Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vámosék lemosták a kupagyőztest Debrecenben

| 2020. 09. 27. | 18:38:00
Harmincat kapott a Siófok a Hódosban.
Vámosék lemosták a kupagyőztest Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

30-25-ös győzelmet aratott a DVSC Schaeffler a Siófok KC együttése felett az elsőosztályú női kézilabda bajnokság 7. fordulójának szeptember 27-i játéknapján a Hódosban.

Olyan első félidőt produkált a Loki Kovács Annával az élen, amelyre a sokszor visszasírt tavalyi idényben is büszkék lehettünk volna. Az irányító Penát nélkülöző Balaton-partiakon többször a tanácstalanság jeleit láthatta a publikum (a DVSC-nél a súlyos sérült Vukajlovic mellett Despotovic sem volt bevethető).

A második félidőben Vámos Petra vette vállaira a debrecenieket. A siófokiak öt percig gólt sem tudtak dobni, míg a hazaiak növelték az addig sem kis előnyt. Utána fokozódott a nyomás, de a végéhez közeledve ismét a jobbik arcukat mutatták a piros-fehérek, magabiztos győzelmet aratva a két évvel ezelőtti EHF-kupagyőztes Siófok felett.

Mintaszerű védekezés

Idén januárban 39-et kapott a Loki Jezicséktől, sima vereség lett a vége. Igazából még csak megszorítani sem sikerült a Siófokot az elmúlt két szezonban, így talán nem bántó, ha már egy szoros mérkőzést is aláírtunk volna látatlanban. 

Mezőnyben Vantara-Kelemen, Hornyák, Tóvizi, Vámos, Kovács, Arany hatos kezdett Köstner Vilmos, a kapuba Griegerich állt. Ez utóbbi elég meglepő volt azután, hogy Csapó Kyra a Dunaújváros és a Szombathely ellen is 40 százalék felett védte a kapura lövéseket. Az már kevésbé számított újdonságnak, hogy Kovácsot védekezésben Bordás váltotta. A EHF-kupa címvédője (bár az elmúlt szezonban a sorozat a járvány következtében nem jutott el a döntőig) Eckerle – Aostin, Heijden, Niombia, Jezic, Kobetic, Böhme sorral nyitott.

A mérkőzés első találata Tóvizihez fűződik, a 2. percben úgy sikerült felavatni Eckerlét, hogy a német előtte három lövést védett. Kettővel válaszolt a Siófok, Eckerle pedig nem tudott leállni a hárításokkal. Az egyenlítő Arany-találatban (6. perc, 2-2) érezhetően a jobbszélső dühe is benne volt, izomból megküldött ziccerrel üzent: elég! 

A következő percekben vezetgetett a Siófok, kapaszkodott a Loki. A 10. percben már a közönség is érezte, hogy van kraft a piros-fehérekben: villámsebes, pontos, tudatos passzjáték végén a beálló Bordás nem hibázott (4-5). A 12. percben a DVSC legélesebb pengéje, Kovács Anna is megérkezett egy-két korábbi próbasuhintás után: előbb 6-6-ra, majd 7-6-ra módosította az eredményt.

Ekkor hangzott fel az első taps a lelátókon, és nemcsak a jobbátlövő kvalitásainak, hanem az egész csapat karakterének szólt.

A 20. percben sikerült kétgólos előnyhöz jutni, egy perc múlva pedig Kovács lopta el a labdát az ellenféltől, és értékesítette is a lehetőséget (21, perc, 11-8). Dadogott a labda a Siófoknál, Tomori, a harcedzett veterán a fejét ingatta, többször egymás hűlt helyére passzoltak a vendégek, miközben a hazai kapust, Giegericehet egyre magabiztosabbá tették.

A Lokinál közben Elke Karsten gyengén szállt be a meccsbe, nem találta a saját játékát, a másik oldalon viszont a Jezic helyére érkező holland Snelder előbb pazarul emelt Vámossal a nyakán, majd a kapunak háttal is behúzta, hiába ütötték-vágták a mieink: klasszis megmozdulások voltak (25. perc, 12-11).

Az utolsó öt percben aztán megmozdult a föld! Vámos előtt nyitott nagy területet Bordás, mindenki azt hitte, hogy az irányító beviszi, helyette lőtt (13-11).  Karsten csuklója villant test mellett (14-11), hogy a csarnok egy perccel később egy emberként ünnepelje Kovácsot, aki futtában fordult le a védőről, és vágta a hálóba (15-11). 

Ez az improvizációs készség, macskaügyesség, már-már vakmerőség az, ami Kovács Annát a legtöbb játékos fölé emeli. Amikor kapura tört és hirtelen elé lépett a védő, ezredmásodperce volt dönteni és végrehajtani. Ha elvéti belemenés, ha a rutinra szavaz, faultolják. Helyette megcsinálta a lefordulást különösebb lendületvesztés nélkül, olyan puhán, hogy megnyílt az út a ziccerhez. Amit egy prédájára ugró párduc könyörtelenségével kihasznált.

Slusszpoénként Vámos megszerezte a tizenhatodikat, míg Kobetic megtette azt a szívességet, hogy fölé lőtte a Snelder által az utolsó másodpercben kibrusztolt hetest. 16-11 volt a szünetben. 

Hornyák, Bordás és Tóvizi masszív falat alkottak középen, idejében kiléptek a támadókra, hatékonyan blokkoltak és a széleken sem tudott a DVSC mögé kerülni az ellenfél.

Tízzel is vezettek

A második játékrész nyitánya nem is lehetett volna jobb: a bajnokság eddigi szakaszában a Loki ultrái a maszkhasználat miatt nem erőltették az éneklést. Most azonban ők sem bírták hang nélkül, így a Hódosba visszatért a szeretett pokoli színjáték.

Vagy a mennyei hang szólott?

Merthogy a hazai közönség egymást hátba veregető hitetlenkedéssel konstatálhatta: Vámossal képtelenek lépést tartani a vendégek, az éppen csak 20 éves lány újra és újra lesújtott, öt perc alatt négy akciógóllal terhelve meg a Siófokot. Arany befutásával, és helyzetkihasználásával tízre (!) hízott a különbség (38. perc, 22-12). 

A következő öt percben elkezdte a játék lassítását a Debrecen, mire kiesett a saját lendületéből. A másik oldalon a dac szült nagyobb összpontosítást. Így közelebb került a Siófok (43. perc, 22-16). A különbség az 54. percben négygólosra csökkent (26-22). A Loki a végsőkig igyekezett tartani a labdát, nem akartak kockázatot vállalni azon az áron, hogy a Siófok a szerzett labdákkal villámgyors kontrákat indítson a két nagyszerű szélső, Aostin és Bőhme révén.

Arról, hogy az utolsó öt percben ne kelljen tövig rágni a körmünket, a válogatott keret egyetlen DVSC-játékosa, Tóvizi Petra gondoskodott (55. perc, 27-22). A védelem oszlopa, Hornyák labdaszerzése után Arany ziccere végképp nem hagyott kétséget a győztes kiléte felől. Külön öröm, hogy Giegerich-et is lehet dicsérni, a német lány a meccs közben először látszott felszabadulnak.

Álló tapssal mondott köszönetet a Hódos, 30-25 a Siófok ellen, ez olyan fegyvertény, amelyikre emlékezni fogunk.

MESTERMÉRLEG
Daniel Birkelund:
– Természetesen csalódottak vagyunk. Tudtuk, hogy kemény ellenfél lesz a DVSC, és mi nem voltunk sem elég gyorsak, sem erősek, sem ügyesek. Rettentően fontos volt ez a hét a számunkra, de nem tudtunk megfelelni az elvárásoknak. 
Köstner Vilmos: – Boldogok vagyunk. Ehhez a győzelemhez kellett a Siófok mai visszafogottabb teljesítménye, és az, hogy mi a mostani képességeink 110 százalékát nyújtsuk. Kimagasló egyéni és csapatteljesítményeket hozott a mérkőzés, a szárnyaló Vámos Petra, Kovács Anna és Hornyák Dóra mellett a beállóink sokat segítettek. Ugyanez a kihagyott helyeteket ellenére a szélsőkről is elmondható. Ennek a produktumnak jó visszhangja lesz a lelkekben a válogtott miatti szünet előtt. Nem állítom, hogy mindig ennnyire jól fogunk játszani. De remélem, hogy a balsikerű kezdés és a sérülések elhagynak, jobb formánk, jobb eredményeink lesznek a jövőben. Bízom benne, hogy Bent Dahl vezetőedző családja jobban lesz, így a szakember visszatérhet. Részvétem Nerea Penának az édesapja halála miatt.

Ratalics László

Hirdetés
További híreink
Megdőlt az abszolút gólcsúcs a kézilabda Eb-n
Megdőlt az abszolút gólcsúcs a kézilabda Eb-n
Ennyi gól még nem született világeseményen.
Magabiztos magyar győzelem az Eb-rajton
Magabiztos magyar győzelem az Eb-rajton
A lengyelek legyőzésével kezdett a válogatott.
Tévés meccset vív Győrben a DVSC
Tévés meccset vív Győrben a DVSC
Három nap múlva ismét a Rába-parti városban lépnek pályára a debreceniek.
DEAC-Pick Szeged: kézicsemege a Hódosban
DEAC-Pick Szeged: kézicsemege a Hódosban
A debreceniek BL-csapatot fogadnak.
Elszenvedte első bajnoki vereségét a Loki
Elszenvedte első bajnoki vereségét a Loki
Erős debreceni kezdés után az FTC sokkal jobban kézilabdázott.
A nők után most a magyar férfiakon a sor
A nők után most a magyar férfiakon a sor
A decemberi női világbajnokság után, januárban Eb-t rendeznek a férfiaknak.
Legyőzetett a norvég bajnok Debrecenben
Legyőzetett a norvég bajnok Debrecenben
Élet-halál meccset nyert a DVSC a Bajnokok Ligájában.
Kézilabda-Eb: nyolc közé vágynak a magyarok
Kézilabda-Eb: nyolc közé vágynak a magyarok
Az elődöntő maga a csoda lenne.
Csúnyán elbánt a Váccal a Loki
Csúnyán elbánt a Váccal a Loki
Pazar második félidő az évnyitón.
Kedvezett a sors a debrecenieknek
Kedvezett a sors a debrecenieknek
A Győrt és a Ferencvárost is elkerülte a DVSC.
Győzelem a debreceni évbúcsúztatón
Győzelem a debreceni évbúcsúztatón
A DVSC mind a kilenc bajnokiját megnyerte ebben az idényben, ezúttal a Kisvárdát szomorították.
Océane Sercien-Ugolin elhagyja Debrecent
Océane Sercien-Ugolin elhagyja Debrecent
A francia átlövő szerződése hamarosan lejár.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vona Gábor: „Ez nem egy normális ország most”
Vona Gábor: „Ez nem egy normális ország most”
A 2026-os országgyűlési választásról döntöttek.
Hirdetés
Hirdetés
A különbség a Premier League és az NB I. között
A különbség a Premier League és az NB I. között
A magyar NB I. a 47. helyről lépett előre.
Elhunyt Kunkli Anna, Debrecen Nusija
Elhunyt Kunkli Anna, Debrecen Nusija
A családot és a várost is pótolhatatlan veszteség érte.
Nyíracsád: a széffel együtt vitte a család pénzét
Nyíracsád: a széffel együtt vitte a család pénzét
Drogra és albérletre kellett a pénz.
Gazdaság
Több mint 7 millióból aszfaltoznak Bárándon
Eredményes lett a közbeszerzés.
Fejlesztenek a debreceni cukrászdában
Több mint 44 millió forintos innováció valósul meg.
NAV: sokan megfeledkeznek az adókedvezményekről
Több tízezren nem nyilatkoznak időben.
Megújult menedzsmenttel folytatja a SZINORG Csoport
A debreceni cégcsoport négy fő pillérre épít a jövőben.
Nyomozás indult egy italgyártó ellen
Nem mind narancslé, ami annak látszik, és amit úgy adnak el.
Támogatott tartalom
Össznépi disznótort rendez Berettyóújfalu
Össznépi disznótort rendez Berettyóújfalu
Lesz ott minden, mi szem-szájnak ingere.
Svetits: erős közösség, kiemelkedő eredmények
Svetits: erős közösség, kiemelkedő eredmények
Egy debreceni gimnázium, ahol a diák valóban számít.
Jörg Widmann újra Magyarországon
Jörg Widmann újra Magyarországon
Múlt, jelen, jövő – egy lélegzetre.
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Folyamatosan várják több pozícióban a leendő szakembereket.