Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hidegzuhany a nagydisznódiaktól a debreceni lányokra

| 2021. 11. 13. | 22:39:00
Szenvedős ötven perc, a meccs végén örülhettünk a döntetlennek.
Hidegzuhany a nagydisznódiaktól a debreceni lányokra
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

22-22-re végzett a DVSC Schaeffler a román Magura Cisnadie együttesével november 13-án az EHF Európa Liga csoportköréért játszott első mérkőzésen a Hódosban; a nagydisznódi visszavágót jövő vasárnap rendezik. 

Szenvedős első félidőt szurkolhatott végig a debreceni közönség az olykor trágár rigmusoktól visszhangzó, de fantasztikus hangulatú csarnokban. A Korsós, Hornyák, Vámos, Tóvizi, Kovács, Arany hatossal és a kapuban Csapóval kezdő hazaiak elsődlegesen egy sor ziccer elpuskázása, másodlagosan a tizedik perc után puhuló védekezés miatt hátrányba kerültek a 15. percben (5-6). Nem volt a meg a folyamatos összhang a védekezésben, hol itt, hol ott nyílt ki a fal. A támadások hatákonyságát jelzi, hogy az első négy Loki-gólból három is büntetőből született.

A DVSC fiatal irányítója, Szabó Nina fékezi ellenfelét, ahogyan csak tudja; a balmazújvárosi lány lendületet tudott hozni a támadásokba

Jezsikava, Bordás és Planéta érkeztek, akik sokkal stabilabbaknak bizonyultak hátul, ezáltal Csapónak is jobban ment a védés. A 26. percben egy okos Kovács-passz Korsós-emeléssel került a kapuba, sikerült 11-9-re alakítani az állást. Leginkább a nagydisznódi kapuvédő, az orosz Trusova tett arról, hogy a szünetre csak sovány előnnyel mehessen a Loki. A vendégek hálóőre három debreceni lövést fogott meg egymás után.

Korsós Dorina ujjgyakorlata… a tévén keresztül nem jön át, hogy helyenként milyen gyilkos harc zajlik a pályán

A második félidőben sem ment, a vendégek sokkal jobb játékkal rukkoltak elő a vártnál. Főleg középen nyílt meg a debreceni védelem; Tóvizinek gyenge estéje volt a mostani, Kovács Anna – aki sérülés miatt lényegében kihagyta az előszezont – egyelőre keresi a tavalyi önmagát. Márpedig ők ketten nagyon fontos fogaskerekek a gépezetben. A 34. percben Bardac lövésével már megkaparintotta az előnyt a Nagydisznód (12-13). Hiába skandált ébresztőt a publikum, majd csak a 44. percben, egy Szabó-Jezsikava koprodukcióval sikerült visszakapaszkodni 16-16-ra. Ők ketten egyébként hozták az elvárt teljesítményt, nemcsak hatékonyan, hanem nagy vállalkozókedvvel kézilabdáztak. Sajnos a fehérorosz átlövő nem tudta befejezni a találkozót: tíz perccel később vérző orrsérülést szenvedett, annyira szédült, hogy támogatni kellett lefelé jövet a pályáról.  

Valószínűleg Bardac könyöke találta el Jezsikava arcát olyan keményen, hogy a fehérorosz csúnyán megsérült

A 16-16 után viszont nagyon rosszul alakultak a dolgok: a Szeben megyei gárda taktikusan, passzívig játszotta a támadásait, ügyelve a gyors visszarendeződésre. Így hiába szereztek labdát a debreceniek, nem nagyon lehetett azonnali, hosszú indításokkal operálni. Másrészt a horvát válogatott irányító, Valentina Blazevic úgy kígyózott át a védelmünkön középen, hogy az fájt – 18-21-re változott az állás, ebből két gólt ő vállalt. Érthető, hogy a piros-fehérek kapkodtak és hibáztak, hiszen hét perccel a vége előtt hárommal égni hazai közönség előtt senki se szeret. Izott a csarnok, a show-elemekről az edzők is gondoskodtak: a nyugodt szakvezetőként számontartott Szilágyi Zoltán is nem egyszer toporzékolt vélt és valós sérelmekért (sárgával figyelmeztették). 

Szilágyi Zoltán a meccs után úgy nyilatkozott, a küzdőképességgel nem, a helyzetkihasználással volt baj

Ezzel együtt a finisben Vámos Petra vezetésével végre sikerült egy jobb periódust összehozni a fáradó ellenféllel szemben, így végül 22-22-re mentett a csapat. Nem ezt vártuk, de most már legalább tudható, hogy csak a legmagasabb fokozatan van esély kivívni a csoportkört. És sokkal jobban kell célozni a szombat esti találkozót 45 százalékos védéshatékonysággal teljesítő Trusovának.

Planéta Szimonetta is rettenetesen akart és bántotta, hogy ezúttal nem sikerült megfelelni a közönségnek – lehet még javítani, Szimó!

A legvégén a körülbelül kétszáz ultra a Székely himnuszt is elénekelte, igaz, előtte ocsmányul szidalmazták a vendég hölgyeket. Nem kérdés, hogy a visszavágón hallgathatjuk a büdös magyarozást. Egy árva szót sem szólhatunk majd. 

MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: – Csak magunkat, konkrétan a támadójátékunkat okolhatjuk azért, hogy nem nyertünk. Sokszor ziccert hibáztunk, türelmetlenek voltunk. Nem tudtuk végigvezetni a lerohanásainkat. A küzdelemmel nem volt gond, nem dőlt még el a továbbjutás.
Alexandru Mircea Weber: – Nehéz mérkőzést játszottunk, melyet akár meg is nyerhettünk volna. Összességében idegenben elégedett vagyok a döntetlennel, azon leszünk, hogy hazai pályán kiharcoljuk a továbbjutást.

Ratalics László

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Magabiztos debreceni siker
Magabiztos debreceni siker
Igaz, csak edzőmeccsen.
A Fradi otthonában nyert a Debrecen
A Fradi otthonában nyert a Debrecen
Felkészülési meccsen.
Debreceni győzelem az első edzőmeccsen
Debreceni győzelem az első edzőmeccsen
Mezőkövesden nyert a DEAC.
Megvan a DVSC összes ellenfele
Megvan a DVSC összes ellenfele
Kialakult a női NB I. mezőnye.
Világbajnokság: öt debreceni a válogatottban
Világbajnokság: öt debreceni a válogatottban
Tunézia, Kanada és Svédország lesznek a csoportellenfelek.
Debreceni a hónap utánpótlásedzője
Debreceni a hónap utánpótlásedzője
Sporttörténelmi sikert ért el a csapatával.
Európa-bajnok a debreceniek új igazolása
Európa-bajnok a debreceniek új igazolása
Nagyszerű magyar siker született.
Az EL csoportkörében kezd a Debrecen
Az EL csoportkörében kezd a Debrecen
A kvalifikáció első körének sorsolását július 14-én tartják.
Hirdetés
Hirdetés
Nagy területen ég a legelő Újtikosnál
Nagy területen ég a legelő Újtikosnál
A tűz átterjedt egy erdős területre is.
Hirdetés
Afrikai sertéspestis egy hazai állományban
Afrikai sertéspestis egy hazai állományban
Mind az 1850 állatot le kell ölni.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gondosóra program: feljelentést tettek
Gondosóra program: feljelentést tettek
Hűtlen kezelés és a költségvetési csalás gyanúja miatt.
Azonnali hatállyal kivontak a forgalomból egy gyógyszert
Azonnali hatállyal kivontak a forgalomból egy gyógyszert
A betegektől is visszahívják az érintett vény nélküli készítményt.
Gazdaság
Magyar Péter: Megszüntettük a lopást és a pazarlást
Majd 1000 milliárd forinttal csökkentették a hiányt – jelentette.
Nemzeti Földalap: átláthatóbb hasznosítást ígérnek
Kiemelten támogatják az állattartókat és a fiatal gazdákat.
Kezdődhet a Nagyállomás felújításának előkészítése
A Debrecen–Nyíregyháza vasútvonal korszerűsítését is érinti a kormányhatározat.
Uniós források: fókuszban a lakhatás és a közlekedés
Átalakítják az országot - mondta a miniszterelnök.
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Debreceni vérplazmaadás letisztult, biztonságos, újjávarázsolt környezetben.
Támogatott tartalom
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Különleges éjszakai program várja az érdeklődőket augusztusban Debrecenben.
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Válaszd a Semmelrock prémium térburkolatait!
Nyári sportok gyerekekkel
Nyári sportok gyerekekkel
Hogyan vigyázzunk a saját testünkre is?
A Magyar rapszódia érkezik Hajdúszoboszlóra
A Magyar rapszódia érkezik Hajdúszoboszlóra
Világszínvonalú néptáncelőadás Hajdúszoboszlón.