Ha azt mondják, akkor a koronavírus már a világűrben van

Tudták? Ha az űrben terjednének a hangok, a Földön belesüketülnénk a Napból áradó energia keltette zajba. Nagyjából olyan hangos volna, mintha folyamatosan egy láncfűrész sivítana vagy egy mentő szirénája vijjogna – ez egyik sem jó.

Másrészt tiszta őrület: itt vagyunk egy legalább 100 milliárd bolygós galaxisban, a Tejúton, és nem hallunk belőle semmit. Milyen szép is lenne: Drágám, ma a Jupiter vörös foltja* alig berreg jobban a botmixerednél! Olyan köhögős ma az Alfa Centauri, szívem, megint egy csúnya napkitörés? Reggel még nem sípolt ilyen fejhangon, mi folyik a Szíriuszon? Ez most meteorzúgás a Mars felől vagy újabb idegenek?

Ám a világűrben nincs, ami keresztülvigye a hangot a vákuumon. Amíg a kozmosz néma, akár egy isten, a mi kis falunkban a zaj nőttön nő.

Merkely professzor szerint a koronavírus második hulláma nem lesz nagyobb mint az első, így nem is kellenek majd olyan szigorú korlátozások. Hans Kluge, a WHO európai igazgatója azt mondja, a második hullám várhatóan halálosabb lesz az elsőnél… Míg márciusban a világ tőzsdéi történelmi összeomlást produkáltak, és a pénzügyi-gazdasági szereplők tartós apályt vizionáltak, addig június elején az indexek feltartóztathatatlanul  emelkednek a korábbi csúcsok felé. Akik a járvány elején a fogyasztói társadalmat, a globális kapitalizmust temették, mondván, emígyen ért véget a 20. század, most azt láthatják, sorry, hogy visszavonul a hírekből a koronavírus-dagály – és a világmegváltás nem futott be az esti gyorssal.

Néhány hétig elhittük, hogy van tétje a döntéseinknek, értéket tulajdonítottunk a puszta túlélésnek és alkalmazkodtunk: megtanultunk kenyeret sütni az internetről húszévesen, webáruházból vásárolni nyugdíjasként, erkélyen paradicsomot nevelni magról, ezerdarabos puzzléből kirakni a sarki fényt, félredobott ruhából szájmaszkot varrni, fitnesz applikációkból erősödni, youtube-os videókból teraszt burkolni, törtet törttel szorozni, kovalens kötést elmagyarázni, Facebook-csoportokban hülyékkel vitatkozni. Aki nem vesztette el a munkáját, annak nem is volt olyan rossz. Visszatért a történelem, mondták a tévében, és azt éreztük: így van.

Ha ma (június 7., délután) megnyitok két népszerű magyar hírportált, egyet az egyik, egyet a másik oldalról, mik a vezető hírek? „Két külön Amerika képe bontakozik ki George Floyd halála után” és „Nincs csendes többség Trump mögött”. „Soros szerint felháborító, hogy egyesek azt terjesztik, pénzeli az amerikai tüntetőket” és „Újabb hisztériakeltéssel próbálkozik a budapesti Városháza”. „Két másik gyerek eltűnéséhez is köze lehet a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottjának” és „A berlini rendőrökön csattan a politikai korrektség ostora”. A COVID-19 egyre lejjebb csúszik, hogy átvegye a helyét valami más.

Vajon miként dől el, hogy mi legyen éppen az a valami más?

Azonosítható? Felderíthető? Utolérhető? Megismerhető? Szóra bírható? Olyan, mint a piacokat mozgató „láthatatlan kéz”, a tömegpszcihé, az emberi szándékok, képzetek, hiedelmek, vágyak és félelmek folyamatosan változó egyenlete? Közösen csináljuk vagy csak megyünk valakik után?

Nem tudjuk. De nem járunk messze a valóságtól, amikor arra figyelmeztetünk, hogy az életünket körbeszövő, egymással is átfonódó és vetélkedő manipulációs hálózatok birtokosai, vállalatok, pártok, egyházak, társaságok, soha ilyen hatékonyan nem befolyásolták, hogy miről és milyen sémák mentén gondolkodjunk. Már ha eljutunk egyáltalán a gondolkodásig ebben a zajban.

Nem újkeletű sztori ez az emberi történetben. A különbség: korábban, ha például rendelkezésre is állt sok-sok kartoték rólunk, az emberi kapacitás csak a töredékét bírta az adatoknak feldolgozni, rendszerezni, mintázatokat keresni. Ma elvégzi a gépi intelligencia, egyre több adatban, egyre sokrétűbben. Ha korszakváltás előtt állunk, akkor a téren mindenképp (nem: már nyakig benne vagyunk).

A rossz hír az, hogy a helyzet menthetetlen: amit a valóságról gondolunk, eddig sem volt egyéb a hiedelmeink halmazánál, és még saját magunkat is összetévesztjük azzal, amit hinni szeretnénk.
De ahogy nő a nyomás az éterben, úgy élesedik a vákuum reflexe: minél kevésbé beengedni a zajt, meghallani, ha valami odabentről jönni akar. Létrehozni a világűr csöndjét a koponyánkban. A jó hír: karanténhaladók előnyben.

Ratalics László

 

* A Jupiter jellegzetes Nagy Vörös Foltjában egy akkora anticiklon vihar zajlik már legalább 300 éve, amelyik kiterjedésre nagyobb a Földnél.