Storcz Botond: a hajdúságiak imádják a sportot

Sportélményeiről, sikereiről, terveiről is beszélt a volt szövetségi kapitány, de azt is elmondta, hogy egy fiatalnak mit kell ma tennie, ha olimpiai bajnok szeretne lenni. Persze, nem tudtunk elmenni szó nélkül a romlott eperleves mellett sem, ami miatt lecsúszott az atlantai olimpiáról.

Sydney-ben két arany, Athénban egy arany az olimpián. Melyik volt a legemlékezetesebb?
Storcz Botond: Jól bekérdezett így az elején. Nehéz erre válaszolni, mindegyik arany más és más dolog miatt maradt meg a fejemben, de ha egyet ki kell emelnem, akkor mindenképpen 2000-ben a Sydney-ben K2-ben szerzett győzelem volt a legemlékezetesebb.

Adódik a kérdés, hogy miért?
Storcz Botond: Csak zavarba hoz a végén. A másik két siker az kajak négyesben volt, ez viszont párosban. Ez számomra azért volt különleges, mert nem ez volt a fő számom soha, de akkor valahogy ebben is minden úgy sikerült, ahogy szerettük volna.

Az életében is minden úgy sikerült, ahogy szerette volna?
Storcz Botond: Azt gondolom, igen. Mindig azt csinálhattam, amit szerettem. Van egy gyönyörű családom. Sikeres voltam és vagyok, több területen is sikerült bizonyítanom, leginkább magamnak.

Azért nekem beugrik egy bizonyos romlott eperleves, ami akkor belerondított a dolgokba.
Storcz Botond: Az 1996-os atlantai olimpia hazai válogatóversenye előtt valóban ettem eperlevest, amiről éjszaka hamar kiderült, hogy romlott volt. Nem tudtam kiállni a reggeli futamra, mert egész éjjel hasmenéssel, hasgörcsökkel szenvedtem, így el is úszott az amerikai részvételt, de aztán azért voltak nagy sikereim, az eperleves nem tudta kettétörni azért a karrierem.

Ha jól tudom, a sport szeretete, és maga a kajakozás már hétéves korában elkezdődött.
Storcz Botond: Így van, 1982-ben kezdtem el kajakozni, akkor voltam hétéves. Arra emlékszem, hogy az első pillanatokban magával ragadott a sportág, élveztem minden percét.

Mondhatni, a gyerekkora, a fiatalsága, minden a sportról szólt.
Storcz Botond: Szerintem ezzel minden élsportoló így van. Én például egy percig sem bánom. Elértem, amit el tudtam érni, megéltem mélységet és magasságot is, de így volt kerek ez az egész.

Az olimpiai aranyérmekkel vált kerekké?
Storcz Botond: Nem feltétlenül! A sport megtanított győzni, küzdeni, harcolni. Megtanított örülni és szomorkodni, és adott egy olyan életet, mely semmihez sem hasonlítható – természetesen jó értelemben.

Rögös volt az út az aranyig?
Storcz Botond: Nagyon erős, sokra hivatott generáció tagjai lehettünk annak idején Vereckei Ákossal, Horváth Gáborral, valamit Kammerer Zoltánnal, és nagyon jókor találkoztunk. Más-más emberek voltunk, másként gondolkodtunk, adódtak konfliktusaink, de amikor kellett, mind a négyen ott voltunk, fejben, testben és lélekben is. Az pedig külön öröm volt, hogy sikerült megvédenünk a címünket.

Találkoznak még, összejárnak?
Storcz Botond: Direktbe nem igazán szoktunk, de ha találkozunk, nem megyünk el egymás mellett.

Magánéletre volt ideje?
Storcz Botond: Úgy kell csinálni, hogy legyen. Azt az elvet vallom, hogy bármit lehet, csak akarni kell. Van szakedzői diplomám és közgazdasági diplomám is. Voltam önkormányzati képviselő Ürömön, egyszóval sok mindent belefért az életembe a sport mellett.

Azért a szívéhez legközelebb mindig a sport állt?
Storcz Botond: Valószínűleg igen. Ahogy véget ért az aktív pályafutásom, edző lettem, majd szövetségi kapitány. Ma pedig az országos ötpróbának vagyok a képviselője, ezekből is látható, szerves része a sport az életemnek mai napig is.

Sportol még?
Storcz Botond: Rendszeresen. Úszok, kajakozok, azért odafigyelek arra, hogy meglegyen a testmozgás, ez ugyanis elengedhetetlen az egészséges élethez.

Az ön által is említett ötpróba kapcsán járt Debrecenben. Hogy tetszik a város?
Storcz Botond: Debrecent mindig is szerettem. A hajdúsági emberek érdekesek, vendégszeretők, és nem mellesleg a sportot is imádják.

Az imádatból – ha szabad így fogalmaznom – önöknek bőven kijutott annak idején is.
Storcz Botond: Magyarországon szeretik a sportot, szeretik a kajak-kenut. Azt pedig pláne szereti a magyar ember, ha egy-egy hazai sportoló nagy eredményeket ér el, van kiről és miről beszélni, van kivel büszkélkedni. Az pedig, hogy ennek én is, mi is a részesei tudtunk lenni, mindig nagy örömmel töltött el.

Sok lemondással járt ez az élet?
Storcz Botond: Tudom erre a kérdésre sokan azt válaszolják, és éppen ezért sokan azt a választ is várják, hogy igen, de én nem éreztem hiányát semminek a sport miatt. Persze nem lehetett annyit bulizni például, de ez nekem nem is volt lételemem.

Egy napja hogy nézett ki annak idején?
Storcz Botond: Gyerekként ugyanúgy jártam iskolába, mint mindenki más. Épp a múltkoriban egy kisfiú kérdezte meg tőlem, hogy ha ő olimpiai bajnok szeretne lenni, akkor iskolába sem kell járnia, csak sportolnia kell minden nap? Mondtam, hogy ez azért nem egészen így néz ki, sőt. Reggel elmentem iskolába, utána edzeni, majd kondizni. Aztán középiskolás koromban már volt olyan is, hogy az iskola kezdete előtt edzettem reggel. Aztán lefekvés előtt megint, de olyankor már az étkezésre is odafigyeltem. Aztán pedig napi több edzés: áprilistól októberig evezés és kondi, télen úszás és kondi.

Nem volt monoton?
Storcz Botond: Dehogy volt, a pályán mindig másképp fújt a szél, más és más volt a víz hőmérséklete, ezekre pedig nekünk mindig oda kellett figyelnünk, alkalmazkodnunk kellett a tényezőkhöz. Az úszás egy medencében az már sokkal inkább monoton.

Maradt még célja a jövőre?
Storcz Botond: Célokat mindig találok a magánéletemben is, illetve még a sportban is, de nem vagyok nagyon tervezgetős típus, nem szoktam nagyon előre tervezni.

Mit gondol a magyar kajak-kenu sport jövőjéről?
Storcz Botond: Pozitívan állok a dolgokhoz!

Palánki István