Hirdetés
Hirdetés
Legyen a civishir.hu az első számú forrás!
A Google új funkciója segítségével te döntheted el, melyik lap híreit láthatod legelöl. Kattints a beállításhoz.
Beállítom

Egy álommal szegényebbek lettünk: nem játszhat kupadöntőt a Loki

| 2019. 04. 23. | 23:46:00
A debreceniek minden tőlük telhetőt megtettek, de a focit gólra játsszák.
Egy álommal szegényebbek lettünk: nem játszhat kupadöntőt a Loki
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Összejött az utóbbi időben megszokott „bajnoki nézőszám” erre a nagyon fontos Magyar Kupa-összecsapásra is, tehát a döntőbe jutás csakis azokat csábította ki a Nagyerdei Stadionban, akik egy „szürke” hétvégén is áldoznak a Lokiért.

Debreceni szempontból null-egyről indult a derbi, miután az odavágón 1-0-ra nyert a Vidi, némi szerencsével, hiszen a DVSC több helyzetet dolgozott ki, mezőnyben is aktívabb volt, csak éppen a gólszerzéssel maradt adós. Ezúttal mindenképpen debreceni gól kell! – így feszültünk neki mintegy három és fél ezren a meccsnek.

Harcosan, csupaszív focival kezdett a DVSC, az első nagy helyzetet mégis a vendégektől láttuk: a 15. percben Kovács nagyon becsapta – azaz megkötőzte – védőjét középen, majd szorongatott helyzetből lőtt, Kosicky nagy bravúrral védett. A Vidi labdatartással próbálta megtörni a hazaiak lendületét, sikerrel. A Herczeg-gárda nagyon nehezesen tudott kibontakozni támadásban, vagy többnyire sajnos sehogyan sem.

A 28. percben végre eljutott a Vidi kapujáig a Loki, és nem akármilyen helyzet maradt ki. Bódi adott be jobbról, az alapvonalról, Zsóri csúsztatott, Csősz pedig középről, 12 méterről lőhetett, a bal alsóba tartó labdáját azonban szép vetődéssel védte Kovácsik! A 31. percben Zsórival szemben szabálytalankodtak a kaputól 20 méterre, de a szabadrúgást elvétette Bódi. A 44. percben ismét Zsóri harcolt ki faultot, de ezúttal Tőzsér löketet tévesztett célt. A félidő hosszabbításában Bódi bal oldali szöglete után a labda mindenki feje fölött átszállt, beleértve a Vidi kapusát is, a Hosszú saroknál azonban Kinyik kiszorított helyzetben mellé fejelt. Megvoltak tehát a debreceni helyzetek is az első félidőben, „csak” a gól hiányzott még mindig!

Szünet után nagyobb tempót diktált a gólkényszerben lévő Loki, meg is jött a szurkolók hangja! A Vidi keményebb védekezésre váltott, aminek következményeként egyre harapósabbá vált a játék. Iványi játékvezető sárga lapokkal próbálta megfékezni az indulatokat.  

A 63. percben Herczeg András kettős cserével – Takács és Szécsi jött Varga Kevin és Zsóri helyére - próbált még több erőt vinni csapatába, amelynek játéka egyébként is lendületes volt és egyértelműen dominált. A 64. percben már bent láttuk Tőzsér bombáját, de a labda centikkel fölé szállt, kisvártatva pedig egy Vidi-kontra gólt hozott: Futács lőtte ki 16-ról a bal alsót.

0-1

Mindez azt jelentette, hogy a debreceni továbbjutáshoz három gól kell, a Loki tehát nagyon messzire került a döntőbe jutástól. Soha ne add fel! – skandálta a debreceni B-közép, de a vendégek találata jól érzékelhetően „megfogta” a DVSC-t. Jött is az újabb gól: bal oldali szöglet után Elek Ákos fejjel volt eredményes, ezzel pedig a 72. percben minden eldőlt.

0-2

A hajrában csak egy debreceni lesgólra futotta, a Vidi azonban tizenegyesből a hosszabbítés perceiben ismét betalált, Kosicky szabálytalansága miatt, így nagyon keserűre sikeredett ez az este a Nagyerdőn. 

0-3

A DVSC így már csak egy fronton, a bajnokságban harcolhatja ki a nemzetközi szereplést, amennyiben a végelszámolásnál a harmadik helyen végez. Ehhez nagy lépést tehet szombaton, amikor a nagy rivális Újpest vendége lesz.

BeA

 

További híreink
Felcsúton győzött a Debrecen
Felcsúton győzött a Debrecen
A második félidőben felőrölte ellenfelét a DVSC.
Kicsikarták a győzelmet a debreceniek
Kicsikarták a győzelmet a debreceniek
Három pontot szerzett a DEAC.
Költségvetés: az MLSZ megkapja a pénzét
Költségvetés: az MLSZ megkapja a pénzét
Azonos szinten marad az a Hungaroring támogatása is.
A DVSC jó formája Felcsúton is három pontot érhet
A DVSC jó formája Felcsúton is három pontot érhet
A debreceniek a listavezető vendégei lesznek.
Összejöhet a DVSC–Ferencváros negyeddöntő
Összejöhet a DVSC–Ferencváros negyeddöntő
A debrecenieknek előbb az NB II-es Ajkát kell legyőzniük.
Dzsudzsák Balázs labdáinak „szeme van”
Dzsudzsák Balázs labdáinak „szeme van”
A debreceniek csapatkapitánya egy mutatóban kiemelkedik az NB I-es mezőnyben.
Nem haragszom! – üzent Kocsis Dominiknak a labdaszedő
Nem haragszom! – üzent Kocsis Dominiknak a labdaszedő
A debreceni játékosa véletlenül fellökött egy kisfiút.
Kis híján megégett a DVSC Csepelen
Kis híján megégett a DVSC Csepelen
A debreceniek a végén fordítottak.
Újraválasztották Kubatov Gábort
Újraválasztották Kubatov Gábort
Kérdés, hogy meddig lehet a Fradi elnöke.
A DVSC először nyert meg két egymást követő bajnokit
A DVSC először nyert meg két egymást követő bajnokit
A debreceniek az ötödik helyről folytathatják.
80 éves Csank János, az egykori debreceni agráros
80 éves Csank János, az egykori debreceni agráros
A Vácot 1994-ben, a Ferencvárost 2001-ben vezette bajnoki címig.
Aranylabdás lett Harry Kane
Aranylabdás lett Harry Kane
Mutatjuk a szavazás végeredményét.
Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt híreink
Felcsúton győzött a Debrecen
A második félidőben felőrölte ellenfelét a DVSC.
Veszélyes gallyak Debrecenben: napi 20-30 bejelentés
Több mint százezer fa található a város közterületein.
A téglásiak nem félnek a sötéttől
A családi tökfaragástól a horrorpincén át a tűzzsonglőrökig minden adott volt egy igazán emlékezetes őszi estéhez.
Fordulat jöhet a hazai agráriumban
A víz megtartása lehet a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsa.
Mutatjuk a sport-taót Hajdúnánástól Berettyóújfaluig
A debreceni klubok, egyesületek 28, a többi hajdú-bihari sportszervezet 16 milliárd forint támogatásban részesült a társasági adóból.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
November nem hazudtolja meg magát
Sok felhő, kevés napsütés várható.
Főnix Lakásprogram: honlap segíti a tájékozódást
Hasznos információkhoz juthatnak a debreceniek.
Három napig fókuszban az irodalom Debrecenben
Könyvbemutatók, beszélgetések, színházi előadások.
Tárkányi Zsolt Debrecen „szégyenfoltjairól”
Szakképző intézetek felújítását ígéri.
Hirdetés
Hirdetés