Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Utolsó edzőmeccsére készül a Loki Törökországban

dvsc.hu | 2026. 01. 18. | 17:16:09
Egy tizenhatszoros bajnok lesz a debreceniek ellenfele.
Utolsó edzőmeccsére készül a Loki Törökországban
Navarro edző és Kisnyír Erik (Fotó: dvsc.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Harmadik felkészülési mérkőzésére készül a Loki a törökországi edzőtáborban, hétfőn magyar idő szerint 15 órától a szlovén első osztályú NK Maribor lesz a debreceni csapat ellenfele - közli a piros-fehér klub a honlapján.

Az 1960-ban alapított klub hazája meghatározó együttese, hiszen 16 szlovén bajnoki címet és 9 kupagyőzelmet mondhat magáénak, emellett a nemzetközi porondon is alkotott, megfordult például a Bajnokok Ligája főtábláján is.

Érdekesség, hogy a két csapat pontosan ugyanúgy szerepel a bajnokságában, hiszen 18 forduló után a DVSC és Maribor egyaránt 31 pontot szerzett, ugyanolyan mérleggel (9 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség). Más kérdés, hogy ez a Maribornak holtversenyes második helyet, míg a Lokinak egyelőre 4. helyezést ér a tabellán. A két klub között kapocs szélsőnk, Komáromi György személye is, hiszen ő tavaly nyáron éppen hétfői ellenfelünktől érkezett kölcsönben Debrecenbe.

A gárda mostani keretének összértéke a Transfermarkt szerint 13,15 millió euró (a Lokié 9,33), a szlovénokon kívül többek között angol, ír, francia, osztrák, ecuadori, algériai és ghánai játékos is van a keretben. Külön kiemelendő a 28 éves ghánai csatár, Benjamin Tetteh, aki 11 gólnál és 4 gólpassznál jár a pontvadászatban, ő azonban jelenleg sérüléssel bajlódik.

Az NK Maribort ősszel a Paks búcsúztatta a Konferencia Ligától, két szoros mérkőzésen, 2-1-es összesítéssel.

Hirdetés
További híreink
Tiborcz bukása borzolta az idegeket
Tiborcz bukása borzolta az idegeket
Végül saját lábán hagyta el a pályát.
Kiütötte a DEAC a Megye I-es listavezetőt
Kiütötte a DEAC a Megye I-es listavezetőt
A Magyar Kupa-mérkőzésre készülnek az egyetemisták.
Egy debreceni is ünnepelhetett Kanadában
Egy debreceni is ünnepelhetett Kanadában
A világelitben maradt a válogatott.
Drámai Loki-győzelem a címvédő ellen
Drámai Loki-győzelem a címvédő ellen
Példaértékű szellemiség a Bajnokok Ligájában.
Nők mozgásban – képeken a FőnixFitt
Nők mozgásban – képeken a FőnixFitt
A debreceni esemény célja a sport, a mozgás és a testedzés népszerűsítése.
A különbség a Premier League és az NB I. között
A különbség a Premier League és az NB I. között
A magyar NB I. a 47. helyről lépett előre.
Megdőlt az abszolút gólcsúcs a kézilabda Eb-n
Megdőlt az abszolút gólcsúcs a kézilabda Eb-n
Ennyi gól még nem született világeseményen.
Magabiztos magyar győzelem az Eb-rajton
Magabiztos magyar győzelem az Eb-rajton
A lengyelek legyőzésével kezdett a válogatott.
Tévés meccset vív Győrben a DVSC
Tévés meccset vív Győrben a DVSC
Három nap múlva ismét a Rába-parti városban lépnek pályára a debreceniek.
A legjobb négy közé jutásért küzd a DEAC
A legjobb négy közé jutásért küzd a DEAC
Ami hokiban most nem jött össze, kosárlabdában sikerülhet az egyeteni klubnak.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Trump meghívta Orbánt a békecsúcsra
Trump meghívta Orbánt a békecsúcsra
Életbevágóan fontos, történelmi erőfeszítésről ír az amerikai elnök.
Tiborcz bukása borzolta az idegeket
Tiborcz bukása borzolta az idegeket
Végül saját lábán hagyta el a pályát.
Baleset okoz fennakadást Debrecenben
Baleset okoz fennakadást Debrecenben
Terelőútvonalon közlekednek a buszok.
Gazdaság
Több mint 7 millióból aszfaltoznak Bárándon
Eredményes lett a közbeszerzés.
Fejlesztenek a debreceni cukrászdában
Több mint 44 millió forintos innováció valósul meg.
NAV: sokan megfeledkeznek az adókedvezményekről
Több tízezren nem nyilatkoznak időben.
Megújult menedzsmenttel folytatja a SZINORG Csoport
A debreceni cégcsoport négy fő pillérre épít a jövőben.
Nyomozás indult egy italgyártó ellen
Nem mind narancslé, ami annak látszik, és amit úgy adnak el.
Támogatott tartalom
Össznépi disznótort rendez Berettyóújfalu
Össznépi disznótort rendez Berettyóújfalu
Lesz ott minden, mi szem-szájnak ingere.
Svetits: erős közösség, kiemelkedő eredmények
Svetits: erős közösség, kiemelkedő eredmények
Egy debreceni gimnázium, ahol a diák valóban számít.
Jörg Widmann újra Magyarországon
Jörg Widmann újra Magyarországon
Múlt, jelen, jövő – egy lélegzetre.
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Folyamatosan várják több pozícióban a leendő szakembereket.