulj, Debrecen! iskolaprogramban.

Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.

Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.

Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.

Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.

Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.

Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.

Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.

Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.

Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.

Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.

Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.

Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.
Hirdetés

Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hirdetés
Olvasta már?

Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.

Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.

Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.

Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés






















