Keres-e barátnőt a válogatott kézilabdázó vagy sem? Kiderül!

Máthé Dominik emlékezetes gólt dobott Portugáliának a részben hazai rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon Budapesten nem is oly rég. Azóta már visszatért klubcsapatához, a norvég Elverumhoz, de szívesen mesélt nekünk múltról, jelenről, jövőről, és a magánéletébe is betekintést engedett.

Nem mostanában kezdted a kézilabdázást.
Máthé Dominik: Annyira rég volt, gondolkodnom kell, hogy mikor is. De megvan! Amikor a Bem József Általános Iskolába kerültem, rögtön elsősként elkezdtem a szivacskézilabdát.

Onnan pedig, ha jól sejtem, nem volt megállás.
Máthé Dominik: Szerelem volt első látásra.

Ennyire beleszerettél?
Máthé Dominik: Olyannyira az életem része lett, hogy már el sem tudom képzelni a napjaimat kézilabda nélkül. De ez nem mostanában alakult így nálam, hanem a kezdetek kezdetén.

A sportágválasztás egyértelmű volt?
Máthé Dominik: Duci kisgyerek voltam, szerettem jókat enni, így nyilvánvalóvá vált, hogy a súlyból csak akkor tudok lejjebb adni, ha elkezdek komolyabban sportolni. Erre ott helyben, az iskolában volt is lehetőség – adtam neki egy esélyt, úgy tűnik, egy egész életre szóló lehetőség lett az esélyből.

Azóta is szeretsz nagyokat enni?
Máthé Dominik: Persze! De gyerekként én is úgy voltam, mint sokan mások: nekem ne mondja meg senki, hogy mit ehetek, és mennyit. Itt, Norvégiában viszont átalakultak a szokásaim: most étkezem életem során először igazán tudatosan.

Nehéz?
Máthé Dominik: Dehogy! Kiváló szakemberekkel dolgozom – jól van összerakva minden az életem ezen területén is.

Hamar elkerültél Nyíregyházáról.
Máthé Dominik: 13 éves voltam, amikor Budapestre igazoltam, de a szülővárosomnak mindig lesz helye a szívemben. Azt az elvet vallom, hogy nem szabad elfelejteni, honnan indult az ember, hiszen az alapok nagyon fontosak. Nem mellesleg ott élnek a szüleim, a nagymamáim, mindig szívesen megyek haza.

Könnyen elengedtek a szüleid?
Máthé Dominik: Azt azért nem mondanám. De látták, hogy örömömet lelem a kézilabdázásban, így adtak egy esélyt. És jól tették.

Elverum és Norvégia kicsit más.
Máthé Dominik: Hideg van – nagyon! Egyébként egy szimpatikus kisváros, huszonkétezer lakosa van, a csapatnál is minden rendben, szóval jól érzem itt magam.

Akkor ott majdhogynem mindenki ismer mindenkit.
Máthé Dominik: Valóban, többször tapasztalom, hogy felismernek az utcán, szeretnek minket. Megvan, melyik árusnál mit veszek, megkérdezik, hogy sikerült a hetem, a felkészülés, az edzések, a meccs. Vagy gratulálnak, vagy biztatnak.

Nemsokára Párizsba települsz át. Mik a terveid?
Máthé Dominik: A PSG-nél folytatom a pályafutásomat. Nagyon várom az új kihívásokat, mindig is szerettem, ha jön valami új. Jó szezont futok Elverumban, így nem is lehet más célom, mint hogy folytassam azt az utat, amin már járok egy ideje. Szeretnék hasonló teljesítménnyel előrukkolni Franciaországban is.

A válogatottal hogy élted meg az idei hazai Eb-t?
Máthé Dominik: Úgy gondolom, több lehetett volna bennünk, sőt: nem is feltételes módban mondom inkább: több volt bennünk! Nem sikerült a tavalyi vb-formánkat kihozni magunkból, sajnálom nagyon, hogy csak három meccs erejéig tudtuk megörvendeztetni a magyar szurkolókat – már amikor tudtuk.

A csoportból való továbbjutás hol ment el?
Máthé Dominik: Az első meccsen ment el minden, a hollandok elleni vereséggel. Lehet közhelynek tűnik, de azóta egyetlen éjszaka sem aludtam igazán jól.

Azért maradt emlékezetes pillanat is?
Máthé Dominik: A portugálok elleni győztes gólom mindenképp – arra sokáig fogok emlékezni. Korábbra tekintve: az első válogatott gólom olyan volt, mint az első csók az ember életében, át kell rajta esni, túl kell rajta lenni, de mindig emlékezetes marad. Ugyanígy voltam az első találatommal a Bajnokok Ligájában is. A legemlékezetesebb meccsem pedig a három évvel ezelőtti svédek elleni összecsapás, azon klappolt minden.

Nem tudok elmenni szó nélkül amellett, mikor a két, Instagramon barátnőt kereső szurkoló mellé álltál, és te is vállaltad, hogy keresed életed párját.
Máthé Dominik: Nem egyszerű sportolóként barátnőzni. Különleges a mi életünk, ezt el kell fogadnia egy nőnek. Sok lemondással jár az ő részükről is az, ha egy kézilabdázóval állnak össze. Viccesnek tűnt a két srác, a közösségi média pedig megengedi, hogy mi is csatlakozzunk egy-egy humorosabb dologhoz. Mint kiderült, nem volt ez vicc, ők már meg is találták párjaikat, én még keresem.

Palánki István