Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mesterházy Attila is otthagyta az MSZP-t

| 2023. 04. 04. | 17:25:00
Új pártot alapít, mert harcolni kell...
Mesterházy Attila is otthagyta az MSZP-t
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„Hosszú gondolkodást követően úgy döntöttem, hogy kilépek a Magyar Szocialista Pártból” - írta a Facebookon kedden közzétett bejegyzésében Mesterházy Attila, az MSZP egykori elnöke, volt frakcióvezetője.

„Véleményem szerint az MSZP már csak árnyéka önmagának, elvesztette országos politikai befolyását, társadalmi támogatását, és nekem úgy tűnik, nincs törekvés sem ennek visszaszerzésére. Pedig a választások óta eltelt egy évben lett volna erre alkalom bőven (infláció, energiaárak, háború, korrupció, tanárok sztrájkja, egészségügy stb.).”

- indokolta lépését a politikus, aki a politikától azonban nem búcsúzik, mert szerinte harcolni akar a hazájáért, a baloldalért.

„Többekkel folytatott közös gondolkodást követően arra jutottunk, hogy a baloldalon szükség van új keretek megteremtésére. Ezért, Szakács László barátommal, a DK volt Baranya megyei képviselő-jelöltjével, közösen, társalapítókként, új szociáldemokrata, balközép pártot alapítunk Szocialisták és Demokraták néven”

- írta Mesterházy, aki a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje volt a 2010-es országgyűlési választásokon, majd 2014-ben a közös ellenzék jelöltjeként hívta ki Orbán Viktort, de megint vesztett.

[Beillesztett cikk: Szabó Bence célja: megbénítani a debreceni választási bizottságot]

 

Hirdetés
További híreink
Egy iszlamista hajtott bele autóval a Pride-menetbe
Egy iszlamista hajtott bele autóval a Pride-menetbe
Egy nő meghalt, többen megsérültek.
Debrecen testvérvárosában betiltották a Pride-ot, mégis vonultak
Debrecen testvérvárosában betiltották a Pride-ot, mégis vonultak
A polgármestert Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin társaságában ábrázolták.
A Cívishír-interjú szült újabb purparlét Debrecenben
A Cívishír-interjú szült újabb purparlét Debrecenben
Tárkányi Zsolt ismét lemondásra szólította fel Papp Lászlót. A Fidesz válaszolt.
Hatalmas erdőtüzek pusztítanak Nyugat-Európában
Hatalmas erdőtüzek pusztítanak Nyugat-Európában
Negyedmillió embert már kitelepítettek.
A TISZA Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli
A TISZA Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli
Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnökök mellett is dolgozott.
Magyar Péter: bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges
Magyar Péter: bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges
Tömören reagált a miniszeterelnök az Orbán-beszédre.
Orbán Viktor: ellenállási politika következik
Orbán Viktor: ellenállási politika következik
A tiszás önkényuralmi rendszernek nincsenek meg a gazdasági alapjai - mondta.
A Fidesz a 480 forintos benzinárat emlegeti
A Fidesz a 480 forintos benzinárat emlegeti
Követeli a kormánytól, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket.
Múzeumigazgatókat menesztettek – azonnali hatállyal
Múzeumigazgatókat menesztettek – azonnali hatállyal
Az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója is munka nélkül marad.
Nőtt a munkanélküliség hazánkban
Nőtt a munkanélküliség hazánkban
Megérkezett a legfrissebb jelentés.
Zebrák Hatvanpusztán: három állat megfagyott
Zebrák Hatvanpusztán: három állat megfagyott
Gajdos László szerint csak szabálytalanságot találtak.
Hirdetés
Hirdetés
Egy iszlamista hajtott bele autóval a Pride-menetbe
Egy iszlamista hajtott bele autóval a Pride-menetbe
Egy nő meghalt, többen megsérültek.
Hirdetés
Hirdetés
Debrecen testvérvárosában betiltották a Pride-ot, mégis vonultak
Debrecen testvérvárosában betiltották a Pride-ot, mégis vonultak
A polgármestert Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin társaságában ábrázolták.
A Cívishír-interjú szült újabb purparlét Debrecenben
A Cívishír-interjú szült újabb purparlét Debrecenben
Tárkányi Zsolt ismét lemondásra szólította fel Papp Lászlót. A Fidesz válaszolt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Újabb vészhelyzet Hajdú-Biharban
Újabb vészhelyzet Hajdú-Biharban
A debreceni és a hajdúszoboszlói lánglovagok is Hajdúszováton küzdenek.
Hatalmas erdőtüzek pusztítanak Nyugat-Európában
Hatalmas erdőtüzek pusztítanak Nyugat-Európában
Negyedmillió embert már kitelepítettek.
Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen
Norrisé a pole pozíció a Hungaroringen
Az összetettben vezető Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) a negyedik.
A TISZA Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli
A TISZA Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli
Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnökök mellett is dolgozott.
Gazdaság
A Fidesz a 480 forintos benzinárat emlegeti
Követeli a kormánytól, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket.
Nőtt a munkanélküliség hazánkban
Megérkezett a legfrissebb jelentés.
BREEAM Excellent minősítést szerzett a SZINPARK első csarnoka
A fenntartható építés új mérföldköve Debrecen gazdasági övezetében.
Tizenhárom útszakasz újult meg Létavértesen
Korszerűsítették a ravatalozó épületét is.
Álmosdi közösségi ház: nyert ügy
Elkezdődhet az építkezés.
Támogatott tartalom
Ingyenes családi debreceni programok a nyáron
Ingyenes családi debreceni programok a nyáron
A vagyonkezelő változatos élményekkel várja a debreceni családokat.
Afrikában is segít a Richter
Afrikában is segít a Richter
Folytatta a kiszolgáltatott helyzetű nők támogatását a bamakói Remény Háza.
Újra építőtábort szervez a Péchy
Újra építőtábort szervez a Péchy
A cél, hogy elkészüljön az iskola új multifunkciós közösségi tere.