
Welcome to Debrecen – beilleszkedési segítség külföldieknek

Orientációs Napot tartottak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán.
Az intézmény közleménye szerint a program elsősorban az angol nyelvű képzéseken tanuló új hallgatóknak kínált segítséget a beilleszkedésben, a tanulmányi és adminisztratív teendők megismerésében. Emellett készíthettek mézeskalácsot, megkóstolhatták a gulyáslevest, kipróbálhatták a szalmafonást és a bútorfestést is.
A Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán (MÉK) csaknem 1800-an tanulnak jelenleg, akiknek 10-15 százaléka angol nyelvű képzésekben részt vevő nemzetközi hallgató. Ez az arány évről évre növekszik – írják.
Sipos Péter oktatási dékánhelyettes szerint a tanulmányaikat szeptemberben megkezdőknek vélhetően még új a környezet.
– Nem ismerik még alaposan sem a Debreceni Egyetem, sem a város nyújtotta lehetőségeket. Ezzel a programmal azt szeretnénk elérni, hogy az a két-három-négy év, amit városunkban töltenek, minél hasznosabban teljen el és ismerjék meg az egyetem nyújtotta szakmai lehetőségeket, a kulturális és szabadidős programokat, helyszíneket – mondta Sipos Péter.
A dékánhelyettes hozzátette: a program lehetőséget kínált a találkozásra, ismerkedésre is a külföldi és magyar hallgatóknak, segítve a későbbi szakmai, akár baráti kapcsolatok kialakulását.
















































