
Legyen a civishir.hu az első számú forrás!
A Google új funkciója segítségével te döntheted el, melyik lap híreit láthatod legelöl. Kattints a beállításhoz.
Hirdetés
Botka támadott, de most Gyurcsányék visszavágtak
| 2017. 02. 21. | 14:49:00
Beindult az adok-kapok az MSZP és a DK között.

Amint arról beszámoltunk, Botka László szegedi polgármester, az MSZP által miniszterelnöknek javasolt politikus a hét végi értékelőjében nyíltan támadta Gyurcsány Ferencet, kifejtve azt, hogy nem számít rá a baloldali összefogásban. Kertelés nélkül fogalmazta meg azt, hogy Gyurcsány Ferencnek el kell tűnnie a magyar politikai életből.
Válaszul Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője az ATV-ben osztotta ki Botkát. Gréczy felemlegette, hogy Botka László:
- 1994 óta képviselő, és soha semmit nem kifogásolt
- megszavazta a Bokros-csomagot
- megszavazta Medgyessy „osztogatásait”
- megszavazta Bajnai esetében a 13. havi nyugdíj elvételét
- igennel szavazott 2006 őszén, amikor Gyurcsány bizalmi szavazást kért maga mellett, továbbá jelen volt az őszödi beszéd elhangzásakor is.
Gréczy kiemelte továbbá, hogy Botka 2014-ben az MSZP országos választmányának elnökeként a Gyurcsánnyal közös országos lista mellett érvelt.
Hirdetés
További híreink

Visszatérhetnek a britek az EU-ba
Az újbóli csatlakozás gyorsabb lehetne a kilépési folyamatnál.

Feljelentés az Erzsébet-táborok reklámkampánya miatt
Hűtlen kezelést gyanítanak.

Vérengzés Krakkóban: hat halott, tizenhat sérült
A támadó lakásán is holttesteket találtak.

Új szerepet szánnak az egészségbiztosítónak
Rövidebb várólistákat, eredményesebb ellátást akar Hegedűs Zsolt.

Hatvanmilliárdos programmal zöldítik az országot
Tizenkétmillió facsemetét ültetnek el.

Vezetőcserék a TISZA-kormányban: többen távoznak
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről döntöttek.

Két elnöki tisztségéből mentették fel Rétvári Bencét
Azonnali hatállyal.

Ügynökakták: bizottsági ülést hívott össze Apáti István
Egyetlen napirendi pontot vizsgálnak.

Felfüggesztették egy akkumulátoripari beszállító termelését
Elszineződött a Szentgyörgy-ér vize.

Debrecen szülötte református püspök marad
Megbízatása hat évre szól.

Háromszor riasztották a magyar Gripeneket
Bombafenyegetés miatt.

Bombariadó: négy gép kényszerleszállást hajtott végre
Vizsgálják az eseteket.
Kiemelt híreink
Három góllal folytatta menetelését a DVSC
Immár négy mérkőzés óta nem talált legyőzőre a Debrecen.
Bizalmi szavazás a debreceni Csokonai Színházban
Miután több munkatárs részéről elégedetlenség merült fel.
Befűzte az oktatófilmet az MTK-nak a Loki
A hetedik győzelem is megvan a bajnokságban, tartják dobogós helyüket a debreceniek.
Megszorongatta ellenfelét, de kiesett a DEAC
A debrecenieknél Rea Barnabás kilenc, Kovács Bence négy gólt szerzett.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Minden, ami Loki
Hajdú-Bihar
Parkolóépítés kezdődik a józsai bölcsődénél
Aszfaltoznak a szakemberek.
Csőtörés a debreceni Ibolya utcában
Már dolgoznak a hiba elhárításán.
Tűz egy debreceni szemétledobóban
A Füredi úton.
Díjazták az ötvenéves Nagyerdei Óvodát
Fenntarthatósági díjat kapott a debreceni önkormányzattól.
Elhunyt a debreceni Csokonai Színház egykori igazgatója
A színházi adattár csaknem száz rendezését tartja számon.
Hirdetés


























