Március 30-án egy órára leállhat az élet.
Bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt és az államfőt, és "tárgyalóképes" kormányzati delegáció felállítását követelte a keddi oktatási demonstráción Pukli István iskolaigazgató, aki ezek elmaradása esetére egyórás pedagógussztrájkot helyezett kilátásba a Kossuth téren elmondott beszédében.
A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerint az oktatás átalakításáról "valóban tárgyalni képes" kormányzati delegáció felállítására van szükség, valamint arra, hogy a kormányfő és az államfő kérjen bocsánatot "az elmúlt hat évben megalázott emberektől". Ha ez nem történik meg március 23-án éjfélig, akkor
március 30-ára egyórás sztrájkot hirdetnek
- mondta a teret megtöltő tüntetők előtt. Hozzátette: erre az egy órára "leáll az élet", és kimennek majd az iskola épülete elé.
Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára "nemzeti konzultáció keretében" ismertette 12 pontos követelésüket, köztük az oktatás európai szintű finanszírozását, a diákok és tanárok terheinek csökkentését, az érettségi tervezett változtatásainak elhalasztását.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.21)