Debreceni 21-es: Berta Ákos, aki dunaújvárosi fradistából lett debreceni apa

Debreceniek, akik nagy utat jártak be, mire ide- és odaértek, ahol most vannak. Sorozatunkban a helyi közélet megkerülhetetlen alakjait mutatjuk be olyan címszavakban, amit maguk választanak. Mi csak kérdezünk. Huszonegyet. Ezúttal Berta Ákostól, a DEAC jégkorongcsapatának kapitányától, aki nem tősgyökeres debreceni, mégis cívisvárosiként tekintünk rá.

Cívishír: Aki már hosszú évek óta egy debreceni élcsapat kapitánya, annak kijár a debreceni cím!
Berta Ákos: Nagyon szépen köszönöm, ez igazán nagy megtiszteltetés. Igyekszem majd jó játékkal megfelelni ennek a címnek. Egyébként most már annyi mindent ideköt, leginkább a kislányom, hogy kezdem én is debreceninek érezni magam, pedig kevesebbet éltem itt, mint szülővárosomban Budapesten, vagy mint ahol felnőttem, Dunaújvárosban.

Cívishír: Idézd fel, hogyan is lettél „alföldi gyerek”?
Berta Ákos: Éppen a Fradiban hokiztam 2014-ben, amikor a nyári holtszezonban a villamosmérnöki civil szakmámra készülődtem egy vidéki munkahelyen. A klubok ugyanis nyárra általában nem kötöttek akkoriban szerződést a játékosokkal, így olyankor többen munkát vállaltunk. Egy ilyen helyzetben megkeresett Korcsinszky Gyuri bácsi, a Debreceni Hokiklub alapítója, aki felvázolta, az ország második legnagyobb városában megérett az idő ahhoz, hogy felnőtt proficsapat alakuljon, és ebben nekem is szerepet szánnak. Később az akkori elnök, Mocsári Attila beszámolt a konkrét tervekről is, jelesül erról, hogy újoncként is a dobogóért küzdő csapat kialakítása a cél, így az akkori Fradiból többen – rajtam kívül még Dancsfalvi Norbert, Artyom Vaszjunyin, Tőkési Lajos  – Debrecenbe igazoltunk, de csatlakozott hozzánk a régi dunaújvárosi kedvencem, a másik szapporói hős, Ladányi Balázs is. Közülük már csak én vagyok Debrecenben, és lehet, hogy még nagyon sokáig itt maradok. Egyébként az első szezon rendkívül jól sikerült, rögtön a legjobb négy között végeztünk, azt hiszem, az megalapozta a debreceni felnőtt jégkorongot, kialakult a hoki debreceni közönsége, amely addig sem volt már elenyésző létszámú.

Cívishír: Jártál egyáltalán Debrecenben előtte?
Berta Ákos: Emlékeim szerint 2004-ig csak egyszer, osztálykiránduláson, akkor azonban Debrecenben rendezték az U18-as jégkorong-világbajnokság Divízió II-es csoportját, a magyar válogatott tagjaként pedig fergeteges élményekkel gazdagodtam Debrecenben. Azt hittem, a kutya sem lesz kíváncsi ránk, 18 éves kölykökre, de minden meccsünkre megtelt a Főnix, vagy legalábbis az alsó karéj, és nagyszerű hangulat uralkodott a csarnokban. Az Aranybika szállóban laktunk, szabadidőnkben a gyönyörű főtéren sétálgattunk, a csapat minden tagjának nagyon tetszett Debrecen, mindenki megszerette a várost, és azóta sem feledtük el az élményt, amit itt ért bennünket.

Cívishír: A turistának más egy város, mint az ott élőknek. Milyen neked Debrecen most?
Berta Ákos: A méretét tekintve ideálisnak mondanám. Mielőtt ide költöztem, Budapesten éltem huzamosabb ideig, de a gyerekkorom Dunaújvárosban telt. Debrecen valahol a kettő között van. Nincs akkora forgalom és nyüzsgés, mint Budapesten, mégis minden lehetőség adott, amiért Dunaújvárosból a fővárosba kell utazni.

Cívishír: A debrecenieket milyennek találtad az elején, és milyennek látod most, hat év után? Csak őszintén!
Berta Ákos: Én rögtön úgy éreztem magam Debrecenben, mint aki itthon van. Nem tapasztalok semmit az állítólagos cívis nyakasságból, sok nagyszerű embert ismertem meg a városban az évek során, úgy érzem, sikerült beilleszkedni.

Cívishír: Szakmázzunk! „Orosz világba” csöppentél a DHK-ban, de megéltél később kanadai dominanciát is, most pedig – immár a DEAC-nál – a cseh iskola dívik. Miben különbözik a három?
Berta Ákos: Kívülről nézve azt hiheti az ember, hogy a különböző nemzetiségű edzők között markáns különbségek vannak, de belülről én ezt nem érzem. Szerintem nincs orosz, cseh, svéd, finn vagy kanadai taktika. Személyiségbeli sajátosságok vannak, amik nyilván a hozott tudásból és a tapasztalatokból adódnak. Ezek meghatározzák az edzésmunkát, az öltözői hangulatot, de maga a taktika nem nemzetiségfüggő, csak az edzői felfogásban vannak különbségek. Minden edzőnek megvan a maga stílusa. Régen lehetett még különbséget tenni, azaz a volt szocialista államokban, ahol nagyobb volt a szovjet befolyás, technikásabb játékosokat képeztek ki, mint a tengerentúlon, vagy Skandináviában, de ez ma már nincs így. A Debrecenben megfordult külföldi edzőket már csak azért sem lehet összehasonlítani, mert nem ugyanazzal a kerettel dolgoztak. Úgy érzem, nekem egyik sem okozott problémát, alkalmazkodtam az elvárásaikhoz. Kintről nézve az orosz Jevgenyij Muhin volt talán a legszigorúbb, de nekem a szigorúsággal sem volt bajom soha, csak nyerjen a csapat minél többször. Reméljük, idén még sikeresebbek leszünk, és a végén felemelhetjük majd a bajnokságért járó kupát, de még hosszú út áll előttünk és annál több mérkőzés.

Cívishír: Könnyen veszi az a szigorúságot, akit Kercsó Árpád nevelt…
Berta Ákos: Hozzá képest Jevgenyíj Muhin tényleg nem volt szigorú, de az eredményei őt igazolják, hiszen rengeteg jó játékos került ki a kezei közül. Az edzésmunkát ugyanúgy megkövetelte, mint a tanulást. Sokan állítják, hogy a szigorúsága már-már túl sok volt néha, de lehet, hogy éppen ez kellett nekünk, mert másképp nem lennénk most élvonalbeli jégkorongozók. Azt megértette velünk, hogy nem érte kell keményen edzeni, hanem saját magunkért, azaz ha ellazsálom az edzést, akkor nem az edzővel tolok ki, hanem saját magammal. Hozzáteszem, sokszor kitoltam magammal, későn nőtt be a fejem lágya.

Cívishír: A játékintelligenciád megfelelő a technikás hokihoz, a testalkatod ideális az agresszív játékhoz, az ütközésekhez. Te vagy az edzők álma?
Berta Ákos: Az biztosan nem voltam soha, de flexibilis játékos vagyok. Rengeteg edzőm volt, minden poszton játszottam már, még csak a kapuban nem álltam tétmérkőzésen. Úgy gondolom, hogy aki minden posztot ismer, az talán sokkal jobban tudja „olvasni” játékot, hiszen ha éppen csatár vagy, tudod, mit gondol a védő, és fordítva. A lényeg, hogy a pályán - vagy valamilyen más módon - hozzájárulj a csapat sikeréhez.

Cívishír: A legutóbbi, Újpest elleni találkozón láttunk először verekedni DEAC-mezben. Avasd be a jégkorongban nem szakértő olvasókat is, hogy a hoki lélektanához miért tartozik hozzá az ökölharc?
Berta Ákos: Azért az Újpest ellenit nem nevezném verekedésnek csak egy kis harc volt a kapu előtt. Mindig is szerettem ütközni, ebből adódóan időnként elkerülhetetlen egy kis csetepaté. Régebben sokkal többet ütköztem, kötekedtem, aztán rájöttem, hogy a gólszerzőket, a technikás játékot sokkal jobban megbecsülik egy csapatnál, így változtattam a stílusomon. A sok ütközésnek általában sok kiállítás következménye, amivel a csapatot büntetném, tehát mindig érdemes mérlegelni, de úgy adódik a helyzet, akkor lekerül a kesztyű is, aztán lesz, ami lesz. Verekedés egyébként több ok miatt szokott kitörni, de a két leggyakoribb az, amikor ellened vagy egy csapattársad ellen alattomos szabálytalanságot követnek el, és azt nem szabad szó nélkül hagyni. Akkor bizony el kell kapni az illető grabancát, és tudatni kell vele, hogy minket nem lehet terrorizálni. A másik ok, a kapus támadása, ami megint csak arról szól, hogy „ez nem a te felségterületed, haver!” A fociban is tetten érhető ez az indulat, amikor rácsúsznak valakinek a sípcsontjára páros lábbal, de ott a reváns kimerül hangoskodásban és mutogatásban, legfeljebb egy kis lökdösődésben.

Cívishír: Elmúltál már harminc, azaz jóval közelebb a hokis pályafutás vége, mint az eleje. A civil élet kihívásaira készülsz már?
Berta Ákos: Villamosmérnök szakon hamarosan államvizsgázom, amit már régóta halogatok, és jobb híján ráfogom a hokira. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! – na, ezt nem rólam találták ki, de fejlődök.

Cívishír: Villamosmérnökre van igény Debrecenben, de jó hokiedzőre még inkább! Utóbbiban ráadásul már gyakorlatod is van…
Berta Ákos: Majd a sors eldönti, mi lesz velem. Én el tudom képzelni mind a kettőt, akár együtt is. De még sok minden mást is. Most nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni. Kicsit féltem, amikor elkezdtem a legkisebbekkel foglalkozni, azt hittem, a játékoskarrierem, a teljesítményem rovására megy, de kellemesen csalódtam, nemhogy fáraszt a gyerekeknek edzést tartani, hanem ellenkezőleg, feltöltöltődöm a társaságukban.  Sokszor mosolyt csalnak az arcomra, de ha kell, akkor szigorú is tudok lenni. A lényeg, hogy élvezzék, amit csinálnak, és lehetőleg minél gyorsabban fejlődjenek. Ha ehhez valamilyen módon hozzá tudok járulni a tapasztalatommal, jelenlétemmel, akkor már megérte.

Cívishír: Lányos apaként milyen reményeket ébreszt benned az, hogy nemrég tétmérkőzésen is bemutatkozott a női hokicsapat Debrecenben?
Berta Ákos: Nagyon örömteli, hogy így fejlődik a jégkorong itt is és bővül a létszám évről évre. Ez azt jelenti, valamit jól csinálnak a klubnál. Ami a lányomat illeti, én semmit nem erőltetek, azt már eldöntöttem. Tavaly már próbáltuk a korcsolyázást, de még nem nyerte el a tetszését, nézni jobban szereti. Liána most 5 éves, úszni jár, és ha majd kialakul a mozgáskoordinációja, akkor lehet akár jégkorongozó is. Máris szoros kapcsolata van a hokival, hiszen rendszeres meccsrejáró, nagyon élvezi a hangulatot, minden debreceni játékost ismer, nagy DEAC-szurkoló. Támogatni fogom akkor is, ha jégkorongozó lesz, és akkor is, ha nem.

Cívishír: Mi a legjobb Debrecenben?
Berta Ákos: Egyértelműen a kislányom megszületése és léte! Továbbá az, amit a beszélgetés elején már említettem, hogy egy abszolút élhető város. A fiatalos lendületnek, a pezsgésnek, a kapcsolatok építésének Budapest talán jobban megfelel, de én már lecsillapodtam, nekem már Debrecen a legjobb. Az emberek is nagyon kedvesek, de lehet, hogy az elsősorban a jégkorongozó énemnek szól, mindenesetre így is, úgy is jóleső érzés.

Cívishír: Mi a legrosszabb Debrecenben?
Berta Ákos: Túl messze van a fővárostól és Dunaújvárostól. Talán ez az egyetlen rossz számomra.

Cívishír: Van életed a hokin kívül is?
Berta Ákos: Szerencsés ember vagyok, mert a hobbim a jégkorong. A szabadidőmet leginkább a kislányommal töltöm, amikor pedig lehetőségem adódik rá, sokat olvasgatok, zenét hallgatok, filmeket, sorozatokat nézek, vagy csinálunk valamit a baráti társasággal. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat, amikor csak lehet.

Cívishír: Vegyük sorba az élvezeteket! Először is ajánlj három jó olvasnivalót!
Berta Ákos: Az öreg halász és a tenger, Monte Cristo grófja és Zlatan Ibrahimovic életrajzi könyve, Az én vagyok a futball.

Cívishír: Tankcsapda vagy Modern Talking?
Berta Ákos: Nagyon szeretem a Tankcsapdát, és már akkor is szerettem, amikor még azt sem tudtam, hogy debreceniek. Egyébként mindenevő vagyok, újabban például reagge-t is szívesen hallgatok.

Cívishír: Csülökpörkölt vagy cézársaláta?
Berta Ákos: Most már többnyire inkább cézársaláta, mert nekem sajnos nagyon oda kell figyelnem a táplálkozásra. Én ugyanis nem tartozom azok közé, akik bármennyit és bármit ehetnek, mert úgyis kockás a hasuk. Nagyon szeretem a húst, de sajnos nem ehetek töménytelen mennyiségben, mert másnap kiakadna a mérleg, vagy összetörne alattam.

Cívishír: Sör, bor vagy pálinka?
Berta Ákos: Egyértelműen sör! Bort csak ritkán fogyasztok, a többi italt nem tolerálja a szervezetem, a legnagyobb bánatomra.

Cívishír: Keserédes dráma vagy romantikus vígjáték?
Berta Ákos: Egyik sem. Leginkább a thrillereket szeretem, de azért a vígjátékot sem vetem meg. Különösen az angol feketehumort szeretem. Azt mondják, nekem is szarkasztikus humorom van baráti társaságban, amit nem mindenki vesz jónéven, mindenesetre én magamon is sokat nevetek.

Cívishír: Álmodni márpedig szabad! Melyik minden idők legjobb sora, amelyikben Berta Ákos a center?
Berta Ákos: Az álomcsapatomban, ha én vagyok a center, akkor a kapus Patrick Roy, a két védő Nicklas Lidström és Ray Bourque, a másik két csatár pedig Jaromir Jagr és Brett Hull. Ha azokból is összerakhatok egy álomsort, akikkel a pályafutásom során játszottam, akkor a kapus Hetényi Zoltán, az egyik hátvéd a lányom keresztapja, Hüffner Adrián, a másik védő Egressy Gábor, aki sajnos felnőttként más utat választott, mint a jégkorong. Az egyik szélső a gyerekkori nagy kedvencem, Ladányi Balázs, a másik pedig a Jan Zlocha, aki Újpesten volt csapattársam, és akinek a játéka nagy hatással volt rám.

Cs. Bereczki Attila

[Beillesztett cikk: Hetényi Zoltán a hokiról, Trianonról, a magyarságról, Debrecenről]