Debreceni 21-es: Molnár Dávid, a speciális egység ásza

Debreceniek, akik nagy utat jártak be, mire ide- és odaértek, ahol most vannak. Sorozatunkban a helyi közélet megkerülhetetlen alakjait mutatjuk be olyan címszavakban, amit maguk választanak. Mi csak kérdezünk. Huszonegyet. Ezúttal Molnár Dávidtól, a DEAC Magyar Kupa-győztes hokicsapatának Dácijától.

Cívishír: A 23 éveddel szemtelenül fiatal vagy ehhez a rovathoz, de itt a helyed, hiszen jelenleg a legmagasabban jegyzett debreceni születésű és nevelésű jégkorongozó vagy!
Molnár Dávid: Az aktív játékosok között igen, azt hiszem, ezt szerénytelenség nélkül mondhatom, de azért Könczei Áron nevét se feledjük, aki szintén itt született és itt járta végig az utánpótlás szamárlétráját, miközben végig tagja volt a különböző korosztályos válogatottaknak, majd a felnőtt válogatottban is bemutatkozott.

Cívishír: Ő azonban nem nyert Magyar Kupát debreceni színekben! Gondoltad volna, hogy a Ferencváros után az osztrák ligában szereplő Fehérvárt is legyőzitek?
Molnár Dávid: Én személy szerint csak abban reménykedtem, hogy a hazai pályán a Ferencváros legyőzésével kiharcoljuk a döntős részvételt. Aztán amikor ez megtörtént, már merészebb álmokat kezdtünk szövögetni, és úgy vágtunk neki a finálénak, hogy nincs mit veszteni, mindent beleadunk, aztán lesz, ami lesz. Extázisban játszottunk végig a döntőt. Úgy voltunk vele, hogy ha kell, fejjel is belevetődünk a korongba, csak gólt ne kapjunk! Sikerült, és lám, lehet nagyokat álmodni!

Cívishír: A tévében sokan látták a kupadöntőt, a győzelmi bulit már nem közvetítették! Lehet róla mesélni?
Molnár Dávid: Semmi olyan nem történt, ami esetleg nem lenne publikus. Végig az öltözőben szisszentek a sörök, mivel vendéglátóhelyre a járványhelyzet miatt nem mehettünk. Volt mit ünnepelni, el is húztuk éjfél utánig, aztán mindenki szépen hazament.

Cívishír: A kupagyőzelem történelmi jelentőségű, de a bajnoki elődöntő miatt a szurkolókban maradt némi hiányérzet…
Molnár Dávid: Bennünk, játékosokban is van! Kettő-nullás vezetésről a Brassó elleni párharcot meg kellett volna nyerni! Bosszúság ez még ma is számomra, de már nincs mit tenni, az a hajó már elment. A következő idényben, remélem, játszhatok döntőt az Erste Ligában!

Cívishír: Már csak az a kérdés, hogy debreceni színekben?
Molnár Dávid: Még nincs aláírt szerződésem, de tárgyalunk, azt hiszem, hamarosan megállapodunk. Reményeim szerint ugyanolyan sikerre éhes társaság jön össze a következő idényre is, mint amilyen a mostani volt, és akkor reális esélyünk lehet még tovább jutni a bajnokságban. Nagyon kiegyenlített a mezőny, és ez mindenkit feljogosít arra, hogy szép álmokat dédelgessen, de azt hiszem, mi ebben a szezonban bebizonyítottuk, hogy nemcsak álmodozunk, hanem nagy akaraterővel, önfeláldozóan jobb csapatot is le tudunk győzni.

Cívishír: A DVSC egykori labdarúgója, a néhai Szabó András unokájának a lábára hogy került egyáltalán korcsolya a futballcipő helyett?
Molnár Dávid: Ovis korcsolyázáson vettünk részt a nagyerdei műjégpályán, ott szúrt ki Cike bácsi (Fekete Albert, a DHK edzője – a szerk.), ekkor eldőlt, hogy jégkorongozó leszek. Nagypapám sem bánta, hiszen gyakran ő vitt edzésre.

Cívishír: Mennyit kell gyúrni a kockás hasért, egyáltalán milyen egy debreceni jégkorongozó napi rutinja?
Molnár Dávid: Amikor nincs meccs, akkor a nap első fele telik edzésmunkával. A délelőtti foglalkozások kezdete előtt egy órával már ott kell lennünk a csarnokban, kávézunk, beszélgetünk, átöltözünk. Kondiedzéssel kezdünk, utána következik a jeges edzés bő egy órán keresztül, majd egyéni foglalkozásokon veszünk részt, végül a levezetéssel zárul a napi meló úgy koradélutánra. Meccsnapokon annyi változás van, hogy este vissza kell még menni játszani, de ekkor a délelőtti foglalkozások lazábbak, csak átmozgató jellegűek.

Cívishír: Ehhez az életmódhoz személyre szabott a táplálkozás, a regeneráció?
Molnár Dávid: Nincs előírva semmi, azt minden jégkorongozó tudja magától is, hogyan kell táplálkoznia. A nyári holtszezonban megengedett egy kis hanyagság, nálam is előfordul, de versenyszezon közben odafigyelünk arra, hogy lehetőleg a kevésbé zsíros és cukros ételeket együnk. A meccs előtti napokon különösen fontos a jó táplálkozás.

Cívishír: Amikor az állandó eredménykényszer okozta stressz emészt, ki lehet rúgni a hámból?
Molnár Dávid: Igény lenne rá, de szezon közben erre szinte egyáltalán nincs lehetőség, hiszen a versenynaptár nagyon sűrű. Nyáron belefér egy-két alkalom, azt ki is szoktuk használni.

Cívishír: Látod magad kívülről? Milyen játékos Molnár Dávid? Mik az erősségei, és miben kell még fejlődnie?
Molnár Dávid: A tények, a számok azt mutatják, hogy Mazzag Dániellel együtt a liga legjobb védekezőspecialistái közé tartozunk, ami az emberhátrányos helyzeteket illeti, a DEAC ugyanis ebben a mutatóban a második lett a Brassó mögött. Támadásban mindenképpen lehetnék hatékonyabb, több gólt és több gólpasszt el tudnék fogadni a nevem mellett.

Cívishír: A laikusoknak magyarázd el, mi is a feladata egy csatárnak emberhátrányban a speciális egységben, ahogy a tengerentúlon nevezik?
Molnár Dávid: Gyors korcsolyázással megpróbálja megakadályozni, hogy az emberelőnyös ellenfél felhozza a korongot, vagy ha mégis felállnak, akkor a saját harmadán belül vadászik a korongra. Ezen a poszton félelmet nem ismerő játékosok kellenek, aki – ha a szükség úgy kívánja – a nehézbombázó bekkek elé fekszenek, hogy blokkolják a korongot.

Cívishír: Aki DEAC-meccsre jár, tisztában van vele, hogy a hoki oltárán sokat áldoztál. Melyik volt a legfájdalmas blokkolásod?
Molnár Dávid: Franciaországban, U20-as világbajnokságon Németországgal találkoztunk, ott blokkoltam a ma már a svéd élvonalban játszó, de az NHL-es Detroit Red Wings által draftolt Seider Moritz lövését. Úgy eltalálta a lábam, hogy alig tudtam lemenni a jégről. A padon érdeklődött az edző az állapotom felől, mondtam, hogy minden rendben, de közben még mindig csillagokat láttam a fájdalomtól. Egyébként most is "vonzom a korongot", rendszeresen jegelni kell valamelyik testrészemet.

Cívishír: Mi a legjobb neked Debrecenben?
Molnár Dávid: Minden ideköt, itt vannak a családtagjaim, a gyerekkori barátaim. Ők a legjobbak. A debreceni nyári estéket szeretem nagyon, amikor ki lehet ülni a teraszokra limonádét vagy sört inni.

Cívishír: Mi a legrosszabb Debrecenben?
Molnár Dávid: Van néhány ember, aki – hogy szépen fogalmazzak – meglehetősen nyers, távolságtartó. Vagy talán én vagyok túl közvetlen? Nem tudom. Az is lehet, hogy ebben a Covid-világban a sok bezártságtól az emberek feszültebbek, mint máskor.

Cívishír: Van az a pénz, amiért elhagynád Debrecent? – egy profi sportoló számára talán fölösleges a kérdés, de azért lehet rá jó választ adni!
Molnár Dávid: Ha a Boston Bruins megkeres, elgondolkodom rajta!

Cívishír: Ki a legjobb fej Debrecenben?
Molnár Dávid: Van egy tízfős baráti társaságom, ők mind nagyon jó fejek. A csapatom belül is megtalálom mindenkivel a hangot, de a legszorosabb barátságot Berta Ákossal, Vokla Rolanddal és Hári Norberttel ápolom.

Cívishír: Csülökpörkölt vagy cézársaláta?
Molnár Dávid: A csülökpörköltnek nehezen tudok ellenállni, de szezon közben sajnos muszáj. Így legyen az a válasz, hogy nyáron csülökpörkölt, versenyszezon alatt pedig cézársaláta.

Cívishír: Legalább gondolatban rúgjunk ki a hámból: sör, bor vagy pálinka?
Molnár Dávid: Sör! Egyértelműen sörös vagyok, de időnként jól tud esni a száraz fehér bor is. Pálinkát nagyon ritkán, alkalomadtán iszom, pedig jól el lennék látva belőle, hiszen édesapám minden évben vagy 50-60 litert készít. Ő is csak azért, hogy legyen, inkább elosztogatja.

Cívishír: Romantikus vígjáték vagy keserédes dráma?
Molnár Dávid: Romantikus vígjáték, de szigorúan csak a barátnőmmel együtt.

Cívishír: Tankcsapda vagy diszkózene?
Molnár Dávid: Mindkettő! Bármit szívesen meghallhatok, pop, rock, rap, minden jöhet!

Molnár Dávid: A lelki szemeid előtt milyennek látod magadat 33 évesen, azaz tíz év múlva?
Molnár Dávid: Remélem, hogy akkor már diplomás ember leszek. Tanulni kéne valamit, csak még azon gondolkodom, hogy mit. Sport- és rekreáció szakra jártam, de azt abbahagytam, valami mást kell keresnem. Remélem továbbá azt, hogy 33 évesen még komoly szinten jégkorongozni fogok, valamint akkorra már letisztul az is, hogy a sportpályafutás után, a civil életben mihez kezdek majd. Olyan ember szeretnék lenni, aki nagyjából elérte a céljait szakmailag és a magánéletben is.

Cs. Bereczki Attila