Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Négy DVSC-játékos utazik a világbajnokságra!

| 2019. 11. 11. | 20:44:00
A Loki honlapja szerint korábban soha nem fordult elő ilyen.
Négy DVSC-játékos utazik a világbajnokságra!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kovács Anna, Tóvizi Petra, Vámos Petra és Triffa Ágnes személyében négy debreceni is benne van Kim Rasmussen világbajnokságra készülő keretében.

A szövetségi kapitány november 11-én hirdette ki a 18 fős utazó keretet az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A vb-rajtra 16 játékos nevezhető, a vb során három cserére nyílik lehetőség. A nemzeti együttes november végén utazik ki Dél-Koreába, ahol részt vesz a Szöul Kupán, majd ezt követően folytatja közvetlen felkészülését, immár a világbajnokság helyszínén, Kumamotóban.

– Úgy érzem, ez a jelenlegi legjobb csapat, bízom benne, hogy eredményesek leszünk a világbajnokságon. A 18 játékosból a rajtra 16 kézilabdázót nevezhetünk. Eddig mindig két kapussal játszottuk a mérkőzéseket, így vagy közülük, vagy beállók, esetleg a belső pozíciókban szereplők közül választom majd ki a rajtra az összesen két tartalékot. Ami a posztokat illeti, három remek kapusunk van, Bíró és Kiss a Bajnokok Ligájában edződik, Triffa Ágnes pedig nagyon nyugodt játékos, biztosan hárít sok lövést, emellett a szélről is jó hatékonysággal véd. A jobbszélsők közül a Lukács-Faluvégi párossal dolgoztuk végig az évet, itt nincs meglepetés. A jobbátlövők közül Kovács Anna minden szempontból nagyszerű formát mutatott az ősszel, és bár egy éve nem dolgozott velünk, jól ismeri a rendszert, védekezésben is hasznos. Csakúgy, mint Kiss Nikoletta, aki messziről is hatékony, Klujber pedig a Bajnokok Ligájában is bizonyít hétről-hétre – értékelt a kerethirdetés kapcsán Kim Rasmussen. 

[Beillesztett cikk: Öt debreceni a vb-re készülő válogatott keretben]

Az irányítók kapcsán – folytatta – Kovacsics Anikó és Tóth Gabi is folyamatosan együtt dolgozott a csapattal, utóbbi sokat fejlődött is, rájuk bízhatom a pályán a támadások vezénylését, Kovacsics pedig csapatkapitányként egyértelműen a válogatott vezére.

– Vámos Petra újonc, dinamikus, erős, jól védekezik, bármelyik belső poszton bevethető, és ne feledjük, a jövőnek is dolgozunk. Beálló pozícióban már tavaly is jól teljesített Szabó Laura és Tóvizi Petra, de itt tovább fiatalítunk, Pásztor Noémi is velünk lesz, sokat fejlődött. Ami a balátlövőket illeti, itt talán nem is balátlövőkről kell beszélnünk, hiszen Háfra Noémi és Tomori Zsuzsanna egyaránt bevethető a másik oldalon és védekezésben is. Utóbbi játékos támadásban is fontos szereplő, passzai, szervezőkészsége, ütemérzéke végett. Bevallom, ezen a poszton volt a legnehezebb döntenem, és vérzett a szívem a kimaradókért. Ugyanakkor a vb után ismét nyitottá válik a keret, de mivel a legjobb csapatot akarjuk kiállítani a tornára, szerencsés, ha sokan akarják a sikert. Balszélen Schatzl Nadine az utóbbi világversenyeken rendre nagyszerűen teljesített, bízom benne, hogy ezúttal is meghatározó lesz, Márton Gréta folyamatosan velünk dolgozott az utóbbi időben, gyors, egyre több lehetőséghez jut a klubjában. Összességében sokan talán azt mondják, kockázatos ennyi fiatallal belevágni az előttünk álló feladatokba, de mindenkinek egytől-egyig kiemelkedően jó a hozzáállása – fogalmazott a dán szakember.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
Megszorítani sem tudták a DVSC-t Kisvárdán
A csapat továbbra is megbízható, stabil formát mutat.
Főtámogatót vált a DVSC
Főtámogatót vált a DVSC
Szolgáltató céggel kötött névszponzori szerződést a kézilabda klub.
A Mosonmagyóvárt is elintézte a DVSC
A Mosonmagyóvárt is elintézte a DVSC
Újabb nagy lépés a bajnoki érem felé.
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
A közelben, Debrecen testvérvárosában szerepelnek a mieink.
Debreceniekkel elődöntős a magyar válogatott
Debreceniekkel elődöntős a magyar válogatott
Norvégiával találkozik az döntőbe jutásért.
Kemény csatát vívott a DVSC Szombathelyen
Kemény csatát vívott a DVSC Szombathelyen
Az utolsó tíz perc döntött a bajnoki pontokról.
Európai ifjúsági kézilabdaliga: négy között a Debrecen
Európai ifjúsági kézilabdaliga: négy között a Debrecen
Magabiztos győzelmeket aratott a csapat.
Hosszú kihagyás vár a debreceni irányítóra
Hosszú kihagyás vár a debreceni irányítóra
Másodszor szakadt el a keresztszalagja.
Döntetlen a dán bajnok otthonában – kiestünk
Döntetlen a dán bajnok otthonában – kiestünk
Nem sikerült a negyeddöntőbe jutás, mégis emelt fővel búcsúzhatott a DVSC a Bajnokok Ligájától
Három debreceni a magyar válogatott keretében
Három debreceni a magyar válogatott keretében
Golovin Vlagyimir kiküldte a meghívókat.
Hirdetés
Hirdetés
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
A debrecenieknek továbbra sem kedvez a hazai pálya.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajnali fagyokkal köszönt be a május
Hajnali fagyokkal köszönt be a május
Újabb hidegfront várható Hajdú-Biharban.
Hirdetés
Hirdetés
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
Agrárpiac: drágult a tojás, olcsóbb lett a tej
A vágósertés ára is csökkent.
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Ez egyértelmű jelzés is a sportág erejéről és életképességéről – fogalmaztak.
Gazdaság
Szálloda magasodna a Pálma helyén
A debreceni étterem új épületben térne vissza, de az ügybe a városnak is van beleszólása.
Ide-oda „ugrál” a forint
Pénteken erősödött, de a hetet veszteséggel zárta.
Közalkalmazotti otthontámogatás: könnyítettek a szabályokon
Arról is döntöttek, hogy továbbra sem kell reklámadót fizetni.
Jóval kevesebben dolgoznak, mint tavaly
A munkanélküliségi ráta 4,5 százalék.
Megerősítésre vár a mikepércsi vízmű medencéje
Szerkezeti repedések miatt azonnali beavatkozás vált szükségessé.
Támogatott tartalom
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
Miért fontos a megfelelő nyári gumi kiválasztása?
A nyári gumi kiválasztása soha nem csupán esztétikai és pénzkérdés.
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Lakásbárjában vár a legjobb debreceni bármixer
Aki világszínvonalú koktélokra vágyik vagy kellemes rendezvényhelyszínt keres, Kinczler Andrásnál mindkettőt megtalálja.
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Tanulmány elkészítésére ír ki pályázatot az Aquaticum
Telekhatáron kívüli vezetékszakaszt megterveztetnének.
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Kezdődik a 100. strandszezon Hajdúszoboszlón.
Hirdetés