Hirdetés

Hirdetés

Megint jól megszórta ellenfelét a DEAC + FOTÓK

2019.03.23. 19:06

Megint jól megszórta ellenfelét a DEAC + FOTÓK
Borisov megint a DEAC legjobbja volt (Fotó: Cívishír/Fogarasi Renáta)

A debreceniek sikerrel zárták az alapszakaszt hazai pályán.

Hirdetés

Hirdetés

Az alapszakaszban utoljára lépett pályára hazai környezetben a DEAC. A férfi kosarasok élvonalában a Sopron volt a cívisvárosiak vendége, a tét pedig az volt, hogy a Berényi-gárda biztosítsa a helyét a középházban. Ehhez pedig mindenképpen nyernie kellett.

A debreceni együttes ott folytatta, ahol a hét közben Zalaegerszegen abbahagyta, azaz ismét sültek a kezek. Borisov ismét triplaparádét tartott, de pontgazdag játékot nyújtott Manigat is.

A Sopron nem adta könnyen magát, és a nagy küzdelemben rendre felzárkózott, amikor a DEAC elszakadt tőle néhány ponttal. Így a közönség egy, a végsőkig szoros, kiegyenlített találkozót látott. Öt perccel a vége előtt például még a vendégek vezettek, tehát meglehetősen nagy nyomás nehezedett a debreceniek vállára. A fiúk szerencsére nem roppantak össze, a hajrában nagyon jól jöttek Amigo és Ivosev kosarai, a végén pedig a százpontos határt is túllépve nyerte meg a meccset a DEAC.

Mindez azt jelenti, hogy az egyetemi csapatnak tovább élnek a felsőházi reményei, bár ahhoz idegenbeli bravúrokra is szükség lesz. Az alapszakasz utolsó két fordulójában a DEAC-ra előbb pécsi, majd fehérvári vendégjáték vár.

DEAC-Sopron KC 104-97 (31-18, 20-28, 21-22, 32-29)
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok,
V.: Cziffra Cs., Farkas G., dr. Mészáros B. (Fekete L.)
DEAC: Dugat 11, Manigat 21/9, Borisov 31/15, Ivosev 16, Amigo 14. Csere: Polyák -, Kósa -, Bognár 4, Velkey 4/3, Omenaka 3.
Sopron: Warner 33/6, Lemar 24/6, Takács 6/6, Dénes 5, Gordon 12. Csere: Werner 1, Supola 12, Fuller 2, Wiggins 2.

Az állás

1. Szolnoki Olaj 24 19 5 2030:1820 43
2. Körmend 24 18 6 2112:1895 42
3. Jászberényi KSE 24 16 8 1862:1816 40
4. Szombathely 24 15 9 1931:1826 39
5. DEAC 24 13 11 2053:2086 37
6. Zalakerámia 24 12 12 2011:2018 36
7. Pécsi VSK 24 12 12 1892:1853 36
8. KTE-Duna 24 11 13 1872:1888 35
9. Soproni KC 24 10 14 1971:1987 34
10. Kaposvár 24 10 14 1929:1937 34
11. Atomerőmű SE Paks 23 11 12 1902:1865 34
12. Alba Fehérvár 23 11 12 1840:1792 34
13. Szedeák 24 7 17 1799:1926 31
14. TF Budapest 24 2 22 1630:2125 26

Galéria

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés

.